OMÉK sajtótájékoztató - Bemutatkozott a DM-Ker Kft. (x)

Agro Napló
Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás második napján hivatalosan is bemutatkozott a DM-Ker Kft. a magyar agrársajtó képviselőinek. Bátor Ferenc ügyvezető tájékoztatójában röviden ismertette a Kft. történetét, valamint a mezőgazdaságban betöltött szerepét.

 

A 2008-ban megalakult DM-Ker Kft. fő tevékenységi köre a bányászati – és építőipari gépek nagykereskedelme, mely elsősorban jó állapotú, megkímélt használt gépek értékesítését jelentette. A 2009-es év óta a Chicago Pneumatic gépek (pneumatikus és hidraulikus bontókalapácsok, kompresszorok, talajtömörítő eszközök) hivatalos képviseletét látják el, mely termékek az Atlas Copco csoport tagjaként szerepelnek a kínálatukban. A gépek értékesítése mellett ebben ez évben megkezdték alkatrészek forgalmazását és azok szervizelését is. 2010 novemberében együttműködési szerződést írt alá a Doosan és Bobcat gépek értékesítésre a Magyarországi ipari- és építőipari piacon. 2010. évben pedig a szervizszolgáltatás is az egyik jelentős bevételi forrást jelentette. Ezeket a tevékenységeket tovább erősítették, piaci szerepüket pedig kiszélesítették. A megállapodás 2011 áprilisában kiegészült a Bobcat mezőgazdasági képviseletével, így a DM-Ker Kft., mint a Doosan/Bobcat gépek kizárólagos és hivatalos importőreként tevékenykedik.





A mezőgazdasági piac igényeit követve egészítették ki:



- REINKE-ÖNTÖZÉS TECHNOLÓGIA,

- SPIDER- ÖNJÁRÓ FŰNYÍRÓK,

- MX-TRAKTORRA SZERELHETŐ HOMLOKRAKODÓ





Küldetésük, hogy a több mint 10 éves tapasztalattal rendelkező kollégáik teljeskörűen kiszolgálják a mezőgazdaság, építőipar és ipar gép-, alkatrész-és szerviz igényét.



Telephelyük Szigetszentmiklóson az M0-s körgyűrű mellett található, mely biztosítja a gyors elérhetőségét bármely autópályának, annak érdekében, hogy ügyfeleik igényeit minél hatékonyabban tudják kiszolgálni. Alkatrészraktáruk elsősorban a képviselt márkákat szolgálja ki. A Bobcat gépalkatrészek mellett azonban képesek más típusú alkatrész igényeket is kiszolgálni.



Szervizes kollégáik, habár sokéves tapasztalattal rendelkeznek, folyamatos gyári képzéseken vesznek részt, annak érdekében, hogy az általunk képviselt termékeket, minél magasabb szinten tudják kiszolgálni.



A közeljövőben tervezik gépbemutatók megtartását is mezőgazdasági partnereik telephelyén, annak érdekében, hogy jobban megismerjék a Bobcat gyári újításainak, fejlesztéseinek eredményét, üzemi körülmények között.



Továbbá 2012-es terveik között szerepel on-line elérhetőségű webáruház indítása is, mely partnereik számára egyszerűsíti és gyorsítja szolgáltatásaik elérhetőségét.



Céljuk, hogy szerviz és alkatrész szolgáltatásaikkal, valamint az általuk képviselt termékekkel minél magasabb minőségben tudják kiszolgálni ügyfeleiket, figyelembe véve igényeiket, elvárásaikat.



A cég történetének és tevékenységének bemutatása mellett az ügyvezető röviden beszélt az új generációs teleszkópos Bobcat rakodókról is, melyekről bővebben itt olvashatnak 

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?