Ez hazánkban az 1972. évi kormányprogrammal köthető össze, amelynek hatására az addig domináns magyartarka átkeresztezése mind tejelő, mind pedig húsirányban megkezdődött. Természetesen ekkor már jelen voltak világszerte azok a specializált tejelő fajták, amelyeket ez a közlemény is részletesen bemutat. Magyarországon ezek közül szinte csak a holstein-fríznek van jelentősége. A fajtaátalakító keresztezés gyakorlatilag befejeződött hazánkban - ennek eredménye az a holstein-fríz populáció, amely 250.000 tehén átlagában 87,5 %-ot meghaladó génhányadot jelent. Ezzel az állománymérettel a magyar holstein-fríz kiemelkedő helyet foglal el a világ holstein-fríz tenyésztésében.

A holstein-fríz fajta kitenyésztésének (1. ábra) alapját az észak-európai, Keleti-tenger melléki, síkvidéki legelőkön kialakult lapály fajtacsoport adja, amely fajtakör túlnyomórészt feketetarka, kisebb arányában vöröstarka és még kisebb hányadában egyszínû vörös-lapály marhákból áll. Őse az ún. "feketetarka marha" - rendszertanilag a Bos taurus primigenius hollandicus típusba tartozik - már a XIV. században feltûnt viszonylag magas tejtermelésével. A tenyészkörzet centruma a németalföldi Friesland volt, de minden régió-beli országnak volt lapály fajtája. Az egyes változatokat már a XV. századtól exportálták Európa, majd világ-szerte. Az akkori típus küllemében még jelentős eltéréseket mutatott, mind testalakulásban, mind színeződésben a ma ismert változattól, leírtak barna, sárga és vörösen pigmentát állatokat is. A ma ismert tipikus fekete-fehér színváltozat csak a XIX. sz. elejére konszolidálódott elsősorban Dániában, Schleswig-Holstein (Németország) és Friesland (Hollandia) tartományokban.



A fajtakör a XIX. század közepén egy amerikai kereskedő érdeklődésének középpontjába került. A kereskedő az 1860-as években az USA-ba behozott tehenek tejtermelési adatait mérte, rögzítette, cikkekben közölte. Ekkortól beszélhetünk Holstein-fríz fajtáról, amelynek a neve ugyan az európai eredetre utal, de tenyésztése a tengerentúlon kezdődött. A fajta első hivatalos törzskönyvét 1872-ben, Amerikában adták ki. A XIX. század második felében több amerikai tenyésztő is importált holland fríz marhát és mindegyik szerepelt az 1885-ben megjelent holstein-fríz törzskönyvben. 1885-ben alakult meg hivatalosan az Amerikai Holstein Szövetség is. A századfordulón lett híres az USA-Kanadai Holstein-fríz, amely azután világszerte elterjedt. Sok más kontinens mellett a fajta visszaszivárgott Európába is. A tenyésztési irány azonban Amerikában és Hollandiában különböző utakat követett. Míg az amerikai tenyésztők már a kezdetekkor is a nagyobb típust és a tejelő tulajdonságot, addig Hollandiában a kisebb, kompaktabb típust, részesítették előnyben. Az egyes változatokat ma már országonként tartják számon. Így beszélhetünk magyar holstein-frízről is.

Az amerikai tenyésztők elsősorban a feketetarka állatokat kedvelték, az esetleg megjelenő vöröstarka egyedeket szisztematikusan kiselejtezték. 1946-ban mindez megfordult, mert egy tenyésztő kiváló vöröstarka holstein teheneket egy fiatal vöröstarka bikával fedeztetett, megvetve a red holstein (2. ábra) alapjait. Mások is csatlakoztak ehhez a tenyésztői elképzeléshez és 1971 óta egy törzskönyvben, regisztrálják az állatokat.

