A megújulás irányába lépett a Gabonakutató

Agro Napló
A generációváltás folyamata látványos a Gabonakutatónál, egyre több fiatal szakember tűnik fel kutatási fronton és a Gabonakutató értékesítő csapatában is. A hagyományos, szeptember 2-ai bemutatón már ők prezentálták az új kukoricahibrideket. 

Hangsúlyozták, hogy az utóbbi időszak kutatásainak elsődleges szempontja az érési idő csökkentése volt. A mostanában jellemző, változékony időjárási körülmények miatt lényeges, hogy a szemek mielőbb beérjenek, kevesebb viszontagságot kelljen átvészelniük a termelési ciklus során. Az új hibridek terméshozama meghaladja a korábbiakét, előrejeleztek egy olyan – egyelőre minősítésre váró – hibridet is, amely 20 százalékkal terem többet, mint a jelenlegi standard.

Mind az öt éréscsoportban mutattak be hibrideket, ezzel az elérhető szegedi fajtaválaszték teljesen átalakul.


Dr. Lehoczki-Krsjak Szabolcs

Egyértelműen a korai érésre és az alkalmazkodóképesség fokozására helyezzük a hangsúlyt a nemesítés során – mondta a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. Kukorica Főosztályának új vezetője. Dr. Lehoczki-Krsjak Szabolcs ismertette, hogy a korai érés azért fontos, mert az elmúlt években szélsőségesen változékony időjárás volt jellemző.

A hőhullámok 2012-2013-ban július végén, vagy augusztus első felében érkeztek, ezért az aszályt leginkább a későbbi aratású fajták szenvedték meg. Arról nem is beszélve, hogy amikor megnyílik a kereskedelmi piac, akkor az előnyös üzletszerzésnél szempont, hogy ki tud az elsők között szállítani. Különösen igaz ez egy takarmányhiányos év után. A korai aratás lehetővé teszi az őszi munkálatok előkészítését, vagy másodvetésre is van lehetőség.

A 2014-es termésátlagot még nehéz megbecsülni, a szakemberek 7 tonna körül várják az eredményt. Az idei év nagy kihívása, hogy az esős idő miatt magas lesz a szemnedvesség, így több energiát kell fordítani a szemek szárítására, ezért is lényeges a korai érés.

A legkorábbi éréscsoportban (FAO100) a TK 175-ös és a GKT 211-es hibridet mutatták be. Jórészt ez az a csoport, amely a keleti piacokon is exportképes, és a magyar gazdák által is keresett. Olyan új fajtajelöltet is láthatott a közönség, amely várhatóan jövőre kapja meg a hivatalos minősítést, és a kutatókat is meglepte a termésátlaga, az ugyanis 20 százalékkal magasabb, mint a jelenlegi standard. A FAO 200-as csoportban a GKT 270-es hibridet mutatták be, amelynek előnye, hogy a hasonló éréscsoportú növényeknél 3-4 nappal korábban virágzik.

A 300-as csoportban két, a közelmúltban minősített terméket láthattak a résztvevők, a GKT 372-est és GKT 376-ost. Ezeket már üzemi körülmények között, 50–60 hektáron ter
mesztették kísérleti jelleggel, és a vizsgálatok alapján kiderült, hogy mind a konkurenciával, mind a Gabonakutató Nonprofit Kft. saját korábbi nemesítéseivel is felveszik a versenyt.
A későbbi csoportban a GKT 413-as és GKT 414-es jelenti az újdonságot.

A fajtaválaszték folyamatos frissítésére azért is van szükség, mert a minősítési feltételek szigorodnak, az új hibridek jellemzői jobbak, ez pedig a gazdálkodók érdekeit szolgálja – tette hozzá Dr. Lehoczki-Krsjak Szabolcs. 


Generációváltás a Gabonakutatónál: a 90 esztendős Dr. Gyulavári Oszkár

Fleischmann-díjas kukoricanemesítő, és a nemesítési kísérletek ifjú

irányítója, Matusek Norbert
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!