Új szabályozást készít az agrártárca: erről minden magyar gazdának tudnia kell
Fontos változás jöhet a takarmányozáshoz szükséges termények exportjában.
Fontos változás jöhet a takarmányozáshoz szükséges termények exportjában.
Esőt és fagyot hoz magával a hétvégi lehűlés.
A szakadozott felhőzet délelőtt az északi, északkeleti tájakat is elhagyja, mögötte a nap nagy részében napos idő várható általában kevés fátyolfelhővel
A ködfoltok megszűnését követően a többnyire kevés gomoly-, és a viszonylag sok fátyolfelhő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap
Észak felől egy vastag fátyolfelhőkből álló sáv vonul át felettünk, emellett a középső országrészben alacsonyszintű felhők is lesznek az égen
A ködfoltok, valamint a rétegfelhőzet feloszlása után túlnyomóan napos időre számíthatunk általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel
Gyorsan csökken a majd a felhőzet észak, északnyugat felől, és közepesen, majd egyre inkább gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül
Meg lehet a böjtje a váratlan hidegnek és mínuszoknak.
Az éjszaka képződött köd fokozatosan megszűnik, a Nyugat-Magyarországon lévő felhőtakaró feloszlik, és gyengén felhős, napos idő lesz
Azért lesz még napsütés is bőven.
A Dunától keletre általában felhősen indul a reggel, és kisebb eső, záporeső is több helyen valószínű
Hidegfront hozhat havat az országba.
Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, így a legtöbb helyen felhősen indul a nap, de északnyugaton már délelőtt, a Dunántúl többi részén délutánra, míg a Dunától keletre estétől csökken jelentősen a felhőzet
Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt a növények tápanyagfelvétele és növekedése közel sem mondható ideálisnak. Ezért egyre fontosabb, hogy olyan lom...
Északnyugat felől csökken a felhőzet, délelőtt a keleti országrészben is megszűnik az összefüggő csapadék
Aranyáron mérik a dió kilóját.
Jó évjáratban reménykedik a szakma.
Az ország nagy részén jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég

A minisztérium főellenőri hivatalának jelentése szerint 2025 januárja és júniusa között 20.300 munkavállaló távozott az USDA-tól.
Komoly válsághelyzet és jelentős problémák keletkeztek a mátészalkai székhelyű Bászna Gabona Zrt.-nél.
Márki Károlyt, a NAGISZ Zrt. takarmányipari ágazatának vezetőjét kérdeztük.
A 2025-ös év komoly megpróbáltatásokat hozott a mezőgazdaság számára mind Magyarországon, mind világszerte.
Az édesvíz egyre ritkább, az ökoszisztémák degradálódnak, a csapadékmintázatok kiszámíthatatlanabbá válnak.