Hajtásonként egy fürt

A fürtritkítás gyakorlatában a termesztők egyféle, eléggé egyszerû megoldást követnek. Hajtásonként egy-egy fürtöt hagynak meg, a többit a fürtzáródás, vagy a zsendülés időszakában levágják. Csak az alsó fürt marad fenn, mert ennek a legnagyobb a mustfoka. A felvázolt eljárás pofonegyszerû, különösebb szakértelmet sem igényel. Az így végrehajtott termésritkítás azonban további problémák forrása lehet. A fürtök eltávolítását követően a tőke a leszedett termés egy részét, vagy egészét kiegyenlítheti. Ez még a kisebbik baj. A munkavégzést követően megnő a fürtök átlagtömege és tömöttsége, egyúttal a szürkerothadás kockázata is. Erre kiváltképpen erős növekedésû ültetvényben, korai időszakban végzett beavatkozás esetén számíthatunk. Gondjainkat „tetézheti”, hogy a fürtritkítás rendszeres alkalmazásával megnő a rügyek termékenysége és javul a kötődés mértéke is. A széles körben használt eljárás ökonómiai szempontból szintén kifogásolható: kézimunka igénye kifejezetten nagy, általában 60–100, kivételesen akár 120 munkaóra/ha.

Mindezeket figyelembe véve érdemes megfontolni olyan megoldásokat is, melyek kevesebb munkaóra-felhasználással járnak, s a rothadás veszélyét is csökkentik.



A módszerek csoportosítása

A termésmennyiség szabályozását, a fürtszerkezet lazítását többféleképpen hajthatjuk végre. A munkát nemcsak puszta kézzel, metszőollóval, hanem különböző lelevelező-, szüretelőgépekkel, vagy vegyi úton is elvégezhetjük. A kézi megoldásokon belül megkülönböztetünk közvetetten ható (pl. virágzáskor végzett lelevelezés) és közvetlen módszereket. Utóbbiak lehetnek a csakis a fürtökre, fürtrészekre irányuló „intenzív”, avagy a termőhajtások leválogatásával történő „extenzív” ritkítási módszerek. Az egy fürtös hajtások létrehozását jelentő „horizontális” módozat mellett alkalmazható „vertikális” eljárás is; ez esetben a hajtások valamennyi fürtjét leválasztjuk.

Mindezek a praktikák a borszőlőknél újszerûek, többségükben azonban alig térnek el azoktól a megoldásoktól, amelyeket eddig csak a csemegeszőlő termesztők végeznek. Az egyes módszerek termésmennyiségre, -minőségre, fürtszerkezetre gyakorolt hatását, munkaerő igényét tekintve eltérőek. A korai beavatkozások kisebb ráfordítással végezhetők ugyan, de általuk a termés mennyisége nem szabályozható pontosan. A későbbi munkavégzésekre ennek éppen az ellenkezője érvényes.

Kézi módszerek

A termőhajtások válogatása. A hajtásválogatás során a meddőhajtások mellett néhány termőhajtást is nyugodtan feláldozhatunk a jobb minőség érdekében. Célszerû megszabadulni az iker, a gyengén fejlődő, valamint a sûrûsítő jellegû termőhajtásoktól. Az ilyen irányú zöldmunka nem túlságosan időrabló, 10–25 munkaóra hektáronként. Ez az eljárás önmagában nem feltétlenül elegendő a termésmennyiség pontos beállítására, de alapkezelésként alkalmazva megkönnyíti a további munkánkat.

Virágzáskori lelevelezés. A virágzatot a hajtásnövekedés kezdeti szakaszában csupán az őt körülvevő néhány levél látja el szénhidrátokkal. Az alsó 3–4 levél leszedésével gyengíthető a virágfürt asszimilátákkal való ellátása. E – sokak számára bizonyára meghökkentőnek tûnő – kezelés révén gyengíteni tudjuk a kötődés mértékét. Végül az átlagosnál talán nagyobb méretû bogyókat, de lazább szerkezetû fürtöket szüretelhetünk. Kizárólag erőteljesen növekedő ültetvényben ajánlatos ehhez az eljáráshoz folyamodni. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a fürtök, az őket védő levelek letépésével érzékenyebbé válhatnak a napperzselésre és a jégkárra. A mûvelet kézi végrehajtása a gépi lelevelezésnél kíméletesebb, munkaerő-igénye azonban kétségkívül nagyobb.