Színe fekete-, vagy vöröstarka (lásd: 2. ábra) a fekete szín domináns a vörössel szemben. Az állatok lehetnek szinte teljesen fedettek, ugyanakkor pigment nélküliek is. Középnagy testû, középkorán érő fajta (lásd: 1. táblázat). A testalakulás tekintetében az ivari dimorfizmus jól megfigyelhető. A bikák elölről hátrafelé keskenyedő alakja a rendkívül izomszegény fartájéknak köszönhető. Mindez a fajta gyenge izmoltságára utal. Ugyanakkor a tehenek testalakulása hátrafelé szélesedő, ún. körte formát mutat, köszönhetően a jól fejlett, mirigyes tőgynek. Ez a forma a specializált tejelő fajták jellemző sajátja, s a tejelő jelleg megítélésekor akár szemből, akár pedig oldalról nézve fontos bírálati szempont. A finom, nemes tejelő jelleg, általában hosszú és mély, viszonylag lapos mellkassal, terjedelmes hassal, szikár, vékony csontozattal, illetve terjedelmes ideális teknő alakú tőggyel párosul. A fajta élénk vérmérsékletû, anyagcsere-típusát tekintve az ún. lélegző, vagy respiratórikus típusba tartozik. Mindez azt jelenti, hogy a tejtermelés szintjének fenntartása érdekében - átmenetileg - saját tartalékait is mozgósíthatja.

Iparszerû tartásra alkalmas, fejhetősége kiváló, technológiai tûrőképessége nagyon jó. Ez utóbbi azonban csak jut érvényre, ha a növendékek felnevelésekor, valamint a szárazonálló tehenek esetében természetszerû technológiákat (legeltetés) alkalmazunk. Tejtermelésben első a világon, a nagy tejmennyiség egy közepes hasznosanyag-tartalommal párosul (lásd: 1. táblázat). Az ilyen tejet fogyasztói tejnek is hívják. A - számos résztulajdonságból álló - hústermelő-képessége viszont csak közepes. Ez abból fakad, hogy a borjak nagy növekedési erélyük mellett rosszul vágódnak. Az ellések lefolyása a tehenek esetében általában probléma-mentes, de az üszőknél előfordulhat a nehéz ellés is. A legtöbb gond a tehenek újravemhesítéséből fakad. A tejtermelési görbe (perzisztencia) csúcsa és az optimális termékenyítések időpontja (ellés után 60-90. nap) ugyanis egybeesik. Az energiadeficites állapot a vemhesülés késéséhez, végeredményben egy hosszabb - nem biztos, hogy gazdaságos - laktációhoz vezet. Napjainkban a tenyésztők a reprodukciós és konstitúciós (fitness) tulajdonságok javításán fáradoznak.

A bevezetőben említettek alapján, hazánkba 1966-tól kezdtek szaporítóanyagot importálni Kanadából. Később vemhes üszőket hoztak be többek között Hékre, Szenttamásra, Mezőhegyesre, Bábolnára, Martonvásárra és más gazdaságokba is. A továbbiakban ez a számunkra korábban színében, küllemében idegen, nagy tejtermelésû fajta elsősorban a nagyüzemekben terjedt el, de az igényesebb kisgazdaságokba is eljutott. Az elmúlt évtizedben a mintegy 300 ezres holstein-fríz tehénállományunk 235 ezerre apadt, átlagtermelése ugyanakkor jelentősen emelkedett, az átlagos napi fejési átlag 23 kg, és nem ritkák a 30-40 kg napi tejtermelésû tehenek, vagy a 8.000-8.500 kg laktációs átlagtermelésû állományok sem. Hazánkban a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete (Budapest) törzskönyvezi az állatokat.

Mivel különösen nagy a tejhozama a holstein-fríz világszerte elismert és kívánatos fajta. A világon mindenütt megtalálható. Legjobban termelő állományai Izraelben és az USA-ban vannak. Ezen kívül Európában (Németország, Olaszország, Magyarország), Dél-Afrikában, és Japánban nagymértékben rányomta bélyegét az adott ország fajta-összetételére.

