A Galldorf Zrt. alapító tagja a megalakult Magyar Szója Nonprofit Kft.-nek

Agro Napló
A hazai alapanyagú egészségvédő élelmiszerek
részarányának növelésére 9 taggal, 6,5 millió forint alaptőkével megalakult a Magyar Szója Nonprofit Kft.


Az új szervezet a génmódosítástól mentes, itthon termesztett szója vetésterületének növelését, feldolgozását tűzte ki feladatául. Jelenleg csupán 40 ezer hektáron termesztik ezt a főként takarmánynak való fontos fehérjeforrást, holott a vetésterület a kedvező ökológiai adottságok miatt akár ennek többszöröse is lehetne. A gazdálkodók egyelőre inkább a búzát, kukoricát részesítik előnyben, pedig a GMO-mentes szója jövedelmezőbb lehet a búzánál, hektáronként akár 50 ezer forintnál is többet hozhat, és a világpiaci ára évek óta emelkedik.

A növekvő fehérjeínség kielégítésére korlátlan a felvevő piac. A törvény szerint élelmiszer-biztonsági megfontolásból Magyarországon nem termeszthető génkezelt növény, ám az itthon előállított kevés „tiszta” szója döntő hányada is exportra kerül. Az állam pedig – kiszolgáltatva a világpiaci helyzetnek – a takarmánykeverő üzemek részére kénytelen engedélyezni nagy mennyiségben a génkezelt argentin, brazil szója importját.

A társaság a megfelelő termelési technológiák kiválasztásával, növényvédelmi útmutatóval, a termesztésre javasolt szójafajták kiválasztásával, szaktanácsadással segíti az e fehérjenövényre átálló gazdálkodókat.

Az elképzelés szerint a Magyar Szója Nonprofit Kft. – termesztők, kereskedők, feldolgozók, növényvédő szer gyártók, élelmiszergyártók, vetőmag-előállítók – idővel szakmaközi szervezetté alakul, ami felgyorsíthatja a hazai GMO-mentes szójatermesztés növelését.

Seiwerth Gábor, ügyvezető

info@magyarszoja.hu, www.magyarszoja.hu


A cikk szerzője: Seiwerth Gábor

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Szegeden „három a magyar igazság”

Szegeden „három a magyar igazság”

Három jelentős szakmai eseményt is rendezett a szegedi Gabonakutató Kft. az elmúlt rövid időszak alatt. Decemberben ünnepelték az intézmény fennállásá...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?