A virágfürtök egy részének leszedése, visszacsípése. A virágfürtök leszedését a nagyüzemi termesztésben legfeljebb a tőkealakítás időszakában végezték el. A fürtök egy részének leválogatását virágzáskor, vagy még ezt megelőzően, mintegy 25–30 centiméteres hajtásállapotban érdemes elvégezni. Eszközök nélkül, akár a hüvelyk és a mutatóujjunkkal is dolgozhatunk. A virágzatok ritkítása gyorsan elvégezhető, ugyanis a szőlő hajtásszerkezete ekkor még könnyen áttekinthető. Érdemes ezt a megoldást választani például termékeny, de laza fürtû fajta/klón termesztése esetén. A virágzás lefolyásának, a kötődés mértékének az ismerete nélkül persze nem szabályozható pontosan a termés mennyisége. A meghagyott fürtök – egyéb beavatkozás hiányában – tömött szerkezetûek, rothadásra fogékonyak lehetnek.

A virágzatok – fürtfelezéshez hasonlatos – visszacsípése ökonómiai szempontból kedvező, de önmagában szintén nem segít a pontos terméskorlátozásban, s még kevésbé a rothadás elleni védekezésben. Virágzáskori lelevelezéssel, a termőhajtások válogatásával együtt érdemes alkalmazni; így kisebb mértékû rothadás, jobb vesszőérés várható.

Fürtfelezés. A mûvelet a csemege- és mazsolaszőlő-termesztésben alkalmazott különleges zöldmunkára, a fürtök csúcsi részének visszavágására emlékeztet. A fürtök kurtítása a minőségi borszőlőtermesztésnek is hatékony eszköze lehet. A fürtfelezés nyomán nagyjából olyan laza fürtszerkezet formálódik, mint amilyet a gibberellin-kezelés eredményeként kapunk. A felezésnek nemcsak a tömött fürtû fajták, hanem egyes lazább szerkezetû, viszonylag nagy bogyójú szőlők esetében is igen pozitív hatása lehet. A gyakorlatban többnyire csak a nagy és tömött fürtöket vágják ketté, avagy annak alapi ágát, esetleg néhány nagyobb oldalágat választják le. A fürtfelezés elvégzésének optimális ideje két héttel a zsendülés előtt van. Nagy és hosszú kocsányzatú fajtáknál (pl. Kékfrankosnál) az alsó fürtszakasz a virágzás után kézzel is könnyen lecsíphető. Ezúttal is számolnunk kell azzal, hogy a termésmennyiség kiegyenlítődik, a bogyók az átlagosnál nagyobbra nőnek; s elenyésző lesz a mustfokban tapasztalható többlet. Svájci tapasztalatok szerint még a zsendüléskor elvégzett fürtfelezéssel is eredményesen csökkenthető a rothadás, illetve a termés ecetesedése. Valamennyi fürt elfelezése esetén a mûvelet munkaerő-igénye nagy, 75–110 munkaóra/ha

közötti. Ráadásul szüretkor nem jelentkezik az a munkaidő-megtakarítás, amelyet a hajtásonként egy fürt meghagyásával végzett termésszabályzás esetén nyerünk.

Fürttépés. Német elnevezése, a „Handabstreifung”; ennek alapján lehetne „fürtfésülés”-nek, ellenzői kedvéért akár „fürtnyúzás”-nak is nevezni. A mûveletet kézzel, a bogyók egy részének a letépésével végezzük. Elsősorban a fürt elülső bogyóit tudjuk lemorzsolni. Azokat a fürtágakat érdemes kiemelten kezelni, ahol az átlagosnál nagyobb mérvû kötődést tapasztalunk. Néhány bogyót megsérthetünk ugyan a munka közben, de ez a tapasztalatok szerint nem növeli a szürkerothadás veszélyét. A fürttépést legkésőbb a bogyók zöldborsó nagyságának eléréséig érdemes elvégezni. Munkaerő-igénye az egy-egy fürt meghagyásával végzett ritkításnál kevesebb, német tapasztalatok szerint mindössze 30–40 munkaóra/ha. A kezelésnek köszönhetően lazább lesz a fürtök szerkezete, csökken az átlagos tömege, viszont megnő a bogyók mérete. A tépés hatására fokozódik a termés rothadás-ellenállósága, így szükség esetén kitolható a szüreti időpontja.

