A jelen összefoglalóban arra törekszem, hogy részint gyakorlati tapasztalatok, részint konferencia-anyagok alapján újdonságokra, illetve gyakran előforduló hibákra hívjam fel a figyelmet.

A konferenciák lényeges következtetése: nem született meg az egyetlen, minden helyzetben segítő megoldás. Minden szerző a szisztematikus munkát, megelőzést, kontroll programokat, célzott terápiát, tartás–takarmányozás összefüggéseit ecsetelte. Új és hangsúlyos témaként jelenik meg az állat-jóllét, valamint az ökonómia és az élelmiszerbiztonság.

Újdonságként, változik a kórokozókról korábban kialakított kép. Az elmúlt évek folyamán egyértelmû volt, hogy a Staphylococcus aureus és a Streptococcus agalactiae fertőző, míg az Escherichia coli és például a Streptococcus uberis környezeti eredetû baktérium. 1995-ben viszont már számoltak be krónikus, perzisztáló E-coli-tőgygyulladásról, és DNS-fingerprint-eljárással igazolták, hogy a fellobbanásokat ugyanaz a törzs okozza.

Nemrég felismerték, hogy létezik olyan, a sejt belsejében (intracellulárisan) élő E. coli-törzs, amely életmódja következtében nem rendelkezik az antibiotikum-rezisztenciát kódoló gének többségével. A hagyományos, környezetből fertőző coliformok antibiotikum-érzékenysége jellegzetes, penicillinre, oxacillinre, cloxacillinre mindegyik (!) rezisztens, negyedik generációs cefalosporinokra, gentamycinre, polymyxinekre (polymyxin B-colistin), marbofloxacinra általában érzékenyek. A megbízható gyógykezeléshez azonban, mint minden baktérium esetében, antibiotikum-érzékenységi vizsgálatra van szükség.

A coliformok közé tartozik a szintén nem ritka Klebsiella, amelyről tudtuk eddig is, hogy homokban, felszíni vizekben, fûrészporban él és szaporodik, de az utóbbi időben fertőző kórokozóként terjedő törzsét is kimutatták.

A korábban alom-eredetûnek ismert Streptococcus uberisről Hollandiában bebizonyították, hogy egyetlen törzse okozott állományszintû járványokat. Saját tapasztalat alapján hasonló fertőző törzs/ek nálunk is jelen van/nak.

Streptococcus uberis mesterséges fertőzési kísérletben megállapították, hogy van olyan törzs, amely az inokulálást követően már 60 perccel sejten belül volt (!), és az élő sejtből még 120 órával később is kimutatták. Ez azt jelenti, hogy a S. uberis tovább képes az élő sejtben perzisztálni, mint a Staphylococcus aureus, amely 72 óra múlva már elpusztítja az általa megfertőzött sejtet.

Vizsgálták, hogy egy S. uberis hol található meg legnagyobb mennyiségben. Az alom mellett, ahol előfordulását évtizedek óta ismerjük, kimutatták a tehenek egyéb testtájain is – nyilván ez hiányos higiénia mellett fokozott mértékû –, szárazonállás alatt nagyobb mértékben, ha nem volt megfelelő tőgybimbó-fürösztés. Tőgygyulladást követően, nem meglepő módon, nagy töménységben mutatták ki a tehenek lábvégein. Ha meggondoljuk, ez az összes tőgygyulladás-kórokozóra érvényes; nem mindegy, hogy a beteg negyed kifejésekor a lábvégekre mennyi baktérium kerül, mert azokat az állat az alomba fogja vinni, ahol többségük jó körülményeket talál a szaporodásához. Ausztrál szerzők a tehenek bélsarában is mutattak ki Streptococcus uberist.

