A Gödöllői Ősz rendezvényének fókuszában az energianövények álltak (x)
A hagyományokhoz híven idén is megrendezte a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Gödöllői Ősz című gazdanapját. A rendezvény...
A hagyományokhoz híven idén is megrendezte a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Gödöllői Ősz című gazdanapját. A rendezvény...
IGEN! MINDENT TÁROLUNK, MINDENT MEGÓVUNK, MINDENT MEGOLDUNK!
A Metripond-M93 mérleggyártó Kft. 1993-ban alakult és azóta stabil helyet foglal el a magyar mérleggyártói piacon. Ezt bizonyítja az is, hogy 2011-ben...
Miközben egyre nagyobb hangsúlyt kap Magyarországon a családi gazdaságok megerősítésére való kormányzati törekvés, reményteljes az ágazat és annak sze...
Az Agro Napló idén is meghívást kapott az Agritechnica előnapjaira, ahol több mint 60 cég ismertette a kiállítási újdonságait. A novemberben megrendez...
Szeptember elején mutatta be nagy nemzetközi szakmai érdeklődés közepette a németországi HORSCH kibővített gyárát. A cég életében egyedülálló volumenű...
Az őszi betakarítást követően, ha kalászost vetünk, akkor mielőbb el kell készíteni a vetőágyat. A napraforgó és kukorica utáni magágykészítés nem min...
A kecskeméti székhelyű Valkon Kft. 2007-ben alakult, kezdetben a Valtra és Krone márkák forgalmazását kezdtük meg, az idő múlásával folyamatosan továb...
Az olajnövények globális termelése minden korábbit felülmúlhat a 2013/2014. gazdasági évben, akár túlkínálatot is okozva a világpiacon. Ez a készletek...

Az ország agroklimatikus térképe egyre megosztottabb képet mutat, nehéz helyzetbe kerültek a borászok itthon.
Felemás évet zárt 2025-ben Magyarország legnagyobb mezőgazdasági integrátora, a KITE cégcsoport.
Az állam a fertőző állatbetegségek, elsősorban az afrikai sertéspestis terjedésének megfékezése érdekében szigorúbb intézkedéseket készít elő.
A szántóföldi növénytermesztés jövedelmezőségének helyreállítása ma az egyik legfontosabb kihívás a magyar mezőgazdaságban.
Ukrajnában tovább drágult a sárgarépa június első hetében, a készletek túlságosan gyors ütemű apadása és a jó minőségű tételek hiánya miatt.