A jersey (3. ábra), a La-Manche csatornában fekvő hasonló nevû szigetről származik. Az egyik legrégebbi brachyceros típusba tartozó szarvasmarha-fajta. A fajta több száz éves múltra tekint vissza (1771.). Kezdetben, alderney néven vált híressé (lásd: később), zsírdús teje révén (XVIII. század vége). A fajta stabilizációja szempontjából döntő volt az 1789-ben elrendelt importtilalom a járványok elkerülése céljából. Ekkor mintegy 10.000 egyedből álló zárt populációról volt szó, amely ma már - világszerte - 18 millió egyedet számlál. A világ legkisebb tejelő fajtája. Nemesítésében elsősorban a tejtermelés gazdaságosságára törekedtek, ezért kis testtömege mellett, koncentrált, ipari feldolgozásra kiválóan alkalmas tejet termel. A tehenek súlyuk több mint 13-szorosát kitevő tejmennyiséget képesek megtermelni laktációként.

Színeződése meglehetősen változatos, a sárgásbarnától a világos-vörösig minden színárnyalat előfordul, de megtalálhatók a krémszínû, szürkésbarna egyedek is. Az általában egyszínû állatokon a fehér folt előfordulása megengedett. A jól termelő egyedek morfológiai bélyegei a következők: finom fej és vállak; relatíve hosszú hát; egyenes lábak; kemény körmök; hosszú, egyenes far; gyenge combközelítő izmok között terjedelmes, jó szerkezetû, teknő alakú tőgy. A szilárd lábszerkezet következménye, hogy az iparszerû tartást viszonylag jól bírja, bár fő elterjedési területein általában legelőn tartják. A kiváló legelőkészség mellett, a fajta toleránsabb az időjárás szélsőségeivel szemben, mint a nagyobb testû társai (ayrshire, holstein-fríz). A tehenek kissé ideges természetûek, de nagyon tanulékonyak, és igen könnyen kezelhetők. Ebből a szempontból előny, hogy ma már szarvatlan változatok is előfordulnak a fajtán belül (USA).

A fajta ipari tejet termel, ami azt jelenti, hogy a tej hasznosanyag-tartalma (tejfehérje, tejzsír) rendkívül magas értékeket vehet fel. A jersey a tejösszetevők tekintetében világelső, egy közepesen nagy tejmennyiség mellett (lásd: 1. táblázat). A tej sárgás színû, karotinban és A-vitaminban, ásványi anyagokban gazdag. Jellegzetessége, hogy a tejzsír jódszáma és a zsírgolyócskák átmérője nagyobb, mint a lapály és a hegyi fajtáké, 18%-al több fehérjét (kappa-kazeint), 20%-al több kalciumot, 25%-al több zsírt tartalmaz, mint az „átlagos” tehéntej. Angliában az ilyen tejet „Gold Top” címkével ellátva, drágábban árulják. Hústermelési mutatói gyengék, a kis növekedési erély gyenge vágóértékkel párosul. A faggyú színe feltûnően sárga. A legkorábban érő a specializált tejelő fajtákon belül, de faji szinten is csak az Aberdeen angus veszi fel vele a versenyt (v.ö.: AGRO-NAPLÓ, 2003. január-február). Az üszők 13-14 hónapos korban tenyésztésbe vehetők. Korra való tekintet nélkül könnyen ellik, a borjak kis születési súlyából (25 kg) fakadóan. A könnyû ellésből fakadó gyors involúció, általában probléma-mentes újravemhesülést eredményez.

Magyarországon, fajtatisztán sohasem tenyésztették, de különböző keresztezési eljárásokban már a ´60-as évektől értékes tulajdonságainak felhasználására törekedtek. Ilyen konstrukció volt a tejelő magyar tarka, a tejelő magyar barna, illetve a hungarofríz különböző vonalai. Napjainkra ezek jelentősége is megszûnt, néhány száz keresztezett, illetve tisztavérû egyed található az országban. A jersey genotípusú teheneket a Koncentrált Tejet Termelő Fajták Egyesülete (Debrecen) törzskönyvezi.

