Csávázással a talajlakó kártevõk ellen

Agro Napló
Egy kis történeti visszapillantás

A vetőmagcsávázás fogalma hosszú ideig csupán a csírakori kórokozók elleni védelmet jelentette a gazdák szóhasználatában. A csávázószerek hatóanyag-választéka is kezdetben a gombaölő szerekből került ki, kronologikusan a rézgálictól kezdve a korszerûbb felszívódó hatóanyagok skálájáig. Egyik másik gombaölő szer ugyan a talajlakó kártevők ellen is biztosított valamilyen kevéssé mérhető hatást már csak a kémiai anyag természetidegen szagának riasztó tulajdonsága miatt is, de a magasabb mûtrágya adagok s a kártevők gyors alkalmazkodó képessége ezt a halvány repellenciát rövid idő alatt semlegesítette. Néhány kultúra iparszerû termelési szinten történő termesztése azonban rávezette a kutatás-fejlesztésben dolgozó szakemberek programjainak irányultságát, hogy a talajlakó kártevők elleni vegyszeres védelemben a talajéletet kevésbé romboló, környezetkímélő megoldásokat keressenek. A rovarölő szeres vetőmagcsávázás látszott az egyik lehetséges – ha nem is a hagyományos talajfertőtlenítéssel egyenértékû, de a csíra, illetve fiatal növény kezdeti fejlődésének védelmét szolgáló – megoldásnak.

Az inszekticides vetőmagcsávázás hazai újkori történetében az első ilyen készítmény a Terra-tox márkanevû kombinált hatóanyagú csávázószer volt. A két hatóanyag egyike az azóta hazánkban is betiltott lindán, míg a kombinációs partnere az endoszulfán volt. A perzisztens, azaz hosszú hatástartamú lindán kivárta a talaj mélyebb rétegeiből feljövő kártevőket, ráadásul erős repellens hatása is még hozzájárult a kártételük mérsékléséhez. A csávázószer népszerûségét akkortájt a gyakorlatban az őszi búza vetések egyik kellemetlen ellenségeként számon tartott gabonafutrinka lárvája, közismert nevén a csócsároló kártételének jelentős emelkedése hozta meg, hiszen számos gazdaságban rákényszerültek búza után ismét búzát vetni. Ilyen területeken a felszaporodott csócsároló ellen látványos eredményeket hozott az említett kombináció.

Az igazi megoldást azonban a felszívódó hatóanyagok alkalmazásának csávázószerré formálása kínálta. Hiszen ha a hatóanyag – felszívódva – már nem mosódhat le a mag felszínéről, sőt esetenként – transzlokálódik és még a csíranövénybe is eljut, a kártevőnek minimálisra csökken az esélye, hogy benne komoly pusztítást okozzon.

 






Bepillantás a csávázószer formálás mûhelytitkaiba

Mielőtt az inszekticides csávázószereket részletesen is áttekintenénk, ismerkedjünk meg milyen formulációs kritériumoknak kell eleget tenni egy ilyen csávázószernek, hogy az a gyakorlati felhasználásba kerülhessen. Gyorsan hozzáteszem, hogy ezek a feltételek egyben szinte valamennyi csávázószer termékké formálásának feltételei is.

Melyek ezek?

Az első s talán a legfontosabb, hogy a hatóanyagnak az alkalmazott hatékony adagban semmilyen csírakárosító hatása nem lehet. Ennek előzetesen igazolódnia kell a laboratóriumi és a szabadföldi kisparcellás kísérletekben. Azt könnyû belátni, hogy ez a kritérium a mag felületén megtapadó s a talajnedvesség hatására aktiválódó hatóanyagok esetében mindig könnyebben teljesíthető feltétel, mint a felszívódó, a mag védőburkául szolgáló héj alá is bejutó anyagok esetében. A fungicid s inszekticid hatóanyagok közötti különbség pedig sokszor meghatározó lehet a hatóanyagot hordozó segédanyagok összeválogatásakor is. Elég ha csak arra, a hatóanyag kombinációk készítése során sokszor meglepő tapasztalatra gondolunk, amikor a kémiai anyagok kölcsönhatása szinergista vagy antagonista tulajdonságokban nyilvánul meg, azaz felerősíti vagy gyengíti a külön-külön már megismert s kísérletileg kimért hatékonyságuk mértékét. A késztermék ilyen irányú tesztelése tehát az első meghatározó vizsgálata kell legyen a sokszor már a szántóföldi permetezési gyakorlatból ismert hatékonyságú rovarölő szer csávázószerré formálásának.

