7,6 milliárdan vagyunk, és még többen leszünk a Földön

Agro Napló
Az ENSZ legutóbbi becslése szerint[1] 2017. július 1-jén majdnem 7,6 milliárd ember élt a Földön. Az 1950. évi 2,5 milliárdos népesség napjainkra a háromszorosára gyarapodott. Lassuló ütemben, de ezután is tovább növekszik a Föld lakossága. A világ népessége – a közepes szintű termékenységgel számolt prognózis szerint[2] – 2050-re 9,8 milliárdra nő, és 2100-ra már 11 milliárd fölé emelkedik – írja a Központi Statisztikai Hivatal népesedési világnapi sajtóközleményében.

A népességnövekedés az egyes földrészeket eltérő módon érinti. Az afrikai kontinens népessége 1950 óta 5,5-szeresére nőtt, Latin-Amerikáé és a Karib-szigeteké, valamint Ázsiáé és Óceániáé pedig több mint a 3-szorosára. Észak-Amerika lakossága mindeközben a duplájára emelkedett. A legkisebb növekedés Európában következett be, mindössze 1,4-szeres gyarapodással.

Mindez átrajzolta a Föld népességének kontinensek közötti megoszlását. 1950-ben Ázsia lakossága tette ki a világ népességének 55%-át, ez 2017-ben 60%-ra (4,5 milliárdra) emelkedett. Afrika népességének részesedése ugyanezen időszak alatt 9-ről 17%-ra (1,3 milliárdra) nőtt. Európa 1950-ben a Föld népességének még több mint egyötödét adta, napjainkban a 742 millió fő alig egytizedét. A másik három földrész (Latin-Amerika és Karib-szigetek, Észak-Amerika és Óceánia) együttes részaránya változatlanul 14% maradt. A világ két legnépesebb országában, Kínában és Indiában a Föld lakosságának 19 (1,4 milliárd fő), illetve 18%-a (1,3 milliárd fő) él. A két ázsiai országban külön-külön is többen élnek, mint a három legkisebb lakosságú kontinensen együttvéve.

Az Eurostat adatai szerint az unió 28 tagországának népessége 2016. január 1-jén 510,3 millió fő volt.[1] A népességnövekedés 1960 óta töretlen, és összességében az elmúlt több mint fél évszázadban közel 104 millió fővel, 20%-kal emelkedett az unióban élők száma. Az Eurostat által készített prognózis alapváltozata szerint az unió népessége a 21. század közepéig – lassú ütemben – folyamatosan növekszik: 2045-ben eléri maximumát, 529,1 millió főt.[2] Ezt követően a trend lassú csökkenésbe, majd stagnálásba megy át, 2080-ra az unió lakossága 518,8 millió főre mérséklődik. 2080-ban az Eurostat számításai szerint 82,4 millió fős népességével a jelenlegi tagországok közül az Egyesült Királyság lesz a legnépesebb (Franciaországot megelőzve). Magyarország a 8,7 millióra becsült népességnagysága alapján megőrzi 13. helyét a rangsorban, miközben részaránya 1,9%-ról 1,7%-ra csökken.

További részleteket tudhat meg a "Népesedési világnap" című statisztikai tükörből:

[1] Az EU-28 országaira vonatkozó adatok forrása az Eurostat adatbázisa: http://ec.europa.eu/eurostat/data/database

[2] Az EU-28 országaira vonatkozó előrejelzés az Eurostat által készített EUROPOP2015 alapváltozata. A számítások az unió tagállami összetételét változatlanként kezelik. Forrás: http://ec.europa.eu/eurostat/data/database.

[1] Forrás: World Population Prospects. The 2017 revision. https://esa.un.org/unpd/wpp/

[2] A népesség-előreszámítás a népesség létszámának, összetételének jövőbeni időpontokra történő előrebecslése, általában több változatban készül a demográfiai alapfolyamatok (termékenység, halandóság, vándorlás) eltérő jövőbeni alakulásának feltételezései alapján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!