SAATEN-UNION napraforgó hibridek - több termés, nagyobb biztonság

Agro Napló
A hazai napraforgó termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása, és a használt genotípusok jellemzõi tekintetében. Elõtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb idõjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb termelést zászlóra tûzve körvonalazódott, hogy új megoldásokat igényel a gyakorlat.  

A SAATEN-UNION ezért a napraforgó hibridek európai fejlesztését a versenytársakkal szemben gyökeresen más genetikai alapokra helyezve kezdte el néhány évvel ezelőtt. A nemesítési munka fókuszában már a kezdetektől a termelői igények állnak, így egyszerre több, a termesztés biztonságát, rugalmasságát szolgáló jellemzőt alapvető megoldásként nyújtunk a gyakorlat számára.

Kiemelten kezeljük az imidazolinon-ellenálló napraforgó hibridek fejlesztését, mivel hazai körülmények között – a genetikai fejlődésen túl – a gyomirtás hatékonyságában rejlő tartalékok kiaknázása teszi lehetővé a napraforgó-termesztés biztonságának és jövedelmezőségének növelését. Ennek megfelelően valamennyi napraforgó hibridünk beilleszthető a CLEARFIELD technológiába, ami a hazai piacon jelenleg egyedülálló. A hagyományos linolsavas (LO) hibridek mellett magas olajsavas (HO) hibridjeink termesztése során is alapvető előnyként jelenik meg a herbicid-tolerancia, ami a nagy termések elérésének egyik alappillére. A gyomirtó szernek ellenálló hibridek termesztésén alapuló gyomszabályozási technológia fejlődése töretlennek tűnik egész Európában, ezért az ehhez kapcsolódó napraforgó hibridek nemesítése a SAATEN-UNION részéről kiemelt jelentőségű. Mindezt a törekvést jól tükrözi, hogy a jövőben bevezetésre kerülő, továbbfejlesztett CLEARFIELD gyomirtási rendszerhez illeszkedő, újgenerációs SAATEN-UNION hibridek üzemi tesztelése is hamarosan megindulhat.


Nagyításhoz katt a képre

 

A sokoldalú, a jellemző problémákra megoldást biztosító széles fajtaválaszték mellett a SAATEN-UNION vezette be a hazai piacon elsőként azt, hogy valamennyi napraforgó hibrid vetőmagja a szokásos gombaölő szeres csávázás helyett komplex módon, rovarölő és gombaölő szerrel történő együttes csávázással kerül forgalomba. Ez biztosítja a kelő félben lévő állomány védelmét, amikor a növény a legvédtelenebb. Így minden egyes magnak lehetősége van a benne rejlő genetikai potenciált kiaknázni, ami a nagy termés és a magas jövedelem elérésének záloga.

Blum Zoltán

ügyvezető igazgató

SAATEN-UNION Hungária Kft.

www.saaten-union.hu



Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!