2024. március 2. szombat Lujza

Együttműködés segítette a takarmányelőállítás fejlesztését

Agro Napló
A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusával együttműködve 406 millió forint európai uniós támogatással fejlesztett takarmányokat.

A takarmányok a brojlercsirkék és pecsenyekacsák jobb növekedését segítik elő, a közös projekt továbbá megvalósította a gyártás valós idejű minőségellenőrzését. Czompó Krisztián, a társaság takarmányértékesítési és innovációs igazgatója ismertette: a kutatás keretében a korai takarmányozás során olyan oldott aminosavakat kevertek az állatok első takarmányába, amelyek segítik az emésztőrendszerük fejlődését, így jobb tápanyagfelhasználást eredményeznek, valamint erősítik az állatok immunrendszerét.

Vizsgálták a későbbi szakaszban a takarmány mellé adott szemes búza hatását is. Az eredmények szerint 5-10 százalék mag hatására a szárnyasok mirigyes gyomra több enzimet termel, ami javítja a tápanyag hasznosulását – értesült a közleményből az Agro Napló.

Az igazgató hozzátette, a vállalat a korábban is alkalmazott a közeli infravörös spektrométeres (NIR) eljárást a projekt keretében az alapanyagszállító vonalba és a keverőtérbe integrálta. A gyártás során valós időben, a keverés közben vált mérhetővé a takarmány tápanyagtartalma, növelve ezzel minőséget, valamint a gyártás hatékonyságát.

A kutatás-fejlesztési tevékenység a vállalat újszászi, nagyigmándi és zalacsébi telephelyén, valamint a MATE Kaposvári Campusán valósult meg.

A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. öt telephelyen összesen évente 460 ezer tonna takarmányt állít elő. Ezek többsége sertés-, baromfi- és szarvasmarha-takarmány, ezeket a Bonafarm Csoport telephelyein használják fel, illetve szerződéses partnereknek értékesítik.

A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. a Bonafarm Csoport tagja, amely a közép-európai régió egyik meghatározó agrár- és élelmiszergazdasági vállalatcsoportja, 5 mezőgazdasági és 5 élelmiszeripari vállalattal. A társaság 2021-ben 57 milliárd, 2022-ben pedig 72 milliárd forint árbevételt ért el.

A 8000 főt foglalkoztató cégcsoport termékeit Magyarországon vezető szerepet betöltő márkanevek alatt értékesíti, valamint a világ közel 50 országába exportálja.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!