A fajta az 1850-es években került át Amerikába. Az USA-beli jersey az összes változat közül a legnagyobb. A tehenek átlagsúlya 450-500 kg körüli, míg a bikáké 700-750 kg. A küllem mellett - egyenesebb a hátalakulás, kedvezőbb tőgyillesztés - a tejmennyiségére szelektáltak a tengerentúlon. Az amerikai típus átlagos tejhozama 5.500-5.800 kg között alakul, a szigetországi változatnál gyengébb beltartalmi mutatókkal.

Dánia 1896 és 1909 között 5.000 egyedet importált a szigetről. Napjainkban az ország tehénállományának 13 %-át adja a fajta. Ez 160 ezer regisztrált tehenet jelent. Az ellenőrzött állomány tavalyi (2004.) termelése, átlagosan 6.088 kg tej, 361 kg tejzsír (5,93 %), illetve 249 kg tejfehérje (4,09 %) laktációnként. Ezzel a genetikával ma Dánia a legfőbb exportőr a világon.

Az egész világon elterjedt fajta, minden kontinensen megtalálható. A leghíresebb állományai - a fent említett országokon kívül - Új-Zélandon, Kanadában, és Dél-Afrikai Köztársaságban termelnek.

A guernsey fajta (4. ábra) a jerseyhez hasonló környezeti feltételek között alakult ki, a La-Manche csatornában fekvő Guernsey szigetén. Szintén a brachyceros típusba tartozik. A történetírók szerint normandiai szerzetesek két francia - Normande, Froment du Léon - szarvasmarhafajta legjobb vérvonalait vitték a szigetre 960 körül, ezekből alakulhatott ki először az alderney, majd a guernsey fajta. Eredetileg a normandiai fajtát illették alderney néven, később a szigetvilág összes marhájára ráragadt ez az elnevezés. A jersey fajtánál korábban leírt, de itt csak 1819-ben elrendelt importtilalom ennél - az akkor még meglehetősen heterogén - fajtánál is jelentős volt. 1878-ban először magántörzskönyvet vezettek be, majd 1882-ban a fajta hivatalos törzskönyvezése is beindult. Nemesítésében, az értékes hasznosanyag-tartalom megőrzése mellett a tej mennyiségének a növelése is szerepelt.

Erősebb testalkatú, mint a jersey, mégis kistestû, szarvalt, finom csontozatú tejelő fajta. A normandiai fajta színeződése a guernsey marhánál maradt meg legjobban, bár a foltozottság helyébe homogénebb eloszlás lépett. A vörös különböző árnyalatai alapszínnek mondhatók - a világos zsemleszíntől a vörösön át a barnáig változhat - de a mar, a hastájék, a tőgy, a lábvégek, és a farokbojt jellemzően fehér. A tehenek testtömege a jersey, illetve az ayrshire fajták közé tehető. A hátrafelé szélesedő ideális tejelő forma ennek a fajtának is a sajátja. A has egyenes vonalát csak az elülső tőgyfél illeszkedése töri meg némiképp. Kiváló legelési tulajdonságai, szelíd természete, könnyû ellése, jó tejtermelése és takarmányhasznosítása miatt, ideális fajta a legelőre alapozott tejtermeléshez. Ugyanakkor az istállózott, intenzívebb tartást is jól tûri. Különösen intelligens, könnyen kezelhető fajta.

Ez a fajta is ipari tejet termel, a jerseyhez képest némileg nagyobb tejmennyiség azonban egy jóval szerényebb hasznosanyag-tartalommal párosul (lásd: 1. táblázat). A relatíve magas zsír és fehérje-tartalom mellett, a tej nagy béta-karotin tartalma értékes. Ebből fakadóan a színe enyhén sárga, ún. „aranyszínû”, amely magasabb áron értékesíthető az adott piacon. Az állományszinten 60 százalékos kappa-kazein "B" allél előfordulásának köszönhetően a tej sajtgyártásra különösen alkalmas. Hústermelő-képessége gyenge, reprodukciós tulajdonságai viszont jók. Az üszők 13-15 hónaposan vehetők tenyésztésbe, két éves korára tehát ez a fajta is leellik. Az ellés könnyû, az involúció gyors.

