A Gyöngyösfalu és Kőszegszombathely térségében működő családi gazdaság összesen 70 hektáron gazdálkodik, amelyből 50 hektár szántó, a fennmaradó rész pedig legelő és erdő. A növénytermesztés mellett állattartással és sertésfeldolgozással is foglalkoznak. Debreceni Zsolt felesége és nagyobbik fia főállásban dolgozik a gazdaságban, míg kisebbik fia munkahelye mellett segít be a teendőkbe. Külső munkaerőt jelenleg nem alkalmaznak.

A sertésállomány 15 anyakocából áll, és évente mintegy 300 hízót dolgoznak fel. Az elkészült termékeket helyben, valamint termelői piacokon értékesítik. Emellett húsz bikát is hizlalnak, és a szarvasmarha-állomány bővítését tervezik. Bár a marhahús feldolgozására is rendelkeznek engedéllyel, ezt egyelőre nem tartják gazdaságosnak, ezért a hízott állatokat külföldön adják el.

A nyugati határ közelsége egyszerre jelent lehetőséget és kihívást. A környéken adott a fizetőképes kereslet, így a család a jelenlegi kapacitásánál több terméket is könnyedén el tudna adni. A munkaerőhiány ugyanakkor gátat szab a bővülésnek, mivel a mezőgazdaságban nehéz versenyezni az osztrák határ mentén elérhető bérekkel. Debreceni Zsolt tapasztalatai szerint nemcsak szakképzett dolgozót nehéz találni, hanem egyáltalán olyan embert is, aki szívesen vállalna agrárjellegű fizikai munkát.

Az idei aszály a növénytermesztést és az állatok takarmányozását egyaránt megnehezítette. A gazdálkodó becslése szerint a nyugati határszélen a megszokottnál 30–40 százalékkal kevesebb gabona termett, és a szálastakarmány beszerzése is komoly akadályokba ütközik. A korábbi években felhalmozott tartalékok egyelőre kitartanak, ám egy újabb, hasonlóan csapadékszegény év már a gazdaság alapműködését veszélyeztetné.

A sertéspiac kilátásai jelenleg annyira kedvezőtlenek, hogy a saját feldolgozás nélkül nem érné meg fenntartani az állományt. A gazdálkodó szerint a kisebb családi birtokok számára valós kiutat jelenthet, ha az alapanyag-értékesítés helyett késztermékekkel jelennek meg a piacon. Ez a modellváltás ugyanakkor jelentős beruházást, speciális szaktudást és rengeteg többletmunkát követel meg.

Egyre több vásárlónak számít az élelmiszerek pontos eredete és a termelő személye. Sokan kifejezetten keresik azokat a gazdákat, akik közvetlenül vállalnak felelősséget a portékáikért. Debreceni Zsolt úgy véli, éppen ezért a kisebb településeken is komoly létjogosultságuk lenne a helyi húsfeldolgozóknak és a tejtermékeket készítő kisüzemeknek.

A gazdaság a látogatók fogadásában is lát távlati lehetőséget. Iskolás és óvodás csoportok, valamint családok egyaránt szívesen látogatnak el hozzájuk, ahol a sertéseken és a szarvasmarhákon kívül juhokat, lovakat és szamarakat is láthatnak. Az ilyen programok közelebb hozzák az állattartás és a hagyományos élelmiszer-készítés mindennapjait, ám a megszervezésükre csak a feszített napi teendők mellett jut idő.

A folyamatos és megterhelő munka a fiatalabb generációt is elriasztja a szakmától. Az állatokat hétvégén és ünnepnapokon is gondozni kell, a munkaidő pedig ritkán ér véget nyolc óra után. A gazdálkodó meglátása szerint a nehéz fizikai igénybevétel mellett a hivatás társadalmi presztízse és a bizonytalan jövedelmezőség is nehezíti az utánpótlást.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a mezőgazdasági termékek felvásárlási árai az elmúlt öt-hat évben alig emelkedtek, miközben a termelési és beruházási költségek drasztikusan nőttek. Az üzemanyag, a növényvédő szerek, a műtrágya és az építőanyagok drágulása hatalmas terhet ró az ágazat szereplőire.

Debreceni Zsolt szűkebb környezetében az elmúlt években több sertéstartó is végleg felhagyott a termeléssel. Várakozásai szerint a lemorzsolódás nem áll meg, és a termelés mindinkább kevés, nagyobb gazdaság kezében koncentrálódik majd. Bár jobb eséllyel maradhatnak talpon azok, akik a teljes feldolgozási és értékesítési láncot maguk fedik le, a rengeteg befektetett energia mellett ez a stratégia sem garantálja automatikusan a sikert.