Sikeres festulolium termesztés Pélpusztán

Agro Napló
A Szabadhídvég-Pélpusztán található Pélpusztai Mezőgazdasági Kft. 2300 holstein-fríz tejelő tehenet és annak szaporulatát tenyészti. A cég által megművelt szántóterületeken kizárólag ezen állatállomány részére termelnek tömegtakarmányokat. Korábbi években a területeiken silókukoricát, szenázsnak való rozst, valamint lucernát termeltek, hogy megteremtsék a tehenészet alaptakarmányait. 2017 tavaszán a menedzsment úgy döntött, hogy a tömegtakarmány bázisát bővíti, átalakítja. Olyan elsősorban őszi vetésű takarmánynövényt kerestek az eddigi rozstermesztés mellé, mellyel úgy bővíthetik a tömegtakarmánybázist, hogy az emelje annak emészthetőségét, ami főleg a nyári időszakban fontos. Így esett a választás a DLF-intenzív festulolium fajtájára, a Becva-ra. Megemlítjük, hogy emellett kísérleti fajta sorokban további fajtákat és keverékeket, valamint a lucernafajtákat vetettek tesztelés céljára. A 400 hektár fű vetése 2017. augusztus végén kezdődött és egészen október elejéig tartott.

Sári Ferenc ügyvezető igazgató elmondta: A vetésforgónkból kiindulva, a festulolium nálunk silókukorica után kerül elvetésre.
A gyakorlat azt mutatja, hogy az adott év csapadékviszonyai, a kukorica betakarítás utáni talajviszonyok együtt határozzák meg, hogy milyen talajmunkát választunk. A 2017-es évben – a viszonylag száraz augusztus miatt – a szántás helyett a tárcsás mélykultivátor mellett döntöttünk, de ha az adott év engedi, akkor természetesen a mélyszántást tartjuk a jobb megoldásnak. A tápanyag-kijuttatás esetében úgy döntöttünk, hogy ősszel kb. 30–40 kg/ha N-t adunk fejtrágya, illetve hígtrágya formájában, elsősorban a Pentosan-hatás végett, illetve, hogy stabilan átteleljen.

A vetés-előkészítés során figyeltük, hogy megfelelő apró morzsás talajszerkezetet tudjunk elérni, hiszen aprómag lévén a telepítés sikere nagyban függ ettől. Sajnos nem minden területet tudtunk időben elvetni, mert a terület egy része október közepén került újra a használatunkba. Ezen területek hozama el is maradt azokhoz képest, melyek vetésére időben került sor.

Az időjárás kedvezett az őszi vetésű gabona- és fűterületeknek. A fejlődés intenzív volt, sokáig kitartott a meleg időjárás. 50 ha területen a fű térd fölé nőtt, így ezt meg kellett kaszálni, hogy elkerüljük az esetleges téli kipállásból adódó gondokat. Ebből a kaszálásból 3,5 tonna sza./ha hozam jött be. Tavasszal az április elejéig kitartó hideg időjárás után a gyors felmelegedés és a szinte nyári meleg következett, mely gyors növekedést indított el a gyepterületeken. Az állomány a tavaszi fejtrágyaadagot március végén kapta meg Nitrosol folyékony műtrágya formájában, kb. 130–140 kg/ha N hatóanyagot jelentve, illetve némely közelebbi területen a Nitrosolt kiváltottuk hígtrágyával. Az áprilisi meleg időjárás miatt minden fajta szenázs betakarítása korábban megkezdődött, így a fűszenázs-készítés már április 20-án megindult. A 400 ha betakarítása egy hét alatt zajlott le cégünknél.

Festulolium betakarítás elott 10 nappal

Az első kaszálásból hektáronként átlagosan 5,3 tonna szárazanyag-hozamot tudott a cég realizálni, ami az első kaszálás előtti majdnem egy hónapos szárazságot tekintve kedvező, és az idei évet tekintve átlagosnak mondható. A második kaszálásra négy héttel később került sor, de ebben az időszakban sem kényeztette sok csapadékkal az időjárás a gyepterületet, összesen 13 mm eső esett. Ennek ellenére a hektáronkénti hozam elérte a 4,5 tonna száraz anyagot, így az elsővel együtt már kb. 10 tonnánál tartunk, és még számítunk a harmadik kaszálás hozamára, ami az utóbbi időszak csapadékmennyisége miatt bizakodásra ad okot.