Magyarországon sem tisztavérû, sem pedig keresztezett formában nem találkozunk vele.

Az 1830-as évektől a fajta fő importőre az USA lett. A szigeten csak 2.500 körüli állomány maradt. Napjainkban  elsősorban Nagy-Britanniában és az USA-ban terjedt el, de kisebb létszámban más országokban is előfordul. A világ legnagyobb guernsey populációjával Észak-Amerika rendelkezik. Az ottani állatok nagyobbak, robosztusabbak, erősebb lábszerkezetûek, mint a szigeten maradt társaik. A tenyészcél magába foglalta a szarvatlan változat kialakítását, amelyet az 1970-es években Nagy-Britannia is előszeretettel importált. Az amerikaiak kiemelik a fajta kiváló takarmány-értékesítéséből fakadó transzformációs képességét, amelyben minden más fajtát megelőz a világon. Az ezredfordulóra (2001.) az USA-beli guernsey állomány termelési színvonala 6.652 kg tej volt, amelyben 299 kg tejzsírt (4,49 %), illetve 231 kg tejfehérjét (3,48 %) termelt.

Jól termelő állományai vannak ezen felül Ausztráliában, Kanadában és Dél-Afrikában.

Az ayrshire (5. ábra) fajta Délnyugat-Skóciából származik Ayr tartományból. A lapály fajtákhoz (holstein-fríz) hasonlóan a hollandicus típus egyik fő reprezentánsa. Ősei törékeny alkatú, kis rámájú (250-300 kg) vörös, vörös-fehér, barna, fekete színû rendkívül edzett, igénytelen, primitív állatok voltak. Bár a fajta kialakulásának pontos története az idők homályába vész ismert, hogy a holland teeswater és a flemish marhák felhasználásával kezdték meg a nemesítést az 1750-es években. Az idők során így alakult ki egy termékeny vöröstarka marha, amelyet a XVIII. század közepén - holland eredetû shorthornnal próbálták javítani. Az ayrshire elnevezés 1814-ben fordul elő először. Nagyon elterjedt fajta volt, többek között a skandináv országok is importálták, ahol jelentős hatást gyakorolt a helyi állományokra. Nemesítésében a szilárd szervezetre, a jó tőgyalakulásra és az ebből fakadó kiváló fejhetőségre törekedtek.

A fajta színeződése szabálytalan vöröstarka - a vörös a mahagóni különböző árnyalatait jelenti. A bikák elülső testtája lehet egészen sötétvörös is, míg a tehenek túlnyomóan fehér testfelületûek. A jellegzetesen hosszú, lant alakú szarvalakulás az állat esztétikai megjelenését ugyan javítja, az iparszerû tartás elterjedésével azonban ma már nem kívánatos a szarvaltság ennél a fajtánál sem. Az ayrshire közepes nagyságú, az ipari tejet termelő fajták közül a legnagyobb. A rámásság és a tőgy kapacitása nagy tejhozamot, a bimbóhelyeződés kiváló gépi fejhetőséget, a jó függesztés pedig hosszú termelést tesz lehetővé. Mindent egybevéve a fajta tőgyalakulásában világelső. A La-Manche csatorna szigeteken élő fajtársaihoz hasonlóan kiváló legelőkészséggel rendelkezik. Mindezek mellett a világ legegészségesebb fajtája, amely istállózott körülmények között a tőgygyulladást kiváltó tényezőkkel szembeni nagyfokú toleranciával (masztitisz rezisztencia), legelőn pedig a nagy életteljesítménnyel mérhető.

