Megbízhatóság mindenek előtt

Agro Napló
Évtizedek óta dolgozik az agráriumban, foglalkozott növénytermesztéssel, gépkereskedéssel, oktatott diákokat. Biró Sándorral, a Lajtamag Kft. szántóföldi termeléséért és műszaki fejlesztéséért felelős szakemberével beszélgettünk többek között arról, mi tesz egy traktort igazán jó, megbízható erőgéppé.

Mióta foglalkozik mezőgazdasággal?

1982-ben kezdtem a szakmát. Tizennégy éven át foglalkoztam nagyüzemi növénytermesztéssel. Ezt követően mezőgazdasági gépkereskedő lettem. Ezen a területen is tizennégy évet töltöttem. Foglalkoztunk mindenféle és -fajta, különböző márkájú gépekkel: árultunk erőgépeket, talajműveléshez használható gépeket, és még nagyon sokféle munkaeszközt. Ezután Győrben kezdtem dolgozni, a Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskolában. Gyakorlati oktatásvezető voltam és az iskolai tangazdasággal is foglalkoztam. Állatokat is tartott az intézmény, így nem csak a növénytermesztést, de az állattartást is gyakorlatban tudtam okítani a diákoknak. Négy évig tartott ez a korszak, Győr után kerültem a mostani munkahelyemre, a Lajtamag Kft.-hez Mosonudvarra.

Ezek szerint mindig is mezőgazdasággal szeretett volna foglalkozni? A családban más is dolgozik az agráriumban?

A tágabb családban sok rokonnak van agrárvégzettsége, de a közvetlen, szűk környezetemben nem foglalkoztak ezzel, tehát nem „földközelben” nőttem fel. Édesapám gépészmérnök, műszaki beállítottságomat és ez irányú érdeklődésemet is tőle örököltem. Mosonmagyaróváron végeztem az Agrártudományi Egyetemen. Akkoriban még nem volt olyannyira szétaprózva a szakma, mint most: tanultunk mindent, ami a mezőgazdasággal kapcsolatos volt, széles körű ismereteket szereztünk. Az egész szakmát átölelő tantárgyaknak köszönhetően otthonosan mozogtunk az egyetem végére mind a növénytermesztés, mind az állattartás területén.

Bár sok helyen dolgoztam, a szakmától sohasem távolodtam el. Nem is én kerestem fel az új helyeket, mindig azok a lehetőségek találtak meg engem. Fájó szívvel búcsúztam az előző helyről, de kihívásként tekintettem az új feladataimra.

Mivel foglalkozik a Lajtamag Kft.? Mekkora területen gazdálkodnak?

Hozzávetőlegesen 1800 hektárnyi földterület van a cégcsoport kezelésében. A növénytermesztést illetően, zömében vetőmag-előállítással foglalkozunk. Nagyon sokféle növényt termesztünk, a kukoricától a facélián át a pohánkáig sokszínű a paletta: kalászos, olajos növényekkel egyaránt foglalkozunk.
A cég mosonudvari telephelyén egy vetőmagfeldolgozó üzem működik, a püski telephelyen pedig egy nagy kapacitású terménytisztító, -szárító, -tároló egység található. A növénytermesztés mellett foglalkozunk állattartással is, nagyságrendileg 270 tejelő szarvasmarhánk van, a tejelő Lacaune juh állományunkat pedig 900-asra szeretnénk fejleszteni. Szolgáltatást is nyújtunk, már amennyi az időnkbe belefér: vannak állandónak mondható partnereink, akiknél speciális vagy alapműveletet, vagy komplett művelést végzünk.

 

Mi az Ön feladata?

Én felelek a gépekért és az azokat irányító emberekért, alkalmazottakért. Az én feladatom összehangolni a növénytermesztési munkákat a különböző területeken, az állattenyésztés takarmányszükségletét is biztosítanom kell és mindemellett a fejlesztésben is részt veszek. Mindez sok időt igényel, főleg a szezonban, ami márciustól novemberig folyamatosnak tekinthető.

Több New Holland géppel is rendelkezik
a Lajtamag Kft. Régi a kapcsolat
a gyártóval és a magyar terjesztővel?

A New Hollandot még gépkereskedőként ismertem meg, felhasználóként pedig a Veres Péter szakiskolában töltött éveim alatt. Mikor a Lajtamaghoz kerültem, a cég már több New Holland géppel rendelkezett, a gépparkot pedig azóta is bővítjük. A beszélgetésünk előtti napon is érkezett három új traktor, így tizennégyre növekedett a gépeink száma.

Miért éppen a New Holland?

Manapság már bonyolult kérdésnek számít a „jó” traktor fogalmát definiálni. Régi elvárás a traktorokkal szemben, hogy hosszú élettartamúak, megbízhatóak legyenek,
az üzemben tartásuk olcsó legyen (vagyis szervizelésük alacsony költségszinten legyen), jó alkatrészellátással rendelkezzen a gyártó cég (a megbízhatóság természetesen a szervizre is vonatkozik). De nagyon fontos a vezetőfülke ergonómiája is, hiszen nem mindegy, milyen kényelmi állapotban tölt benne a vezető, gépkezelő hosszú órákat. Mára ez a definíció nem állja meg a helyét. A szigorú környezetvédelmi normák kényszere nagyon bonyolulttá tette a motorokat, meghibásodás esetén pedig drága a javításuk, az „okos” munkagépekhez „okos” hidraulika kell, ez megint sok-sok elektronikával jár, ez mind-mind nagyon jól felkészült szerelőket igényel. Ezt tudomásul kell vennünk, éppen ezért még fontosabb, hogy a piacon található sok-sok márka közül a forgalmazó nagysága, szakembergárdájának felkészültsége, folyamatos képzése, létszáma legalább annyira számít, mint a jó ár-érték arány.

Amikor traktort választok, a fentiekben írt szempontokon kívül azért is döntök a New Holland mellett, mert már több ilyen géppel rendelkezünk, és úgy látom, érdemes a flottát tovább bővíteni.

A most vásárolt NH T 7.250 AUTO COMMAND típusú traktorok esetében nagy elvárásaim vannak a fokozatmentes erőátvitel és a motor folyamatos optimalizálásától. Ezt egy számítógép végzi és minden munkahelyzetben a legalacsonyabb fogyasztást eredményezi, így a gázolajon sokat tudunk spórolni. Nyáron az
Agrotec rendelkezésünkre bocsátott egy ilyen erőgépet kipróbálásra és a gépkezelőink pozitív véleménye, valamint a talajon mért fogyasztási értékek után vált 100%-ossá döntésünk.

Milyen a kapcsolat a magyar forgalmazóval, a szervizzel?

Régi és közeli a viszonyunk, és azt mondhatom, mind szakmai, mind emberi szempontból megbízunk egymásban. Nyár óta az Agrotec a New Holland gépek magyarországi forgalmazója, és úgy gondolom – a tapasztalatok legalábbis ezt mutatják –, hogy nem lesz gond a két cég, a Lajtamag és az Agrotec jövőbeni kapcsolatával sem. Nem csak az ár-érték arány kiváló, de a szerviz is azzá válik rövid időn belül – erre megnyugtató lépéseket látunk. Mint már említettem, nagyon fontos, hogy megbízzon az ember a szervizben, és az sem mindegy, hogy milyen cég áll a mögött. Ha az ember biztosra akar menni, olyan céget választ, amely alkatrészlogisztikája gyors és a szerviztechnikusait képes folyamatosan képezni, illetve a gépeladásokkal szinkronban kapacitásukat bővíteni.

Hardi Judit

A cikk szerzője: Hardi Judit

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!