A magas olajsavtartalmú és a hagyományos szójafajták makrotápanyag-összetétele szinte teljesen megegyezik, hiszen mindkét típus nagyjából 40 százalék fehérjét és 20–22 százalék zsírt tartalmaz. A döntő különbség a zsírsavprofilban rejlik. A hagyományos szójában domináns linolsav a bendőfermentáció során növelheti a tejzsír-depresszió kockázatát, a magasabb olajsavarány azonban ebből a szempontból lényegesen biztonságosabb és kedvezőbb az állatok számára - írta a foodagribusiness.world.
A takarmányozási kísérletek rávilágítottak arra, hogy miközben a teljes tejhozamra gyakorolt hatás változó, a tejzsír koncentrációja és hozama egyértelműen és következetesen javul, ha a hagyományos szóját magas olajsavtartalmúra cserélik. A hatékonyság maximalizálásához a feldolgozás módja is kulcsfontosságú. A pörkölés nemcsak a fehérje emészthetőségét növeli, hanem csökkenti az antinutritív anyagok mennyiségét is. Emellett a megfelelő szemcseméretre történő őrlés is elengedhetetlen a jó fehérjehasznosulás és a bendő optimális zsíranyagcseréje érdekében.
Gazdasági szempontból a magas olajsavtartalmú szója beszerzése és üzemi feldolgozása is többletköltséggel jár. A kutatások jelenleg is vizsgálják, hogy a magasabb tejzsírhozam és a javuló energiakorrigált tejtermelés képes-e maradéktalanul ellensúlyozni ezeket a kiadásokat. Az optimális takarmányozási arány minden esetben a gazdaság egyedi adottságaitól és termelési céljaitól függ, de az eddigi eredmények alapján ez a szójafajta ma már nem csupán egy alternatív alapanyag, hanem a tejtermelés hatékonyságát optimalizáló, fontos stratégiai eszköz.
