Az Alltech-Fermin fermentációs üzeme - két év után már teljes kapacitással mûködik

Agro Napló
A 2002-es akvizíció több mint 250 ember számára biztosít munkahelyet Európa egyik legnagyobb élesztõgyártó cégénél

2004. november 24. Zenta, Szerbia és Montenegró –
Az Alltech-Fermin, amely közel három évtizedes fermentációs tapasztalattal rendelkező szerbiai gyár, két év alatt elérte termelési kapacitásának maximumát, miután az Alltech Inc. 2002-ben felvásárolta a vállalat részvényeinek többségét. Az Alltech, amely egy nemzetközi állategészségügyi nagyvállalat – amely természetes megoldásokat biztosít a takarmányipar és az élelmiszeripar számára – az elkövetkezendő években a jelenlegi 30 000 tonnás élesztőtej-termelést 50%-kal tervezi növelni folyamatos beruházásokkal.

„Sikerünk kulcsa az élesztő!” – ismerte el Dr. Pearse Lyons, az Alltech Inc elnöke az Alltech Hungary Kft. Budapesten megrendezett video-sajtókonferenciáján, amelyen több mint 20 nemzetközi újságíró vett részt. Dr. Lyons Kentuckyból közvetített élő beszédében a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a vállalat első levédett, állati takarmányozáshoz használt termékének, a Yea-Sacc®1026 23 évvel ezelőtti piacra dobásával az Alltech felismerte a kibontakozó fogyasztói keresletet, valamint azt, hogy mi az a terület, ami a tápláléklánc minden szintjén sikerrel jelenik meg.
Az Alltech Inc. az élelmiszer- és a takarmányipart érintő problémák kutatássokkal történő megválaszolásának elkötelezett híve. A vállalat jelentős összegeket fektet a K+F ágazatba. A lokális termelés ugyancsak kulcsfontosságú tényező az Alltech számára. Világszerte, számos más Alltech-gyárral együtt 2002 májusában az Alltech Inc. egy fermentációs létesítmény többségi tulajdonosi részesedését vásárolta meg Szerbia és Montenegróban. A Zentán mûködő Alltech-Fermin élesztőgyára mindössze 45 km-re van a magyar határtól, amely stratégiailag ideális ugródeszka a kibontakozó kelet-európai EU-s piacok megszerzéséhez.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02