Letarolta az EU-t az ukrán tojás: megállíthatatlanul özönlik be
Szerencsére a magyar származásra utaló eredetmegjelölés a tojásáruknál jól működik.
Szerencsére a magyar származásra utaló eredetmegjelölés a tojásáruknál jól működik.
A tavalyi rendkívül aszályos évet követően 2023-ban jelentősen több csapadék hullott.
Még mindig nem késő, hogy az ország számos pontján elérhető szedd magad akciók keretében saját magunk szüretelte gyümölccsel töltsük fel az éléskamránkat.
A NAK elnöke szerint hosszabb távon a kiskereskedelmi láncok érdeke is a belföldi élelmiszer-beszállítói arány növelése.
A szervestrágyák felhasználásával sokat lehet javítani a talajok szerkezetén és vízmegkötő képességén.
Módosultak a Feltételesség egyes előírásai, ezekre kell odafigyelnie a magyar termelőknek.
A hazai dióültetvényeket tekintve úgy tűnik, hogy idén a korábbinál kiegyensúlyozottabb diótermés várható.
Végső határidejéhez közeledik „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” pályázat beadása.
A EuroSheep projekt keretében megszerzett tudás javíthatja a hazai juhágazat versenyképességét.
Módosító javaslatokat fogalmazott meg a NAK a Területi Monitoring Rendszer (TMR) működésével kapcsolatban.
Objektív fajtakísérleti eredményekkel segít idén is a gazdáknak a GOSZ-VSZT-NAK.
Augusztus második felében hat napon is be kellett kapcsolni a talajgenerátorokat – közölte a NAK.
Az ajánlások szerint napi legalább 200-250 gramm gyümölcsöt kellene ennie mindenkinek.
Jó termésben bízhatnak az idén a hazai almatermelők, ugyanakkor az árakkal nincsenek megelégedve.
A diszkontlánc megerősítette korábbi vállalását, amelynek révén már eddig is többszörösére növelte a magyar beszállítóknak adott megrendeléseit.
Már kapható a piacokon az ősz sztárgyümölcse, a friss, magyar termesztésű szilva.
Nyilatkozattételi határidő az elismert fenntarthatósági vízgazdálkodási (volt öntözési) közösségeknek.
Egyetértés az agrárszervezetek között a vidéki élet megőrzését célzó kezdeményezés kapcsán.
Széles körű szakmai egyeztetést kezdeményezett a hazánkban működő élelmiszer-kiskereskedelmi szereplőkkel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
November 29-30-án rendezi meg a Portfolio Csoport az év vége egyik legnagyobb agráreseményét.

A dráguló gázolaj és a műtrágya jelentősen megnöveli a termelési költségeket, ami az élelmiszerek árában is érezhető emelkedést hozhat.
A gazdálkodók az elmúlt évekhez képest három hónappal korábban juthatnak a nekik járó forrásokhoz.
A novoszibirszki régióban elrendelt tömeges állományfelszámolások miatt felháborodott termelők utcára vonultak.
A napsütés mellett újra erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ismét nagy területen lehet számítani erősen felhős időszakokra
A biszfenolokról már évtizedek óta tudományos bizonyítékok vannak, hogy akár kis mennyiségben is beavatkozhatnak az emberi hormonrendszer működésébe.