Egyéb kézzel végezhető fürtritkítási módszerek. Nem kell ragaszkodnunk a tőke valamennyi hajtásának egységes kezeléséhez. A termés jobb minőségét szolgálhatja az is, ha csak az árnyékban fejlődő, rosszul színeződött, érésben elmaradt, beteg fürtöktől válunk meg. Nem érdemes megőrizni a gyengén fejlődő hajtások fürtjeit sem. Nagyobb odafigyelést igényel, ha csak azokat a hajtásokat kezeljük, melyeknél a lombozat nagysága nem elegendő a termés kineveléséhez. Szálvesszős metszésnél gyakran láthatunk erre példát a metszési elem legutolsó szakaszán. Külön gondoskodhatunk az ugarcsapokon fejlődő hajtások biztosabb beéréséről is. Ha ez a célunk, akkor fosszuk meg valamennyi fürtjétől.



Gépi és vegyszeres termésszabályozás

A gépi termésszabályozás többnyire kevésbé kíméletes, előnye azonban, hogy jelentősen csökkenti a végrehajtás költségeit. Erre a célra felhasználhatók a különböző rendszerû lelevelező gépek és szüretelőgépek is.

A virágzáskor elvégzett gépi lelevelezéstől többnyire viszonylag csekély mennyiségi és minőségbeli javulás várható. Fontos, hogy a célültetvényben előzetesen gondosan végezzék el a hajtások támaszon való elhelyezését. Minél intenzívebb a beavatkozás, annál nagyobb mértékben léphetnek fel bogyósérülések.

A szüretelőgép alkalmazása érdekes, újszerû alternatívája a termésritkításnak. A gépi ritkítás után laza, kellő tapasztalat hiányában azonban túlzottan is szellős fürtszerkezet jöhet létre. A kezelés, jóllehet egyértelmûen durva beavatkozás, azért érdemelhet mégis figyelmet, mert hatására a bogyók – fürtönkénti kisebb számuk ellenére – nem nőnek meg nagyra, viszont vastag héjat fejlesztenek. E módszer ennek alapján elsősorban vörösborszőlő-fajták esetében számíthat nagyobb érdeklődésre. A szüretelőgép ilyen jellegû bevetését a bogyók zöldborsó nagyságának elérésétől fürtzáródásig érdemes ütemezni. A kivitelezés mikéntje még nem igazán kiforrott. Szakszerûtlen munkavégzés esetén tetemes terméskiesésre, súlyos hajtássérülésekre is számítani lehet.

Vegyi úton, gibberellinsav (GS 3) segítségével is szabályozható a hozam. Ez az eljárás a csemegeszőlő termesztésben már régóta használatos. A kezelés eredményeként nő a virágok elrúgása, így lazább fürtszerkezet, nagyobb bogyóméret várható. A szakírók a gibberellin oldat kijuttatására a fővirágzás időszakát javasolják. Tapasztalataik szerint a 20–50 ppm-es kezelés a leggazdaságosabb. Az összes közül ennek a beavatkozásnak a legszerényebb a munkaerő-igénye; a készítmény kipermetezése mindössze néhány munkaórát igényel hektáronként. Hozzá kell tenni, hogy a gibberellin hatása fajták szerint eltérő lehet. A hormonkezelésnek ráadásul kedvezőtlen utóhatásai is lehetnek; visszaesés jelentkezhet a fakadás és a termékenység mértékében.

A termésmennyiség korlátozását mindig a körülményekhez igazodva célszerû végrehajtani. Egyetlen eljárás nem feltétlenül garantálja az óhajtott termésmennyiséget, -minőséget, továbbá a szürkerothadás fellépésének korlátozását; érdemes ezért a zöldszüret egyes megoldásait a körülményeknek megfelelő kombinációban alkalmazni. A kezelések megválasztása előtt figyelembe kell venni számos tényezőt, így többek közt a gazdaság nagyságát, gépesítettségét, a termesztett fajta tulajdonságait (termőképesség, hajtásszerkezet, növekedési erély, fürt tömöttség stb.), az évjárat jellegzetességeit, a rendelkezésre álló munkaerőt és ennek költségeit, továbbá az értékesítés lehetőségeit.

A cikk szerzője: Dr. Zanathy Gábor