Az első betakarításból származó depókból az erjedés lezajlása után hamarosan fúrt mintát is vettek, hogy megtudják vajon minőségre is hozta-e az elvártakat a Becva festulolium. Szerencsére a szenázsoláskori meleg, száraz időjárás kedvezett a munkának és nem okozott nehézségeket. Az alábbi táblázatban látható eredményeket sikerült elérni:

Az alapelvárásnak, hogy könnyen emészthető struktúr rostot tudjanak a magas termelésű holstein-fríz állomány részére biztosítani, egyértelműen hozta a takarmány a 75–80% közötti NDF-emészthetőségi szinttel, ez mutatkozik meg a kalkulált laktációs energiában is. Ezenfelül a mért nyersfehérje mennyisége is biztató, hiszen az elvárható 15–16%-os szintet messze felülmúlta a 20% körüli érték. A betakarítás kedvező körülményeire utal, hogy a hamutartalom 10% alatt maradt, illetve a gyors és kiváló erjedést mutatja a tejsav, ecetsav mennyisége és kedvező aránya.

Sári Ferenc a következőképpen értékelte a fűtermesztésük első évét: – Első évben használtuk a DLF Becva fajtáját, illetve több helyen láttunk egyéb kísérleteket más DLF fajtákról korábbi évekből. Szerettük volna nálunk is, a saját területünkön megnézni egy fajtasorban. Egyáltalán nem csalódtunk, sőt, maximálisan elégedettek vagyunk a Becva hozamával és beltartalmával is. A festulolium tökéletesen illeszkedik a vetésforgónkba, illetve a takarmányreceptúránkba. Ami jó döntésnek bizonyult, az az első kaszálás minél korábbi megkezdése, hiszen a második kaszálás így még a nagy melegek előtt megtörténhet. A bizonyíték erre az, hogy a második kaszálás termésátlaga – melyre mindenhonnan azt a múltbéli tapasztalatot kaptuk, hogy jó esetben 40–50%-a az első kaszálásnak – nálunk az első kaszálás 85%-a lett.

Festulolium betakarítás előtt

Amit változtatni fogunk 2018-ban (amellett, hogy idén is kb. 400 hektáron vetünk Becva-t), hogy igyekszünk mielőbb elvetni, hiszen ezeket a területeket akár már ősszel egyszer meg tudjuk kaszálni (az a tábla, amely 2017 őszén egyszer le lett kaszálva, eddig összesen 13 tonna/ha szárazanyag-hozamot adott, tehát 30% pluszhozam egy évben).

A legfontosabb persze az, hogy az átlagnövényekhez képest olcsón termeszthető perje típusú festulolium, ilyen hozamok mellett, a tejelő teheneink takarmányköltségét közel 20%-kal csökkentette. Hagyományos fehérjehordozót (szója-, napraforgó-, illetve repcedara) nem használunk, illetve a takarmányadag sokkal kisebb mértékben támaszkodik kukorica alapú termékekre. Jelenleg 12,5 kg sza./tehén/nap tömegtakarmányt használunk, melynek 50%-a kukoricasiló, a korábbi 70–80%-hoz képest.

Festulolium rendek szenázsoláskor

Akkor lehet sikeres az intenzív fűtermesztés, ha mind növényter­mesztési, mind állattenyésztési szempontból teljesíti az elvárásokat. Növénytermesztés szempontjából megfelelő hozamokat, állattenyésztés szempontjából olcsó, könnyen emészthető strukturális rostforrást biztosít a top genetikájú, csúcson termelő tehénállomány részére.

Az elért eredmény nem a kezdők szerencséje, hanem a tudatosságé és az odafigyelésé. A fenti takarmány minőségi paramétereit bármelyik hazai tehenészet szívesen elfogadná, és sokan el is érnek hasonló eredményeket (gondoljunk csak a tavalyi év fűszenázs versenyének győztesére). A mennyiségi elvárásokat is teljesítette a fajta, hiszen a kitűzött cél a hektáronkénti 10 tonna szárazanyag-hozam már az első két kaszálásból teljesült és ebbe még nem számoltuk bele az őszi kaszálás hozamát, illetve egy lehetséges harmadik kaszálást.

Fajtáinkról bővebben tájékozódjon honlapunkról:  www.vitalfeed.hu
Keresse kérdéseivel vagy szaktanáccsal kapcsolatosan területi kollégáinkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Őszi teendőnk: a gyeptelepítés

Őszi teendőnk: a gyeptelepítés

Az idei év első felében ritkán tapasztalt hosszúságú aszály volt jellemző, ami megviselt minden szántóföldi növénykultúrát. Ennek ellenére nagyon sok...

Takarmányfüvek és keverékeik

Takarmányfüvek és keverékeik

A tej és marhahús előállításának üzletága nagyban függ attól, hogy rendelkezésre áll-e a szükséges mennyiségű és lehető legjobb minőségű szálastakarmá...

Felkapott lett a cirok

Felkapott lett a cirok

Az elmúlt évek szélsőséges (aszály, a csapadék kedvezőtlen megoszlása) időjárása azt bizonyítja, hogy a termelő szervezeteknek több lábon kell állniuk...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?