Jelentős támogatási lehetőségek a kertészek és az állattartók számára a Vidékfejlesztési Program keretéből

Agro Napló
A megújuló vidék, megújuló agrárium program megvalósításának érdekében Magyarország Kormánya 80% hazai társfinanszírozást biztosít a Vidékfejlesztési Program forrásaihoz. A kormány döntése mintegy 600 milliárd forint értékben teszi lehetővé új beruházási pályázati felhívások kiírását, melyek közül az első felhívások már áprilisban megjelentek.

Április 20-án jelent meg a 15 milliárd forint keretösszegű, Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása megnevezésű felhívás, amely – előtérbe helyezve a gazdák jövedelembiztonságát – nagy termőképességű és magas termőbiztonságú ültetvények telepítéséhez nyújt támogatást. A felhívás szerint két célterületre bontva nyújtható be támogatási kérelem: Az 1. célterület gyümölcstermő ültetvények, a 2. célterület évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény ültetvények telepítésére vonatkozik. Támogatási kérelmet azok a mezőgazdasági termelők nyújthatnak be, akik legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek és igazolják, hogy árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik.

Az ültetvénytelepítés mellett pályázni lehet víztakarékos öntözési rendszerek kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő technológiák alkalmazására (például jégvédő háló tartására alkalmas beton támrendszer kialakítása és jégháló beszerzése, tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz beszerzése), továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzésére is (egyebek mellett betakarítógépek és 1 db, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor).

A korábban meghirdetett ültetvénytelepítést támogató programokhoz képest fontos különbséget jelent, hogy egy pályázaton belül lehet az ültetvénytelepítésre, a jéghálóra, és a betakarítást szolgáló gépre is pályázni, másrészt az ültetvénytelepítés vonatkozásában a támogatást átalánytámogatás formájában kapják majd a termelők. Ez azt jelenti, hogy az elnyert támogatás ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számla alapon elszámolni. A költségek felmerülését a kedvezményezettnek nem kell alátámasztania háttérdokumentumokkal, és a piaci áraknak való megfelelést sem kell vizsgálni, vagyis az érintett tételek kapcsán a kedvezményezettnek a kifizetési kérelem mellékleteként nem kell a költség felmerülését igazoló dokumentumokat benyújtani. 

A hazai számviteli szabályoknak megfelelően a bizonylatokat természetesen meg kell őrizni, viszont a támogatást nyújtó és ellenőrző szervezetek helyszíni vizsgálat során nem vizsgálják ezeket. Az egyszerűsített elszámolási mód alá eső költségek vonatkozásában a Magyar Államkincstár a záró kifizetési kérelemhez kapcsolódó helyszíni vizsgálat során vizsgálja a projektleírásban, telepítési tervben rögzített tevékenységek – telepítési napló szerint előírt – megvalósulását. Ez a változtatás jelentősen csökkenteni fogja a termelők adminisztrációs terheit, ezzel együtt gyorsabb kifizetést tesz lehetővé az intézményrendszer részéről.

A támogatási kérelmek benyújtására tervezetten 2021. május 24-től 2021. augusztus 23-ig lesz lehetőség hat benyújtási szakasz keretében. Sikeres pályázat esetén a nyertesek így akár már a 2021 őszi telepítési szezonban elkezdhetik az új ültetvények telepítési munkáit. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 500 millió Ft. Főszabályként az összes költség 50%-át lehet támogatásként megkapni (közép-magyarországi régióban ez 40%), a fiatal mezőgazdasági termelők által és a kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. Alma- és körteültetvények esetében – a támogatás szempontjából – nagyságrendileg 12–14 millió Ft/hektár, meggy-, szilva- és barackültetvények vonatkozásában 10,5–11,5 millió Ft/hektár kalkulált telepítési költséggel számolhatnak a pályázók. Ezen összegek azonban nem tartalmazzák az átalánytámogatáson kívül eső költségeket, így az öntözéssel és kerítéslétesítéssel kapcsolatos és az egyszeri költségeket, amelyekről továbbra is kell a számla. Gyógynövények vonatkozásában az egy hektárra jutó kalkulált telepítési költség fás cserjék esetében 1,1 millió Ft, évelők kapcsán 1,5 millió Ft, félcserjék vonatkozásában pedig 2,3 millió Ft.

Az állattartók jelentős része még ma is elavult létesítményekben, korszerűtlen technológiával kénytelen dolgozni, ugyanakkor az ágazat versenyképességének megőrzéséhez korszerű, az európai uniós előírásoknak minden tekintetben megfelelő, magas technológiai színvonalú állattartó telepek szükségesek. A Kormány 2020-ban döntött arról, hogy a kiemelt társfinanszírozás miatt soha nem látott mértékű forrásokkal a VP nagy hangsúllyal biztosít lehetőséget az állattartóknak általános telephely-fejlesztési projektek megvalósítására. Az állattartók két pályázati felhívás alapján tudnak- illetve tudtak támogatást igényelni. 2020 őszén meghirdetésre került az ,,Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” megnevezésű kiírás, amely alapvetően a nagyobb volumenű állattenyésztéshez kötődő beruházások kivitelezéséhez biztosított forrásokat. Ezt a konstrukciót egészíti ki komplex támogatási beavatkozássá az „Állattartó telepek megújításának támogatása” címmel egy új pályázati felhívás, amely a kisebb léptékű fejlesztések megvalósításához nyújt segítséget, ráadásul az ősszel megjelent felhíváshoz képest kevesebb korláttal.

A felhívás segítségével lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése révén. Emellett az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. Támogatási kérelmet mezőgazdasági termelők nyújthatnak be, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek, továbbá árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott.

A felhívás 5 célterületből áll: Baromfitartó telepek korszerűsítése, Sertéstartó telepek korszerűsítése, Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése, Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése, Egyéb (lófélék, nyúl, méh, húshasznosítású galamb, fürj, strucc, emu, fácán, fogoly valamint csincsilla) állattartó telepek korszerűsítése és 30 milliárd forint keretösszeggel került meghirdetésre. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege a baromfi- és a sertéstartó telepek korszerűsítése tekintetében maximum 100 millió Ft, a szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése kapcsán maximum 50 millió Ft, a juh- és kecsketartó telepek, valamint az egyéb állattartó telepek esetében maximum 20 millió Ft. Újdonság a korábbi telephely-fejlesztési támogatásokhoz képest, hogy 1 db, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor beszerzésére is lesz lehetőség. A támogatási kérelmek benyújtására tervezetten 2021. május 28. napjától 2021. július 22. napjáig lesz lehetőség.

Az új felhívások segítségével a gazdák jelentős fejlesztéseket hajthatnak végre, hozzájárulva a teljes magyar mezőgazdaság fejlődéséhez.

Fülepi János, Petró Tamás

A cikk szerzője: Fülepi János

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?