A kezelt mag csírakárosító tulajdonsága azonban összetett mérési és értékelési feladat, hiszen ebbe a fogalomkörbe tartozik a csírázási százalék megőrzése, a mag-vigor, a csírázási erély s más vetőmag értékmérő tulajdonság figyelembevétele is.

A rovarölő hatóanyagú csávázószerek használata során számtalanszor felmerülő igény a termék kombinálhatósága más gombaölő csávázószerekkel, vagy a rétegelhetőség biztosítása, ami azt jelenti, hogy egy már gombaölő hatóanyagú csávázószerrel kezelt mag felületére egy újabb rovarölő hatóanyagú csávázószert lehessen felhordani. Ennek a szerformálási feladatnak azonban a gyakorlatban alkalmazott csávázógépek mûszaki technikai képességei is jelentős befolyásoló tényezői lehetnek. Engedtessék meg, hogy itt röviden felidézzem azt a csávázószer formálásban, a maga idejében jelentős állomásként számon tartott pillanatot, amikor az IKR vetőmagüzemében először sikerült két csávázószert egymást követően felhordani a mag felületére az előírt adagban anélkül, hogy a második kezelés az első réteget leoldotta volna. Azaz nem jelentek meg a nagyító alatt látható apró csávázószer hurkácskák, mint az más csávázószer formulációk esetében rendre megtörtént. Akkor ezt az inkrusztálási technikát ugyan már sok helyen leírták, szakmai tájékoztatókon bemutatták, csak az elméletet a gyakorlat nem követte s nem volt képes azt igazolni a legjobb mûszaki feltételek mellett sem. Történt mindez húsz évvel ezelőtt, amikor még a gazdaságok növényvédős szakemberei a táblák ismeretében döntötték el, hogy melyiken milyen kártételre számítva válasszák meg a szükséges védekezést, illetve a vetőmag kezelést.

A csávázószerré formálás kritériuma között nem kevésbé fontos tulajdonság a mag felületére tapadás s az egyenletes borítottság biztosítása sem, amely döntően a segédanyag rendszer kidolgozásán múlik. A magról való leporlás megakadályozása, a minél jobb fedettség mellett azonban nem lehet befolyással a mag élettevékenységére, azaz a vízfelvételét, lélegzését nem akadályozhatja, hiszen akkor a készítmény ezzel a mag csírázási tulajdonságait rontaná.

A csávázószer színezése is számon tartott követelmény, mert sok gazda nem elégszik meg a vetőmag minősítő okmányok adataival, de szemével is minősíti a csávázást, amikor az egyenetlenül borított, foltosan fedett magot kifogásolja. Ide is kívánkozik egy megjegyzés, hogy a gyári készítmények esetenként gyengébb színintenzitását külön többletfesték adagolásával sem tanácsos fokozni, mert az ismeretlen kémiai kompatibilitási reakciókkal könnyen leronthatjuk a vetőmag csírázási tulajdonságait. Ugyanis egy, a mindennapi gyakorlatban gyakran használt ételfesték is képes kellemetlen meglepetéseket okozni ezen a téren, még ha ezt a színezéket a nyári melegben gyakorta nyalogatjuk a fagylaltokban.

A formálási fogások összefoglalásaként ezért újfent azt a retro hangulatú régen kikopott hirdetést idézném ide, miszerint „cipőt a cipőboltból” – azaz „csávázzunk csávázószerrel!” Ennek a magyarázatra sem szoruló felhívásnak tehát az lenne az üzenete, hogy ne gombaölő vagy rovarölő permetező

szerekkel próbáljuk helyettesíteni az akár hasonló, vagy azonos hatóanyag-tartalmú csávázószereket, mert – mint láthattuk – a permetezőszerek segédanyagai egészen más szempontok szerint kerülnek összeválogatásra, hiszen nem a magok felületén kell teljesíteniük a fent felsorolt kívánalmakat. A vetőmag kezelése pedig szinte védőoltásként kell érvényesüljön, amely sokszor megalapozza a későbbi növényvédelmi eljárásokat is.

