2026. március 17. kedd Gertrúd

Komoly befektetések a Monsantonál (x)

Agro Napló
Gyönyörű környezetben, és karácsonyi hangulatban tartotta disztribútor találkozóját a budapesti Gellért Hotelben a Monsanto Hungária Kft. A rendezvényen Szanyi István, a cég ügyvezető igazgatója beszélt a Dekalb kukoricák idei kiváló eredményéről, és egy jövőbe mutató bejelentést tett.

 

 

"A Monsantonál már tovább kell lépjünk, hiszen egy biztos; csak hibriddel, csak növényvédelmi technológiával nem lehet választ adni a jelen kor kihívásaira. Mindenképpen rendszerben kell gondolkodnia a gazdának is, és a Monsantonak is. Ezért a Monsanto új befektetések után nézett, hiszen nem csak vetőmagos és biotechnológiai cég szeretnénk lenni, hanem egy olyan vállalat, amely a termelőknek termést, bevételt tud produkálni" - hangsúlyozta beszédében Szanyi István.





A Monsanto ezért két új területet jelölt meg, amellyel a stratégiai irányvonalát tovább bővíti. "Az egyik az egy úgynevezett IFS (Integrated Farming System), ami gyakorlatilag a precíziós gazdálkodásról szól. Mit is jelent ez a jövőre vonatkoztatva? Megvásároltunk egy olyan céget, amelyik vetőgépekkel, precíziós vetéssel foglalkozik. Mindehhez pedig a GPS technológia is kapcsolódik" - mondta el az ügyvezető a rendezvényen.

 

A bejelentés azonban nem csak ennyi volt, hiszen Szanyi folytatta; "A Monsanto a természetben található molekulákat szeretné felhasználni a gazdálkodás során, hogy a most rendelkezésre álló herbicideket, rovarölő szereket vagy pedig vírus elleni termékeket megerősítse, vagy pedig helyettesíteni tudjuk a mostani mesterséges, szintetikus anyagokat, amiket használunk a mezőgazdaságban". A Monsanto ennek érdekében is komoly beruházást vitt véghez. Szanyi kifejtette; "ahhoz, hogy a termelők jobb termést, nagyobb eredményt tudjanak elérni már nem elég önmagában a fajta, a biotechnológia, hanem hozzá kell tenni ezeket a dolgokat is".



A jövő mellett természetesen a jelen, és a 2012-es aszályos év értékelése is központi téma volt a találkozón, ám itt is a jövőbe mutató tapasztalatokon volt a hangsúly.

 

Szabó Szilárd termelési vezető elmondta; az aszály okozta problémákból az öntözés lenne az egyetlen kiút, "ugyanakkor a technológia számos olyan pontján van beavatkozási lehetőség a termelőnek, ami többé-kevésbé megoldás vagy egyfajta alkalmazkodást jelenthet a szárazsághoz, illetve az aszályhoz. Az egyik ilyen, például az agrotechnika, talajművelési rendszerek, a szántások időbeni lezárása. Igazából egyetlen cél van: a talajban a vizet meg kell őrizni. Mind a télit, mind pedig a vegetáció során lehulló csapadékot".





Szabó Szilárd szerint "a másik nagyon fontos dolog, hogy megfelelő genetikát kell használnunk, tehát olyan hibrideket, amelyek jobban tolerálják az aszályt. A szakember szerint ugyancsak lényeges, hogy komplexen kell nézni a termesztéstechnológiát, és minden egyes mozzanatában azt figyelni, hogy hogyan tudjuk megőrizni azt a vizet, ami rendelkezésre áll.





A rendezvényen a Monsanto szakemberei egyetértettek abban, hogy a Dekalb hibridekkel az aszályos időszakban is el lehet érni komoly profitot, ha azt megfelelő technológiával kezelik.

 

VIDEÓ

 

Forrás: agroinform.com

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?