A nagy kiterjedésû és jó minőségû gyepterületekkel rendelkező országok - Ausztrália, Új-Zéland, Skandináv államok - univerzális fajtának tartják, mert legelőn is nagy mennyiségû, ugyanakkor tejtermékek gyártására kiválóan alkalmas (ipari) tejet termel (lásd: 1. táblázat). Tejét hazájában nem elsősorban közvetlen fogyasztásra, hanem vaj és sajtgyártásra használják. Hústermelő-képessége gyenge, bár néhány országban a növendékeket meghizlalják. Az ellés könnyû, a borjak rendkívül életerősek.

Hazánkban egy ayshire populációt tartunk nyílván, Érden. Ezt a fajtát is a Koncentrált Tejet Termelő Fajták Egyesülete (Debrecen) törzskönyvezi.

Észak-Amerikában is meghatározó szerepet tölt be a fajta a tejtermelésben. Az első tehén 1822-ben érkezett Amerikába - egy hajóút során az utasok tejjel történő ellátásban játszotta a fő szerepet. 1840 és 1860 között vette kezdetét az import, amikor feltûnt, hogy az ayrshire tejéből heti 4,5-6,8 kg vajat is elő lehet állítani. Törzskönyve 1876-ban nyerte el véglegesnek mondható formáját. Az Egyesült Államokban saját fejlődési iránya alakult ki. Ez a nagyobb élőtömegû, dongásabb típus rendkívül gazdag összetételû tejet termel. Szarvatlan változatát is az USA-ban nemesítették ki.

Finnország 1847 óta importálja a fajtát, elsősorban Skóciából és Svédországból. Az évek során ez az állomány „keveredett” a helyi őshonos fajtákkal, majd norvég, illetve svéd vöröstarkával nemesítették. Ennek eredményeként kialakult a finn ayrshire. 1960 óta folyamatosan nő az aránya, amely napjainkra elérte a fejt állomány 74 %-át Finnországban, amely 250.000 törzskönyvezett tehenet jelent. Ezt a változatot nagyobb tejhozammal és kedvezőbb, ideálisabb tőgyalakulással jellemezhetjük, mint az eredeti típust. Az átlagos laktációs termelés 2003-ban 8.010 kg tej volt 4,39 % tejzsír, illetve és 3,44 % tejfehérje-tartalommal. Nem ritka a 10.000 kg feletti laktáció, és a 100.000 kg-os életteljesítmény sem. Számos ország a finn genetikát használja a teljesítmény növelésére.

Az egész világon elterjedt, de a legjelentősebb állományok Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában, Kolumbiában, Kelet- és Dél-Afrikában, az Egyesült Királyságban, Írországban, Svédországban, Csehországban és Oroszországban termelnek a fenti országokon kívül.

A Brown Swiss (6. ábra) - magyarul svájci borzderes - a brachyceros (rövid szarvú, hosszú homlokú) típus megtestesítője. A fajta eredetére kétféle elmélet terjedt el. Sokan úgy vélik keleti eredetû, Nyugat-Ázsia sztyeppéiről került Közép Európába, mások szerint Svájc az őshazája. Ma inkább az utóbbi látszik bizonyítottnak. Az azonban egészen bizonyos, hogy a komolyabb nemesítőmunka Svájcban kezdődött, elsősorban a tejtermelés irányában. 1825 körül ugyanis a svájci manufaktúrák közül a sajtgyártás fellendült és ez nagy mennyiségû tejet igényelt. Ma az anyaországban kettőshasznosítású állományokat tartanak, ahol a szelekció mind a tejtermelésre, mind pedig a hústermelésre folyik.

A Brown Swiss elnevezés az amerikai változat megkülönböztetésére szolgál. A fajta 1869-ben került ki Amerikába, ahol nemesítése csak tejirányban történt. A Brown Swiss a ”legtisztább” fajta az összes eddig ismert tejelő fajta közül, kialakulása során valószínûleg nem keresztezték más fajtákkal. Különösen tejtermelésében és a tej zsír-és fehérjetartalmában mutat lényeges eltérést a hagyományos borzderes fajtákhoz (svájci, kosztomai, stb.) viszonyítva. 1880-tól megalapítják a tenyésztőszövetséget, amely 1906-tól specializált tejelő típusként tartja nyílván a fajtát. Az 1900-as évek elején a betegségek és a járványok miatt számuk jelentősen lecsökkent, ám az 1930-as évek közepén egy kiváló tehénnek - „Jane of Vernon” - köszönhetően újra fellendült a fajta. Amerikában szinte az összes Brown Swiss egyed származása visszavezethető erre a tehénre, amelyet azóta a fajta „anyakirálynőjének” neveznek.