 


 





Inszekticidek a csávázószerben

A rovarölő hatóanyagú csávázószerek kidolgozása azzal a csábító környezetbarát tulajdonsággal kecsegtette a kutatókat, hogy a szántóföldi termesztésben alkalmazott talajfertőtlenítő eljárásokat erre a talajéletre nézve lényegesen kisebb kémiai terhelést jelentő megoldásra cseréljék le. Kezdetben a kontakt hatóanyagokkal ezt a célkitûzést nem sikerült teljesíteni. A termelési gyakorlat ezért elsősorban a sûrû tőállományú kultúrákban – mint pl. kalászosok – tudta alkalmazni ezeket a készítményeket. Rövidesen megjelentek a felszívódó hatóanyagú inszekticidek is a csávázószer választékban – igaz remélt használati értéküknél magasabb áron. Tekintsük át hogyan alakult ez a választék napjainkra!

A csávázószerek rovarölő hatóanyagait – hasonlóan mint a gombaölő szereknél – két nagy csoportra oszthatjuk, kontakt és felszívódó hatóanyagú készítményekre. A kontakt hatóanyagú készítmények körében a lassú, vagy fékezett lebomlású piretroidok jutottak szerephez, míg a megbízhatóbb hatásúaknak tartott szisztemikus hatóanyagú csávázószerek a hektáronként alacsonyabb vetőmag mennyiséggel vethető – pl. repce, kukorica – kultúrákban kaptak nagyobb felhasználási területet.

A készítményeket két táblázatban foglaltam össze, a csávázószerek gyártóinak, illetve forgalomba hozó cégeiknek nevével együtt, amelyekről internetes honlapjukon a részletesebb tudnivalók is megtalálhatók.



Összefoglalásként

Viszonylag rövid idő alatt látványosan felszaporodtak a magra felvihető inszekticides csávázószerek, de azt nem lehet nem észrevenni, hogy éppen az említett vetőmag élettani tulajdonságok megőrzése érdekében mennyivel pontosabb adagolásukra van szükség. A hatóanyag, vagy késztermék mennyiségét már sokszor nem vetőmag tonnánként, hanem magra mérve adja meg a felhasználási utasítás. Ilyen dózisok betartásához pedig precíziós technikára, igen nagy pontossággal dolgozó csávázó gépekre van szükség. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kukoricához, napraforgóhoz és az őszi káposztarepcéhez hasonlóan a vetőmagok csávázását jól felszerelt vetőmagüzemekben kell elvégezni, elvégeztetni. Napjaink kérdése, hogy a kalászosok – amelyek termesztésében sajnos igen nagy a visszavetett, nem fémzárolt, azaz nem ellenőrzött magok hányada – mikor kerülnek az említett kultúrák mintájára a vetőmagüzemek termékpályájára. Ennek a döntésnek – úgy vélem – hamarosan nem csupán a házilagos gazdaságossági számítások képezik majd az alapját, hanem azok a kártevők amelyek a termesztés biztonságát veszélyeztetve rákényszerítik a gazdát, hogy ezt az utat válassza. Mire gondolok? Egy példaként: a kalászosokban is egyre jobban terjedő vírusbetegségekre, amelyek hordozói s terjesztői a levéltetvek. Ellenük pedig a felszívódó rovarölő csávázószerek egyszerû, környezetkímélő megoldást nyújthatnak. Egyre szélsőségesebb időjárásunk is erre figyelmeztet, a globális felmelegedést előrejelzők nyomatékosító próféciáit nem is emlegetve. Míg a GMO majd egyszer a kellő biztonság garanciájával ezt a kérdést is meg nem oldja.

 





A cikk szerzője: Dr. Inczédy Péter

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?