Szabóné Horváth Gyöngyvér életében az állatok és a velük való törődés már a gyermekévek idején meghatározó szerepet kapott. Apró korától fogva szerette az élőlényeket, közülük is különösen az egzotikus fajok érdekelték, és biztos volt abban, hogy felnőttként valami olyan munkát végez majd, ahol állatokkal foglalkozhat. A családi indíttatásnak sem volt híján, ugyanis édesapja negyvenkét éven át dolgozott egy sertéstelepen, annak vezetőjeként.
Az igazi gyakorlati tapasztalatok megszerzésének első állomása az a közel kétéves állatgondozói munka volt, amelyet a Veszprémi Állatkertben végzett azt követően, hogy nem sikerült a Szegedi Tudományegyetemre bejutnia. A munkával töltött hónapok alatt egy ideig madarakat gondozott, majd jó félévig egy újszülött kis csimpánzt istápolt. Ez állandó odafigyelést igényelt, szinte olyan gondoskodást, mint a gyermeknevelés. Gyöngyvérrel egy szobában lakott a pelenkás korú kismajom, akihez bizony időnként „gyermekorvost” is kellett hívni. Az állatkerti munka egyébként már a biológia tagozatos gimnáziumi évek alatt rendszeres nyári programmá vált, amikor is a szünidőben egy-egy hétre szállás és étkezés fejében dolgoztak a diákok, pusztán lelkesedésből.
A Kaposvári Főiskolán írt diplomadolgozatának rendhagyó témaválasztásakor is az állatkerti korszakhoz nyúlt vissza – a tigrisek törzskönyvezéséhez azonban senki nem értett a főiskolán, így külső konzulenst kellett keresnie. Az évfolyamtársával közösen készített szakdolgozat másik szerzője egyébként – akit Gyöngyvér „fertőzött” meg az állatkert mániával – ma a Nyíregyházi Állatkert igazgatója. De hogy egyébként is milyen izgalmas időszak volt a Veszprémi Állatkerthez fûződő fiatal éveké, azt példázza, hogy itt ismerte meg a nagyvadak gondozóját, a hivatásos vadászt, aki rabul ejtette a szívét. A hasonló érdeklődés meghatározta a közös utat is számukra házastársakként.
A nagybetûs élet Gyöngyvér számára 1984-ben kezdődött Bábolnán, ahol aztán közel húsz esztendőn keresztül dolgozott. A Lajta-Hanság Zrt. gazdaságában 2005-től vette át a sertéstelepi vezetését. Répcelakról mintegy 70 kilométernyire jár dolgozni, háromhetente a hétvégéken is ez a program. A sertéságazatban nem túl gyakori, hogy nő irányítson egy telepet, a baromfiipar az, ahol leginkább a „gyengébb” nem képviselőjének jut a vezető szerep. Az iparszerû sertéstartás terjedésével ez nyilván módosul a jövőben, a tradicionális modell átalakulóban van. A sertéssel való foglalkozás bizony erőfeszítést igényel, de sokkal érdekesebb, mint a baromfitenyésztés – vallja Gyöngyvér, s elmeséli egy esetét, amikor biza a vasárnapi ebéd bánta a halaszthatatlan feladat elsőbbségét. Szénné égett otthon a sütőbe rakott étel, míg ő a telepen a villanyszerelőt várta. Váratlan helyzetek bármikor előfordulhatnak, és az állatok biztonságáról, jóllétéről a legrövidebb időn belül kell gondoskodni – ezt aztán egy asszony igazán tudja.
A szakmában a sikernek két pillére van: az állat, és az ember. Ez a munka legalább annyira szól az emberekről, mint az állatokról. Gyöngyvér szavaival: „azt érzem sikernek, hogy megbíznak bennem az embereim, s hogy létre tudok hozni egy csapatot a siker érdekében”. De bármilyen nehéz olykor egy nap, mindig megnyugszik a végén, ha az elletőben meglátja összebújva az apró kis malackákat.
