Belépett a kukorica gyomirtás szegmensébe a UPL

Agro Napló
2021-ben több újdonsággal is piacra lép a UPL. A hazai leányvállalat – a UPL Hungary Kft. – képviselői online konferencia keretében ismertették az innovációkat.

A növényvédő szer gyártók világrangsorában 5. helyet elfoglaló, illetve biológiai megoldások és a fenntarthatóság terén éllovas UPL a múlt évben tapasztalható nehézségek ellenére is teljesítette a tervet – mondta el tájékoztatójában Piyush Kumar ügyvezető igazgató. Hangsúlyozta, a több mint 10 000 munkatársat foglalkoztató, 138 országban jelenlévő, 44 gyártóüzemmel és 25 kutatóhellyel rendelkező vállalat elkötelezett híve a fenntarthatóságnak, ezen vezérelv mentén haladva számos kedvező technológiai ajánlást dolgoztak ki partnereiknek a következő szezonra.

Véglesi János kereskedelmi vezető kiemelte közülük a szántóföldi kultúrák bio­stimulátoros kezelésére szánt csomagokat, a megújult Búza komplett csomagot, a Kaltor csomagot kukorica gyomirtásra, a csávázószer és deszikkáló csomagokat, valamint az egyes kertészeti kultúrákra vonatkozó ajánlások közül a biotermesztőknek szánt Alma Bio csomagot.

Újdonságok

Az alapvetően rizsben található kétszikű gyomok irtására kifejlesztett benszulfuron-metil hatóanyag kalászosban történő használatát 2009 óta vizsgálják. A fejlesztők, miután a készítményt egy kombinációs partnerrel kiegészítették, megalkották a metszulfuron-metilt, így született meg a tavaly ősszel engedélyt kapott Xanadu WG kalászos gyomirtó szer, amely a magról kelő kétszikű gyomok ellen nyújt megoldást. Valovics Attila fejlesztőmérnök felhívta a figyelmet, hogy tavasszal, a bokrosodás kezdetétől a zászlóslevél megjelenésig javasolt kijuttatni a készítményt. 5 °C feletti hőmérséklettől alkalmazható ugyan, de a 15–20 °C közötti tartomány az ideális a kijuttatásra. Megjegyezte, hogy amikor a kijuttatás pontos időpontjáról kell döntenünk, inkább a gyomok fejlettségét tekintsük irányadónak, mint a hőmérsékletet. Dózisa 100 gramm egy hektárra, az európai hatásvizsgálatok alapján elmondható, hogy a fontosabb gyomok közül a repce árvakelés, pásztortáska, árvacsalán, orvosi székfű, ebszékfű, pipacs és közönséges tyúkhúr ellen jó, a nehezen irtható ragadós galaj és a veronika fajok ellen is hatásosan alkalmazható. A mezei árvácska és mezei acat esetében a gyomok növekedése leáll, virágot nem fejleszt. A Xanadu WG-t a Silwet Star hatásfokozóval együtt javasolt használni, mert az bizonyítottan javítja a kezelés hatékonyságát.

A kalászosok őszi gyomirtására a Reliance SC új készítményét ajánlja a UPL. A magról kelő kétszikűek és nagy széltippan ellen alkalmazható szert a kultúrnövény ötleveles állapotáig lehet kijuttatni, 0,3–0,6 literes dózisban. A kisebb dózisokat érdemes kombinációs partnerrel együtt kijuttatni, maximális dózissal viszont nagyon hatékony minden megcélzott kétszikű gyom ellen.

2021-től két új kukorica gyomirtó készítmény gazdagítja a UPL palettáját. A Kaltor névre keresztelt, nikoszulfuron és dikamba hatóanyag-kombinációt tartalmazó gyomirtó szer egyszikűek, illetve magról kelő kétszikűek ellen hatékony. Osztott kezeléssel juttatható ki 0,25 és 0,15 kg/ha dózisban, de Valovics Attila tájékoztatott, hogy folyamatban van az egyszeri kijuttatás engedélyeztetése is. A posztemergens készítményt a kukorica 3–6 leveles állapotában lehet kijuttatni.

Ennél szélesebb idősávban, szintén posztemergensen alkalmazható a Daneva gyomirtó szer, amelynek mezotrion hatóanyaga levélen és kisebb mértékben a gyökéren keresztül szívódik fel, amelynek a folyamatosan kelő gyomok esetében van nagy jelentősége. A készítményeket a UPL csomagban ajánlja Silwet Starral kiegészítve.

Az idéntől számos kertészeti kultúrában, valamint kalászosok és repce védelmére is alkalmazható a Deltaphar 25 EC rovarölő szer – tájékoztatott Major Viktória regisztrációs menedzser. A kontakt hatású piretroid gyors taglózó és repellens hatású, ami a rovarok széles köre ellen hatásos. Dózisa 0,1–0,5 liter hektáronként. Egyik legnagyobb előnye a rugalmas adagolás és felhasználás, továbbá a rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idő.

Két új UPL készítmény debütál idén a gombaölő szegmensben. A II-es forgalmi kategóriájú, azoxistrobin hatóanyagú Chamane a kalászosok, a repce és számos zöldségfélék gombás betegsége ellen véd, vitathatatlan előnye a rugalmasan alakítható dózis, a széles hatásspektrum, illetve a fungicid hatás mellett fellépő biológiai hatékonyság. A Chamane-t a tetrakonazol hatóanyagú Emerald készítménnyel kombinációban javasolják kijuttatni kalászosban és cukorrépában.

Repcében használható gombaölő szerrel, az Evito T-vel lép piacra a UPL, amely készítményt elsősorban fehérpenészes rothadás ellen javasolnak alkalmazni. A kombinált hatóanyagú készítmény formulációjának egyedisége az, hogy XylemPro technológiával készült, ami garantálja, hogy a hatóanyag 6–9 órán belül felszívódik a növényben, de a biológiai hatás már negyed órával a kijuttatás után megnyilvánul.

Az újdonságok mellett a konferencia további részében szó esett a UPL csávázó készítményeiről, a 2020-as év almater­mesztési tanulságairól, továbbá a repcében már 7500 hektárt lefedő ProNutiva® program eredményeiről, amelyben az ajánlott technológiák a hagyományos és biológiai készítményekre épülnek, megfelelve ezáltal a kor kihívásainak, úgy mint a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok támogatása a termelői igények szem előtt tartásával, valamint az élelmiszerlánc követelményeinek kielégítése.

-an-
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?