Terítéken a húskészítmények
Októberben a húskészítményekről, illetve előállításáról tudhatnak meg többet azok az agrárkamarai tagok, akik jelentkeznek a Tanuljunk együtt! című in...
Októberben a húskészítményekről, illetve előállításáról tudhatnak meg többet azok az agrárkamarai tagok, akik jelentkeznek a Tanuljunk együtt! című in...
Az idén kevesebb élelmiszerrel, vendéglátással foglalkozó létesítménybe jutottak el a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a szokásos nyári ellenőr...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatban elterjedt mítoszok összegyűjtésére indított kezdeményezést.
A hazai zöldség-gyümölcs ágazat innovatív fejlesztését, versenyképességének növelését tűzte ki célul a Szent István Egyetem, Magyarország legnagyobb a...
A hazai lakosság fogyasztói szokásainak változása az egészséges és tudatos életmód irányába mutat, ugyanis a megkérdezettek azt állítják, hogy 2013-ho...
Magyarországon a szennyezett gyorsfagyasztott zöldségtermékek megbetegedést nem okoztak. Még az sem ismert, hogy összesen mennyi terméket kellett viss...
Fagyasztott zöldségek és zöldségkeverékek visszahívását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Listeria monocytogenes baktérium egy...
Budapesti piacokon ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a zöldség- és gyümölcsforgalmazás követelményeinek betartását. A he...
Nyári szezonális ellenőrzést rendelt el július 1-jétől az Agrárminisztérium élelmiszer-biztonságért felelős államtitkára – közölte a tárca sajtóosztál...
Véget ért a burgonya összes zárlati kórokozójára kiterjesztett, fokozott ellenőrzés. A laboratóriumi analízis a megvizsgált 148 minta közül 5-nél muta...
A 2021–2027-es uniós költségvetés keretében az Európai Bizottság új, 4 milliárd eurós célzott programot javasol a fogyasztók védelmére és helyzetük me...
Első helyen végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az európai hatóságok rangsorában; az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFS...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban...
A vírus veszélytelen az emberre, de nincs is a hazai sertéstelepeken.
Csak magas minőségű bioélelmiszereket lehet majd piacra dobni az EU-ban az Európai Parlament által csütörtökön elfogadott szabályok nyomán – írja a na...
A Budapesten 2018. április 16-19. között 14 ország részvételével megrendezett workshop központi témája az élelmiszerlánc biztonságosabbá tétele a lako...
A 2018-as tavaszi szezonális ellenőrzésen szinte minden területen javuló eredményeket tapasztaltak a szakemberek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-bi...
Új védjegyet vezet be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes magyar élelmiszerek megkülönböztetésére – közö...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményben hívta fel a fogyasztók, a közétkeztetők és a vendéglátók figyelmét, hogy az Európai U...
Brazil laborok szalmonellás ügyeket tussolhattak el. Az EU is léphet.

A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée fitoplazma (FD) a szőlő egyik legsúlyosabb zárlati károsítója.
Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.
Szicíliában is megjelent a paprikatripsz, az Almeríában már korábban komoly növényvédelmi problémát okozó kártevő az olasz termelést is fenyegeti.
Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.
Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.