A Mosonmagyaróvár melletti sertés telepen 1000 anyakocát és szaporulatát tartják. A telep 11 hektáron fekszik, 23 főnek ad munkát és 1968 óta mûködik. Ebből következik mindjárt az egyik legfontosabb feladatuk, az állategészségügyi állapotokat elfogadható szinten kell tartani. A higiénia, tisztaság, az előírt technológia betartása és betartatása az alapja annak, hogy sikeresen vehessék fel a küzdelmet a jelenlévő betegségekkel. Ezen a területen egy pillanatra sem lankadhat a figyelem, hiszen a legkisebb hanyagság eredményeként azonnal „berobbanhat” valamelyik kórokozó – rontva a tevékenység gazdasági eredményességét. A fertőtlenítés terén a HATAGRO Kft. készítményei nagyban segítettek az eredmények elérésében és megtartásában. Jelentős áttörést hozott, amikor bevezették a Cirko-vírus elleni vakcinázási programot.
Az elmúlt évek beruházásainak keretében 3 régi istállót építettek át. Megújult a technológia, a trágya-, és szellőző rendszer. Az ISV és az Aliter-P Kft. (Big Dutchman) munkájának nyomán ezekben az épületekben nőtt a testtömeg-gyarapodás 150–200 grammal. A légzőszervi megbetegedések jelentős csökkenését várták a beruházástól, de még nem tapasztaltak előrelépést. A most beadott ATK4 projektben a többi hizlalda felújítására egy 6000 férőhelyes korszerû battéria építésére adtak be pályázatot. Az egyedi kocaállások cseréje és a termékenyítés utáni kocák csoportos elhelyezésének (12 férőhelyes kutricákban) berendezéseit is szeretnék átépíteni. Az első beruházási ütemben megépült az új hígtrágya kezelő rendszer, amelyet a Dairy-Ép Kft. tervezett és kivitelezett.
Mindig jó érzés építeni, fejleszteni, azon gondolkodni, hogy tudjuk tevékenységünket eredményesebben végezni – vallja Gyöngyvér. Főleg egy ilyen „régi” telepen, ahol az állatok komfortját kell folyamatosan javítani. A törődést, odafigyelést mindig meghálálja a sertés. Az egy kocára jutó élve született malac szám 1-gyel nőtt az elmúlt években, ami nagyon jó eredmény. Ilyen körülmények között sokkal inkább felértékelődik az ember, aki kiszolgálja az állatot. A vezetői munka fontos része az emberek képzése, motiválása, megnyerni őket a feladatnak. A női empátia, talán segít ezen a téren?! A humán erőforráson túl nyitottnak kell lenni az új dolgok iránt is. Megismerni és kipróbálni azokat az új anyagokat, eljárásokat, amivel javíthatóak az eredmények, „mert mindenen lehet még egy kicsit javítani”. A számokat elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a testtömeg-gyarapodásra és az egy kilogramm testtömegre jutó takarmány felhasználásra kell fókuszálni. Ennek érdekében több fajtával is kísérleteket végeznek. A hagyományos HUNGAHIB fajta anyai vonalaira Duroc, Topics, és PIC kanokat visznek. Nagyon izgalmas és szép tenyésztői munka lesz majd a megfelelő anyai vonalak kialakítása.
A takarmányokat – mint az egyik legnagyobb költségtényezőt – saját keverőben állítják elő az ISV takarmányozási programja szerint. A jól képzett takarmányos kollégák folyamatosan segítik a mindennapi munkát.
A mai sertéstartás egyre inkább iparszerûvé válik, ez nyilván nyereségesebbé teszi a gazdálkodást, ugyanakkor egy kicsit iparszerûvé teszi a sertések gondozását is. Nem szabad azonban kiölni az emberekből az állatok iránti szeretetet, mert ez esetenként pótolhatja a technológia hiányosságait. Sajnos a fiatalokban kevésbé látszik ez az állat iránti elkötelezettség, s ez probléma lesz a jövőben az ilyen sertés farmok mûködtetése során.
Keresztes Júlia
Gergácz Zoltán
A cikk szerzője: Gergácz Zoltán
