Különleges élelmiszerekkel robbantanak a magyarok a rangos kiállításon
Hét magyar élelmiszergyártó is részt vesz Sanghajban a SIAL China élelmiszeripari expón.
Hét magyar élelmiszergyártó is részt vesz Sanghajban a SIAL China élelmiszeripari expón.
Galambhússal, mangalicával, édességgel és hazai borokkal hódítaná meg Magyarország Ázsiát.
Hogy áll a hazai zöldinnováció ügye? Milyen megoldásokban gondolkoznak a magyar innovátorok? A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen most kiderül.
8 cég képviseli Magyarországot Ázsia egyik legjelentősebb élelmiszeripari expóján.
Tombol a hőség Walesben, már a sertésekre is fényvédő krémet kentek.
A Kőröstej a saját standján mutatta be termékeit a Gulfood 2021 expón.
A cég a következő pénzügyi évében nem vesz részt az európai agrárrendezvényeken.
Nemcsak a Farmer Expóra, de a Bábolnai Gazdanapokra is sor kerül 2020-ban.
De azért a hagyományos édességek kedvelőinek sincs mitől tartaniuk.
Mikre figyeljünk, ha jobb élelmiszert akarunk előállítani?
Megnyílt a 4. Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás.
Futurisztikus koncepciókkal érkeznek az idei Agritechnica kiállításra.
A Közös Agrárpolitikáról is tanácskoznak az agrárvezetők.
Jön a X. Jubileumi Kaposvári Állattenyésztési Napok.

Sok olyan ország van, ahová nem lehet szállítani a madárinfluenza megelőzésére használt vakcinával kezelt baromfiból.
A májusi hosszú hétvégén melegedő időre és sok napsütésre készülhetnek a magyarok.
Az önellátási programok ellenére is India maradt a világ egyik legnagyobb növényolaj importőre.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előrejelzést tett közzé arról, milyen árvaszúnyog rajzás várható idén.
Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.