A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal programjának keretében, 753,7 millió forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósult projekt célja egy kifejezetten oltóanyag-előállításra optimalizált vakcinatojás kifejlesztése volt. A konzorcium olyan tenyészállományokat alakított ki, amelyek alacsony immunválaszra képesek, ugyanakkor az átlagosnál magasabb allantoistartalommal (magzatvízzel) rendelkeznek, ezzel lényegesen hatékonyabbá téve a vakcinagyártás folyamatát.
A kutatás során genetikai és immunológiai alapon választották ki a legmegfelelőbb pedigrévonalakat, amelyeket laboratóriumi és üzemi körülmények között is teszteltek. A kísérletek jelentős részét a Széchenyi István Egyetem végezte. A keresztezési kombinációk vizsgálatához többek között CT-berendezéseket, nagy felbontású pásztázó elektronmikroszkópot, valamint molekuláris genetikai és immunológiai módszereket alkalmaztak. A szükséges takarmányozási teszteket az intézmény Mosonmagyaróváron található, Európa egyik legkorszerűbbnek számító állatlaboratóriumában hajtották végre.
A fejlesztési folyamat lezárásaként két új, piacképes termék született. Az egyik a speciális vakcinatojás termelésére szelektált tyúkhibrid, amely két genetikai változatban, TETRA Pharma B és TETRA Pharma W néven kerül a piacra. A másik maga a végtermék, vagyis az ezen állományok által termelt, barna és fehér héjú, megnövelt folyadéktartalmú embrionált vakcinatojás (VacOvo).
A kutatás eredménye nemcsak a hazai, hanem a külföldi vakcinagyártó cégek számára is ideális, hiánypótló alapanyagot biztosít. A projekt sikeres megvalósítása jelentősen hozzájárul az egészségügyi ellátórendszerek megelőző és gyógyító munkájához, hiszen az új eljárással készült tojások mind az emberi, mind az állati oltóanyagok termelésében sikerrel és a korábbiaknál hatékonyabban alkalmazhatók.