Színeződése változatos, világosszürke, ezüstfehérszürke, vöröses-szürke, barnásszürke árnyalatai léteznek. A fajta egyik jellegzetessége, hogy a színeződésben ivari dimorfizmus érvényesül. A bikák általában sötétebb színûek. Jellemző, hogy a fülkagylók belseje, a has, a comb belső felülete és a tőgy világosabb színû. A szutyak környéke fehér. A bőr, a szutyak, a nyelv, a szarv hegye és a körmök palaszürkék. Az amerikai Brown Swiss általában nagyobb és finomabb felépítésû, mint európai rokonai, jobban fejlett a tőgye, jobb a tőgybimbó helyeződése, de megmaradt az eredeti fajta kiváló lábszerkezete is. Az istállózott tartásból fakadóan kötéshibák ugyanakkor előfordulhatnak a háti, illetve az ágyéki részen. Jellemzően teknő alakú, mirigyes tőggyel rendelkezik, amely a holstein-fríz fajtával történő nemesítés eredménye. Nyugodt vérmérsékletû, az adott technológiához könnyen alkalmazkodó fajta.

A Brown Swiss átmenetet jelent a fogyasztói és az ipari tejet termelő fajták között. A tejmennyiség tekintetében a holstein-fríz és az ayrshire között áll, a tejösszetevők aránya ugyanakkor érdekesen alakul. A tej zsírtartalma átlagos értéket vesz fel, a fehérje-tartalom viszont kifejezetten magas, megközelíti az ayrshire fajta tejének hasonló összetevőjét. Mindezek mellett a fehérje-összetétel optimálisnak mondható a sajtgyártás szempontjából.

Hústermelő-képessége talán az összes eddig tárgyalt fajta közül a legjobb, hiszen a jó növekedési erélyhez egy közepes vágóérték párosul (lásd: 1. táblázat). A növendékbikák általában jól hizlalhatók, 1.000-1.200 g napi gyarapodás mellett 60 %-os vágási kihozatalt is elérhetnek. Ellenben a hús színe valamivel sötétebb, mint az egyéb szarvasmarha fajtáké, ezért kevésbé kedvelt azoknál. A Brown Swiss fajtára jellemző nagy bendőtérfogat mind a tejtermelésnek, mind pedig a marhahizlalásnak az egyik előfeltétele. Középkorán vehető tenyésztésbe, az ellések lefolyása is hasonlatos a holstein-fríz fajtához.

Hazai jelentősége csekély, ellenben a világon a második helyet foglalja el a fajták közötti rangsorban. Köszönhető mindez a kiváló hőregulációs képességének, amelynek következtében Kanadától egészen a trópusokig - Mexikó, Latin-Amerikai országok, India - megtalálható.

Életteljesítménye, iparszerû tartási körülmények között is meghaladja a holstein-fríz fajtáét, amely a tejelő fajták közötti további térhódítását eredményezheti.

1. táblázat Specializált tejelő fajták fontosabb értékmérő tulajdonságai

A specializált tejelő és a kettőshasznosítású fajták közötti átmenetet jelenti továbbá az angol tejelő shorthorn, illetve a francia montbeliarde fajta. Amíg az előző szerepe egyre kevésbé meghatározó, addig a franciák hegyi tarkája szép jövő előtt áll, s könnyen lehet, hogy néhány évtizeden belül a tejelő világfajták között üdvözölhetjük. 

A cikk szerzője: Dr. Kovács Attila Zoltán