Összefogás az agrárszakképzésért Jász-Nagykun-Szolnok megyében is
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn Kenderesen az agrárszakképzés Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztése érdekében a Földművelésügyi Minisztér...
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn Kenderesen az agrárszakképzés Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztése érdekében a Földművelésügyi Minisztér...
Kezdődik a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) szokásos őszi-téli rendezvény időszaka – közölte a szervezet. Az idén október 17-november...
Az albán pékségek nem jelentenek élelmiszer-biztonsági kockázatot, és nem számít jogsértésnek a Magyar Élelmiszerkönyvtől eltérő nevekkel más összetét...
Az autóipar jelenti a magyar gazdaság gerincoszlopát, de a lelke a mezőgazdaság és az élelmiszeripar – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügymi...
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet negyedik alkalommal szervezte meg „Az agrár-kockázatkezelési rendszer 2016. évi tapasztalatai” című éves workshopját....
Júliusban a növényi termékek ára 1,4 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek ára 10,6 százalékkal nőtt, így a mezőgazdasági termelői á...
Az nemzetgazdasági tárca jelentése szerint a meghatározó gazdasági ágazatokban, így a mezőgazdaságban is emelkedett a bejelentés nélkül alkalmazott do...
Több mint 280 tojás és tojástermék minta ellenőrzése során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a határérték feletti fipronil szennyezé...
Támogatást kérhetnek az élelmiszerek minőségének tesztelésére az Európai Bizottságtól azok az uniós tagállamok, amelyek az élelmiszerek kettős minőség...
Aki valaha megfordult már az OMÉK-on, tudhatja, hogy milyen nagy népszerűségnek örvend, számos érdeklődő vesz részt rajta minden alkalommal. Mi lenne,...
Mezőgazdasági együttműködésekről egyeztetett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kínai kollégájával, valamint több helyi vezetővel – közölte a Fö...
A talajromlás megállítása és megelőzése a következő évek egyik központi kérdése lesz a kis fejlődő szigetállamok számára, ha teljesíteni szeretnék a f...
Más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonló támogatási rendszer kidolgozását, például áfacsökkentést sürgetnek sütőipari vállalkozások, miután az ágazat t...
A hatóság időben lépett, így a vásárlói bizalom sem csorbult a hazai tojáspiacon – írta a Magyar Idők szerdán. A lapnak nyilatkozó kereskedők szerint...
Nehezebb lesz exportálni a gabonát az unióba a magyar gazdálkodóknak az ukránok közös piacra történő beengedésével – mondta a Világgazdaságnak a Nemze...
Hatalmas problémát jelent, hogy egyre több a hamisított méz az Európai Unióban – olvasható Erdős Norbert néppárti EP-képviselő jelentéstervezetében –...
A 2017. november 3-i kamarai választásokon országosan mintegy 250 szavazási körzetközpontban adhatják le voksukat a kamarai tagok. A részükre kijelölt...
A földművelésügyi miniszter az ország területén lévő erdőkben és a fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres kö...
Horvátország a magyar mezőgazdasági termékek egyik legígéretesebb és leggyorsabban növekvő piaca volt az elmúlt években, főleg amióta az ország 2013-b...
Augusztban mérséklődtek az élelmiszerárak globálisan, miután a betakarított gabona mennyisége várakozáson felülinek bizonyult. A FAO élelmiszerár-inde...

A 2024-2025-ös esztendőben 1451 vadászterületen 328 ezer nagyvadat ejtettek el a vadászok.
A vártnál alacsonyabb nyereséget prognosztizált az idei évre a világ egyik legnagyobb agrárvállalkozása.
Bács-Kiskun vármegyében magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma.
Az ellenőrzött szaporítóanyag vásárlása is sokat segít a szőlő aranyszínű sárgaság terjedése ellen.
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet is állásfoglalást adott az elmúlt napokban nagy vihart kavaró almabotrány ügyében.