Hivatalos: idén őszig kitolódik a dinnyeszezon Magyarországon
A nehéz tavasz ellenére széles választékkal készülnek a termelők.
A nehéz tavasz ellenére széles választékkal készülnek a termelők.
A tudatos vásárlói magatartást erősíti az Agrárminisztérium.
Bekerült a rendeletbe a válság miatt elkülönített támogatási keretösszeg is.
Az EXIM idén is kiosztotta hagyományos díjait a hazai pénzügyi szektor szereplői között, amely közül kettőt a Budapest Bank csoport tagjai vehettek át...
Több állammal is történt megegyezés az utóbbi időben.
2018 decembere óta nem voltak ilyen alacsonyak az alapvető élelmiszerek árai.
A NAK kéri az áruházláncokat, hogy törvényesen és tisztességesen járjanak el.
Úgy tűnik elég rugalmasak a piacok.
Nem háríthatják át egyoldalúan az élelmiszer-beszállítókra kieső nyereségüket.
Vége az egyeztetéseknek.
Jelentősen átalakultak a vásárlási és a fogyasztási szokások.
Nagy a nyomás az olasz ipari paradicsom ágazaton.
A holland virágtermés 80 százalékát kellett elpusztítani.
Módosult többek között a megküldendő jelentésben szereplő termékek köre.
Így alakulnak az európai bárányárak.
Összegyűjtöttük az állategészségüggyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Ezek a fajok súlyos gazdasági károkat okozhatnak.

Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával április harmadik hetében.
A csütörtökinél nagyobb területen fagyott péntek hajnalban, a Nyírségben helyenként -5 fok alá hűlt le a levegő.
Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet
A tejpiaci válság egyre mélyebbre taszítja a hazai állattartókat, sok gazdaság hónapok óta veszteséggel működik.
Vásárlás során érdemes odafigyelni a növény lombozatára, egészségi állapotára és arra is, hogy ne legyen kiszáradva a földje.