Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyei győzelem az első Kukoricagóré termésversenyen (x)
Mintegy ötven vendég részvételével rendezték meg december 3-án, pénteken a budapesti Hotel Anna épületében a Natur Agro Hungária Kft. által szervezett...
Mintegy ötven vendég részvételével rendezték meg december 3-án, pénteken a budapesti Hotel Anna épületében a Natur Agro Hungária Kft. által szervezett...
Partnereinknél és kisparcellás- valamint szántóföldi összehasonlító kísérleteink során is rendre jól vizsgázik a baktériumos talajoltásra és levélen k...
A Hechta Kft. készítményei forgalmazásának segítésére keres 3 főt területi képviselő munkakörbe az alábbi területeken:
A kezdeti fejlődés kiemelt jelentőséggel bír minden növény számára. Fontos, hogy ebben az időszakban minél gyorsabban minél nagyobb gyökérzetet tudjan...
A szakértők előrejelzése szerint az idei tél a szokásosnál is jelentősen hidegebb lesz Európában. Bár az előrejelzést egyelőre nem lehet biztosra venn...
Az elmúlt évtizedekben olyan sokat változtak a termesztési és gazdasági feltételek, hogy a hazai szántóföldi kertészetben csak öntözéssel és a legmode...
Az első foszfortartalmú talajkondicionáló Magyarországon – mert számunka fontos a talaj
A KITE Zrt. kalászos növényvédelmi ajánlatában a hatékonyság mellett fontos figyelmet fordít a fenntarthatóságra, illetve a növényvédőszer-felhasználá...
Növényeink nyári támogatásával sokat tehetünk a stresszhatások okozta termésveszteség elkerüléséért, illetve többlettermés eléréséért. A szárazság, va...
Az Atonik a UPL egyik zászlósterméke. Honnan az erő, ami révén napjainkban is a biostimulátor-piac egyik meghatározó terméke tud lenni?
A növényeket ért stresszhatások jelentős mértékben befolyásolják a termés alakulását. Mikor van szükség beavatkozásokra és milyen készítményekkel segí...
A biostimulátorok piaca öt éven belül meg fog duplázódni – közölte a Malagrow Kft. az Agro Naplóval. saját kedvező tapasztalatait alapul véve.
A növényvédőszer-gyártó vállalatok hazai képviselői közül e rendkívüli helyzetben tartott webkonferenciát a UPL Hungary. Piyush Kumar country menedzse...
Az Aminoplant növénykondicionáló készítmény minden fenológiai fázisban az állomány hasznára válik: hozzájárul, hogy a fiatal növény hamar erőssé váljo...
A mezőgazdaság legtöbb növénykultúrájában komoly problémát okoz a szokatlan tavaszi időjárás, mely számos agrotechnikai és növényvédelmi munka ütemezé...
Az idei év korai kitavaszodása a megszokottnál jelentősen korábbi időszakban indította el a növények vegetációs ciklusát. A szántóföldi növények és a...
Rendhagyó módon ünnepli 18. születésnapját a Natur Agro Hungária Kft.
A növénytáplálás és talajaktiválás területén unikális termékportfólióval és magas fokú szakmai elkötelezettséggel segíti a gazdálkodókat az Alba Milag...
A mezőgazdaság legtöbb növénykultúrájában komoly problémát okoz a szokatlan időjárású tavasz, mely számos agrotechnikai és növényvédelmi munka ütemezé...
Koncentrált biostimulátor, komplex lombtrágya és célzott tápelemdúsító adalék – ez mind része a Natur Agro Hungária akciós csomagjának, melyhez legalá...

A modern gépek jelentős beruházást jelentenek, de lehetőséget teremtenek a költségek csökkentésére, a munkafolyamatok optimalizálására és a termelési kockázatok mérséklésére.
Az ország agroklimatikus térképe egyre megosztottabb képet mutat, nehéz helyzetbe kerültek a borászok itthon.
Felemás évet zárt 2025-ben Magyarország legnagyobb mezőgazdasági integrátora, a KITE cégcsoport.
Az állam a fertőző állatbetegségek, elsősorban az afrikai sertéspestis terjedésének megfékezése érdekében szigorúbb intézkedéseket készít elő.
A szántóföldi növénytermesztés jövedelmezőségének helyreállítása ma az egyik legfontosabb kihívás a magyar mezőgazdaságban.