2026. március 17. kedd Gertrúd

AGROmashEXPO és AgrárgépShow Termékverseny 2013-as végeredménye (x)

Agro Napló
Köztudott, hogy az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítások (2013. január 30-február 2) iránti érdeklődés minden eddigit felülmúl. Érvényes ez a tradicionális kiállítás innovatív jellegét tükröző, a hazai és nemzetközi szintű fejlesztések díjazására hivatott TERMÉKVERSENY pályázatra is, amelyre rekordszámú nevezés érkezett. Az agrárium jeles hazai intézményei, a gyakorlati élet, valamint a sajtó szakmai képviselői alkotta zsűri meghozta döntését, amely szerint 30 pályázatot talált elismerésre méltónak.

 

Az AGROmashEXPO vezetősége úgy döntött, hogy az eredményeket már a Kiállítás megnyitása előtt nyilvánosságra hozza azért, hogy a látogatók időben informálódjanak a legújabb fejlesztésekről és eredményekről; a nyertesek pedig éljenek a marketing- és reklámjogok adta lehetőségekkel.

 

Input Kategória



Hazai Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ 

UMG MICRO mikrogranulált starter műtrágya (Fertilia Kft.)



Hazai Termékfejlesztési PREMIUM Oklevél

Mooglli Hocli hibridnapraforgó vetőmag/technológia (RAGT Vetőmag Kft.)

 

 

Gépesítés Kategória



Hazai Termékfejlesztési DÍJ 

BPT 10 MOZ erdészeti többcélú kihordó (IKR Zrt.) - A BPT 10 MOZ típusjelű erdészeti, tandem járószerkezetű többcélú kihordó egy nagy teljesítményű és innovatív termék a magyar erdőgazdálkodásban. Elsősorban az erdészeti munkák során keletkező vágási melléktermék gyors és költséghatékony szállítására alkalmas, de más, kévébe kötött, szálas termék is szállítható vele. Rugózott kerekeivel, és rugalmas felépítésével a legmostohább erdei és mezőgazdasági útviszonyokhoz is kifogástalanul alkalmazkodik. A ráépített nagy teherbírású univerzális daru segítségével külön rakodógép nélkül is üzemeltethető. Hidraulikus oldalfalai segítségével a vékonyfa külön technológiai lépés nélkül tömöríthető, így gazdaságosabban, nagy közúti sebességgel vontatva szállítható.





Hazai Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ

- Agreto 3-pont függesztésű mérleg (Agrárin Kft.) 

- Güttler Supermaxx 1000 Profi magágykészítő (Güttler Kft.)





Nemzetközi Innovációs DÍJ 

- Bobcat kompakt rakodó (típusnév embargó alatt, európai premier bemutató az AGROmashEXPO-n; DM-Ker Kft.) - A gyorsabb és erőteljesebb hidraulika mellett számos felhasználó,- ill. karbantartás barát megoldás található az új gépben. A gyorsabb-, és energiatakarékosabb munkavégzés, a gazdaságosabb karbantartás, a komfortosabb munkakörnyezet, és a biztonságosabb használat egyértelmű üzemeltetési előnyöket jelent. Az amerikai fejlesztők egyedi innovációs eredményei: speciális, 2 vezérlési módú SJC joystick; a hajtásrendszer, a has-páncél kialakítás, speciális emelőszerkezet, az új fülke és annak tartalmi kialakítása. Külön érdekesség, hogy senki nem készít kompaktrakodót távirányítóval (opcionális), amit forró vagy nagyon poros, egészségre ártalmas környezetben lehet használni; ott, ahol a gépkezelőnek károsodhat az egészsége. A Bobcat erre is figyel! 



- Deutz-Fahr 7250 TTV Agrotron traktor (Dorker Kft.) - Az új Deutz 6.1 szériájú Tier 4i motor az SCR technológiával és BOOST teljesítménynövelő rendszerrel erőteljesebb, hatékonyabb és környezetkímélőbb, mint valaha. A hatékony, fokozatmentes sebességváltóval a max. 60 km/h közúti sebesség is elérhető. A 2013 Év Traktora és Aranydizájn Traktora díjakat elnyerve (EIMA, Bologna) egy valóban sok innovációt tartalmazó új erőgép kerül a magyar piacra, melynek hazai szántóföldi premierje az V. Tavaszi Road Show alkalmából lesz (március 19-23). A Deutz Fahr 7250 TTV tökéletes keveréke a high-tech tartalomnak, mivel a konstruktőrök kiemelt figyelmet fordítottak a stílus és a funkcionalitás összhangjára.





