Ami közös bennük, hogy nagy levéltömeget, erős levélnyelet fejlesztenek, egy- és kétéves, továbbá évelő növényeket sorolunk ide, amelyek jól hajtathatók és szabadföldön is viszonylag kevés kézimunkaerő felhasználással megtermeszthetőek. Nagy, fejlett levelüket vagy vastag, húsos levélnyelüket fogyasztjuk (esetleg mind a kettőt), és nagy általánosságban az is elmondható, hogy fogyasztásuk többnyire nyersen történik vagy csak minimális átalakítással, különösebb előkészítést nem igényelnek.
A levélzöldségfélék megfelelnek a korszerû táplálkozás követelményeinek, ilyen szempontból a következő tulajdonságaikat lehet kiemelni:
• rövid tenyészidejükből, más zöldségfajokhoz viszonyított alacsony vagy közepes tápanyagigényükből adódóan, elő- és utónövényként termesztésre, úgy szabadföldi, mint hajtatott viszonyok között egyaránt vethetők, illetve ültethetők, kiválóan alkalmasak a fogyasztási idény széthúzására;
• nagy mennyiségben tartalmaznak olyan fontos ásványi anyagokat, mint a vas és a magnézium, amelyek az emberi táplálkozás szempontjából nélkülözhetetlenek;
• alacsony az energia-, és magas a rosttartalmuk, ami a korszerû táplálkozásnál alapvető követelmény;
• nem sok a kártevőjük és a betegségük, ezért viszonylag könnyen, kevés növényvédő szer felhasználásával termesztésük megoldható, bár rövid tenyészidejük és a vegyszerek viszonylag hosszú élelmiszervárakozási ideje miatt a növényvédelem szervezése különös figyelmet igényel;
• szabadföldi termesztésük, hajtatásuk könnyen, egyszerû, energiatakarékos módszerekkel megvalósítható, kevés kézimunkaerőt igényelnek;
• kedvező étrendi hatással rendelkeznek, egyesek (pl. fejes saláta) magas gyümölcssav-tartalma következtében élénkítő, frissítő hatásúak;
• igen dekoratívak, ezért meleg ételek, hidegtálak díszítésére különösen alkalmasak;
• „C” vitamin tartalmuk közepes, kisebb mennyiségben tartalmaznak karotint, egyeseknek (spenót, mezei saláta) jelentős a fehérjetartalma.
Világviszonylatban nagyobb jelentőséggel a csoportból a fejes saláta, az endíviasaláta és a jégsaláta bír, a spenótot a szárítóipar és a mélyhûtőipar használja, továbbá nagyobb mennyiségben a konzervipar készít belőle bébiételeket. A rebarbarát a cukrászat dolgozza fel, és gyógynövényként is hasznosítják. Nagyon népszerû Nyugat-Európában a mezei- vagy madársaláta, friss saláták készítésére és hidegtálak díszítésére használják. Különleges csemegének számít a hajtatott (halványított) cikória saláta, főleg a hollandok, az olaszok és a franciák fogyasztanak belőle jelentősebb mennyiséget. A csoport többi tagja a kisüzemi kertészetek és a házikertek növénye, nagyobb jelentőségük a zöldségfogyasztásban nincs.
A zöldségfogyasztásunkat gyakran: szezonjellegû, egysíkú és konzervatív jelzőkkel illetjük, de a 100 kg/fő/év mennyiség sem egy kiemelkedően magas érték más európai országokhoz viszonyítva. Hasonlókat mondhatunk el a levélzöldségfélék fogyasztásáról is.
Nálunk – szemben a nyugat- vagy a dél-európai országokkal – számottevő fogyasztás csak tavasszal, főleg húsvét környékén van, nyáron a fejes saláta, de más levélzöldségféle is alig adható el. Az utóbbi tíz-tizenöt évről elmondható, hogy a nyári „holtszezonban” a gyorséttermek látogatottságának növekedésével kismértékben javult a levélzöldségfélék, mindenek előtt a jégsaláta fogyasztása. Ennek ellenére a fejlett európai országoktól jelentősen el vagyunk maradva, ugyanis itt a levélzöldségfélék fogyasztása eléri az egy főre jutó zöldségmennyiség 10–15%-át, az az 15–20 kg-ot. Nálunk az egy főre jutó mennyiség fejes salátából 4–5 darab (1-1,5 kg), a többi levélzöldségféléből pedig együtt sem éri el a 10–15 dkg-ot.
Meglehetősen konzervatívak is vagyunk a zöldségfogyasztásban, ami azt jelenti, hogy ragaszkodunk a hagyományos ételeinkhez, rendkívül nehéz egy új zöldségfajt, egy új fajtatípust a magyar piacon bevezetni. Míg Nyugat-Európában az elmúlt húsz év alatt számos zöldségnövényt (több, mint 15 fajt) elfogadtak a fogyasztók – ezek között több levélzöldségféle is volt –, addig nálunk talán csak egy-két új zöldségféléről mondhatjuk el, hogy megszerettük, és rendszeresen keressük őket a piacon. Pedig az endíviasaláta, a mezei saláta, a jégsaláta, a mángold, az újzélandi spenót a mellett, hogy könnyen megtermelhető, jól beillene az étkezési szokásainkba, azt sokszínûbbé és változatosabbá tenné.
A salátatermesztés két termőkörzetre korlátozódik, egyik Szeged és környéke, a másik a Pest-megyei termőkörzet. A termőfelület nem haladja meg a 500 ha-t (2008-as adat), ennek több, mint a fele hajtatás. Kizárólag kisüzemekben termesztik, ahol a nagy kézimunkaerőt igénylő szedést meg tudják gazdaságosan oldani. Hajtatását az olcsóbb fóliasátrakban végzik, az üvegházak üzemeltetésénél jelentkező magas költségeket nem bírja el a saláta. Terítése nagyfokú szervezettséget, jól mûködő hûtő- és páraláncot igényel, különösen nyáron nehéz az értékesítése a gyors fonnyadás és értékvesztés miatt.
Dr. Terbe István