Régen ismert, de talán nem elég széles körben, hogy hiába fertőző kórokozó a Staphylococcus aureus, a környezeti higiénia döntő mértékben befolyásolja a mentesítés, illetve megelőzés érdekében tett egyéb intézkedések hatékonyságát. Azaz hiába különítjük el az új fertőzött egyedeket folyamatosan, ha az istállóhigiénia – bealmozás-kitrágyázás – nem megfelelő, hiába végzünk rendszeres tőgyegészségügyi állományvizsgálatokat, ha a fejőházi higiénia, az alkalmazott technológia, használt fertőtlenítő szerek nem megfelelőek.

Vacinázási vizsgálatok: kísérleteztek biotechnológiai módszerekkel előállított Streptococcus uberis elleni vakcina alkalmazásával; klónozott – szekvenált gén segítségével előállított tisztított natív protein bevitelével gátolták meg a baktériumot hatása kifejtésében.

Escherichi coli J5 bakterinvakcinával végzett kísérletben megállapították, hogy 150 napon belül legalább háromszor kellene a teljes állományt levakcinázni ahhoz, hogy egyetlen állat esetleges elhullását megelőzzék. Valamivel kevesebb toxikus hatás megjelenéséről számoltak be a vakcina használatát követően, de minimum kétséges az, hogy gazdaságos lehet-e egy ilyen vakcina használata kontinentális körülmények között akkor, amikor megfelelő istálló- és fejési higiéniával az E.coli-tőgygyulladások többsége egyszerûen megelőzhető.

Staphylococcus aureus ellen jelenleg NINCS hatékony vakcina. Próbálkoznak DNS-vakcinákkal, de ezek kísérleti stádiumban vannak.

A hétköznapi gyakorlathoz közel állnak azok a vizsgálatok, amelyek megállapították, hogy a szárazonállás alatti új tőgyfertőzések száma jelentősen csökkenthető akkor, ha szárazra állításkor a tehenek tőgyét dugóképző anyaggal kezelték. A belsőleg alkalmazott, tőgybimbóba felvitt dugóképző használatával elérték, hogy a pihenő periódusban a tehenek tőgybimbója sokkal jobban zárt, és az ellést követően az így kezelt tehenek tejének szomatikus sejtszáma alacsonyabb volt, mint a hagyományosan kezelteké. Akkor érték el a legjobb eredményt, ha a belső dugóképző szert a célzottan kiválasztott, hagyományos antibiotikummal együtt alkalmazták. Gyakorlati tapasztalat azonban, hogy a belső dugóképző szer esetében még nagyobb figyelmet kell fordítani a tőgy apasztáskori egészségi állapotára. Alapszabály, hogy tőgygyulladásos tehenet nem szabad szárazra állítani, azt előbb laktációs készítménnyel kell kezelni, és csak azután lezárni, dugóképző szer használatakor ez fokozottan igaz; a tőgygyulladásos negyed biztosan heveny gyulladást fog produkálni belső dugóképzős lezárása esetén.

Minden, tőgygyulladással foglalkozó konferencián ma már központi kérdés az ökonómia. Nem térek ki itt olyan elvi jelentőségû kérdésekre, hogy mennyi tejet veszítenek akkor, ha a klinikai tőgygyulladást későn észlelik, későn vagy egyáltalán nem gyógykezelik, nem célzottan, vagy nem megfelelő gyógyszerrel kezelnek, csak egy kutatási eredményt ismertetek: Streptococcus uberis (messze nem a legkomolyabb gazdasági károkat okozó tőgypatogén) lényegesen nagyobb gazdasági károkat okoz, ha az általa okozott idült szubklinikai (!!!) tőgygyulladást nem a laktációban, hanem a szárazonállás alatt próbálják gyógykezelni.

Most pedig felhívom a figyelmet néhány, a tejminőséget és a gazdaságosságot is döntően befolyásoló hibára.