Nemzetközi Innovációs KÜLÖNDÍJ 

- GDS-3 automata gyorskapcsoló (Deraland Kft.) 

- John Deere DirectDrive sebességváltó (KITE Zrt.) 

- Massey Ferguson 7370 Beta betakarítógép (Austro Diesel GmbH) 

- Väderstad TEMPO 8F szemenkénti vetőgép (Vaderstad Kft.)





Nemzetközi PREMIUM Oklevél

- Case IH Puma CVX 170 mezőgazdasági vontató (Invest Kft.)

- Claas Arion 500-600 traktorok (Axiál Kft.)

- Fendt 516 Vario SCR traktor (Axiál Kft.)

- HAWE ULW 2500 T átrakókocsi (Sióagrár Kft.)

- Ino Triplex 800 mulcsozó (Agio Kft.)

- Massey Ferguson 5610 traktor (Austro Diesel GmbH),





Nemzetközi INNOVÁCIÓS Oklevél

- Agrifac Condor permetezőgép (Axiál Kft.)

- AI-3070-Air Induced Twinjet fúvókák (TeeJet Poland Sp.z.o.o.)

- Amazone Citan mulcsvetőgép (Amazonen-Werke Kft.)

- Hagie STS önjáró permetező (IKR Zrt.)

- Köckerling Ultima CS 600 mulcsvetőgép (Köckerling GmbH&Co.KG)

- Manitou MLT 840 teleszkópos rakodó (Axiál Kft.)

- New Holland BB szögletes nagybálázó sorozat (IKR Zrt.)

- Letina VIN áztató-erjesztő tartály (Készenlét Zrt.)

- Profi/PowerMax aktív fartömbsúly (Deraland Kft.)

 

 

Logisztika kategória



Nemzetközi Innovációs DÍJ 

Claas Lexion 700-as sorozatú arató-cséplőgép (Axiál Kft.) - A CLAAS 700 kombájn család tagjai a felső kategóriás arató-cséplő gépek közé tartoznak. Ennek alapját képezik a T4a típusú, a káros-anyag kibocsátási normáknak megfelelő motorok, az új és hatékonyabb hűtőrendszer, a nagyobb leválasztási felület, az automata gépoptimalizáló rendszer. A termékbevezetés fázisában lévő gépekkel végzett első kísérletek azt mutatják, hogy a CEMOS automata logisztikai rendszerrel 20 % teljesítménynövekedés érhető el. Főbb jellemzők: csökkentett káros-anyag kibocsátás, jobb minőségű munkavégzés, nagyobb napi és kampány teljesítmény; hatékonyabb és gazdaságosabb termelés; fajlagos költségcsökkenés és optimalizált betakarítás.





Nemzetközi PREMIUM Oklevél

- Amazone Pantera 4001 önjáró permetező Topcon 150 automatikával (Amazonen-Werke Kft.)

- John Deere TIA System traktor-munkagép automatizált kapcsolat (KITE Zrt.)

- Kverneland Exacta TL műtrágyaszóró GEOspred automatikával (Kverneland Group Hungária Kft.)





Talán a felsorolásból is kitűnik, hogy még soha nem találkozhattunk ilyen szép számú, és az innováció tekintetében kimagaslóan színvonalas pályázati termékekkel. Ez mindenképpen a megmérettetést vállaló pályázók dicsérete! Hisszük, hogy a stratégiai erőt jelentő mezőgazdaság legnagyobb hazai fórumának TERMÉKVERSENYE hatékonyan segíti a mezőgazdaság társadalmi elismertségét is!



Üdvözlettel:

AGROmashEXPO és AgrárgépShow

Termékverseny 2013 ZSÜRI

 


         

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?