Új hagyomány Kecskeméten

Agro Napló
Kecskeméten az Agroker Kft. telephelyén elsõ alkalommal került megrendezésre a Tavaszi Mezõgazdasági Gépkiállítás.

A rendezvény főszereplője a Valtra traktor volt.








Hernek Zoltán, a Kecskeméti Agroker gépkereskedelmi vezetője elmondta, hagyományt szeretnének megteremteni ezzel a kiállítással. Céljuk, hogy az értékesítési partnerek segítségével – mint társak – lefedjék az országot. 2005 a felfelé haladás éve legyen! – fogalmazták meg a célt a meghívók, akik hangsúlyozták, ebben a Valtra traktorok is megfelelő partnerek tudnak lenni.



A társaság az országban a negyedik helyen áll a traktorkereskedelmi tevékenységgel foglalkozó cégek között. A bemutatkozás 2001-ben volt. Azzal pedig, ahogy 2002-ből 2003-ba átléptek, megalapozták a jövőt. Ezért az egyik kitûzött cél, hogy maximálisan kielégítsék a vásárlók igényeit. Ezentúl három napon belül bármilyen alkatrészt beszereznek, bármilyen mûszaki problémát három napon belül elhárítanak. Hernek Zoltán elmondta, a Valtra márka egy új designnal, és egy megújult mûszaki tartalommal ismét helyt tud állni a piacon. Teljes teljesítménysort mutatnak a szántóföldi növénytermesztéshez szükséges erőgépek terén, emellett két éves lízing- és hitelkonstrukciót tudnak nyújtani az ügyfelek számára.



A Valtrából egy széria jól ismert, a 40 és 90 lóerő közötti tartomány. Nagyon fontos fejlesztésre hívták fel a figyelmet, melyet a Valtra elektronikában, illetve motorelektronikában hajtott végre.  Speciális motor hajtja, amelyhez egy megbízható váltómû kapcsolódik. A Valtra T széria 6 hengeres turbófeltöltésû motorjai megfelelnek a legszigorúbb európai környezetvédelmi előírásnak, a TIER II-nek. A SISU Diesel erőforrások nyomatéka – az EU-s normák teljesítése mellett – jelentősen megnőtt, míg fajlagos üzemanyag-fogyasztásuk csökkent. A 198 g/kwh fajlagos üzemanyag-felhasználása az üzemi fordulatszámon nagyon kedvező a felhasználók számára.



A nagy nyomaték és kedvező fogyasztás mellett az 500 üzemórás szervizciklus is a motorok megbízhatóságát és hosszú élettartamát tükrözi. A speciális szelepek és dugattyúk gondoskodnak a levegő–üzemanyag keverék ideális keveréséről a sûrítési térben. A teljesítmény megőrzése érdekében minden motor visco kuplungos ventilátorral van szerelve. A teljesítmény a kerékre a masszív váltón keresztül jut, amely parciális powershift rendszerû, minden csoporton belül három sebességfokozat kapcsolható terhelés alatt. A váltók egyedisége és megbízhatósága, a teljes elektronikus kontroll a hosszú élettartamot szolgálja. A váltóban három sebességi tartomány, ezeken belül négy sebességi csoport és még ezen belül 3 Powershift sebességfokozat található. Ezek a Powershift sebességfokozatok terhelés alatt – elektrohidraulikusan – gombnyomásra válthatóak. A traktorokon elektrohidraulikus irányváltó található. 



A komponensek minősége pedig a hosszú élettartamot biztosítja. Minden gépet egyedileg vizsgálnak át, és tesztelnek le. Mindezek együtt mutatják a kiváló Valtra-minőséget, mely design kategóriában aranytraktor díjat nyert 2005-ben és az év traktora címet szerezte meg.

A cikk szerzője: G.G.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Valtra fülke a kezelő kényelméért

Valtra fülke a kezelő kényelméért

A finnországi Valtra gyár jelenlegi fülkéi természetesen ROPS és FOPS bevizsgáláson estek át. Ezzel nem elégednek meg a fejlesztőmérnökök, a fülkekial...

Megszülettek az első LEADER döntések

Megszülettek az első LEADER döntések

Több mint 350 kérelem támogatásáról született döntés első körben a LEADER Program helyi fejlesztéseket támogató pályázatai esetében – adta hírül a sza...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?