Sokszor fordul elő, hogy „spórolásból” nem gyári alkatrészeket használnak a fejőgépekhez. Ha külsőre nem is látszik, a gyári és utángyártott alkatrészek közötti különbség drámai lehet. Pl. a kehelygumi nem illeszkedik tökéletesen a fémkehelyhez, rugalmassága, élettartama rövidebb, az általa alkalmazott masszázs elégtelen, korán deformálódik, hamarabb érdesedik, ezért rosszul tisztítható – egyetlen programozott kehelygumi-cserével annyit spórolunk, amennyit tejtermelés-csökkenésben, tőgygyulladásban, gyógyszerfelhasználásban, állatselejtezésben hetek alatt vesztünk el.

Hasonlóan hibás döntés az, ha bevizsgált, bizonyított mosó-fertőtlenítő szerek, vagy tőgybimbó-fertőtlenítők helyett ismeretlen, olcsó, nem arra a célra gyártott szereket – pl. tőgybimbóra felületfertőtlenítőt, horribile dictu háztartási mosó-,

fertőtlenítő szereket – alkalmaznak. Egy gyenge minőségû, az adott telep körülményeinek nem megfelelő szer használata a tőgygyulladások megszaporodását, – saját gyakorlatomban előfordult módon egy hónapon belül két tehén tőgygyulladás miatti elhullását is – okozza. A tőgygyulladás kialakulásához egyedi szinten néhány óra, állományszinten is esetleg csak napok szükségesek, és rendbehozatala hetekig-hónapokig tarthat. Ha a rendszer mosásához-fertőtlenítéséhez szükséges szereken spórolnak, az már akár a következő fejésnél „eredményt” produkálhat, és adott esetben komoly nyomozást igényelhet a probléma kiderítése.

Sokszor próbálnak úgy „spórolni”, hogy a baktériumok antibiotikum-érzékenységét nem egyedi tejből, hanem elegytejből vizsgálják – vizsgáltatják. Ez a módszer nem informatív, és a szakma szabályaival teljesen ellentétes. Ahhoz, hogy az egyes hatóanyagok hatékonysága eldönthető legyen, a táptalajon egyenletes baktériumszőnyeget kell előállítani egyedi tejből származó baktérium-színtenyészetből. Ha ez megvan, akkor ítélhető meg az egyes szerek hatékonysága a velük átitatott szûrőpapír-korongok körül megjelenő, úgynevezett gátlási zóna átmérőjének megmérésével. Minél nagyobb az adott zóna, annál hatékonyabb a vizsgált hatóanyag. Ha a vizsgálatot nem baktérium-színtenyészetből, hanem elegytejből, azaz vegyes baktériumflórából végzik, a gátlási zóna átmérője semmiről nem ad pontos tájékoztatást, azaz nem használható. Hiába végeznek tehát ilyen módszerrel antibiotikum-érzékenységi vizsgálatot olcsón. Ennek alapján hatékony gyógyszert beszerezni és célzottan gyógykezelni lehetetlen.

Nem érdemes az egyedi, papíros tőgytörlést spórolásból rongyos, vagy helyben mosott ruhás törlésre leváltani. Nem létezik az a fertőtlenítő szer, amely hatékonyan fertőtlenít egy trágyával, tőgypatogén baktériumokkal szennyezett, pórusos, nagy felületû textilt. Így a baktériumok átvitelét egyik tőgyről a másikra nem tudják megakadályozni. Ha keverőtárcsás mosógéppel mossák a ruhákat, akkor az a probléma, hogy vagy minden menet után cserélni kell a klóros vizet a gépben, vagy a fejés előrehaladtával maga a mosóvíz is egyre fertőzöttebb lesz, hát még a vele mosott tőgytörlő ruha!

Összefoglalva: nincs egyetlen igaz és mindenre érvényes megoldás a tőgygyulladás megelőzésére-kezelésére, marad a hagyományos, minden részletre kiterjedő tőgyegészségügyi állományprogram. Ennek alapvető része kell, hogy legyen az ökonómia, amely nem azonos a rosszul értelmezett spórolással.



Dr. Markus Gabriella

magán-állatorvos, mikrobiológus