2024. március 4. hétfő Kázmér

AM: Itt vannak a megoldások az állattenyésztési ágazat nehézségeire

Agro Napló
A tavalyi esztendő évszázados aszálya, a takarmányhiány, az inputköltségek növekedése, az állatbetegségek az állattenyésztési ágazat helyzetét sem könnyítették meg.
Fotó: Pelsőczy Csaba, Agrárminisztérium

Az ágazat csökkenő kibocsátását az állami segítségek – például a likviditást segítő intézkedések – igyekeztek enyhíteni – mondta Feldman Zsolt a Magyar Állattenyésztők Szövetségének küldöttközgyűlésén.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kormányzati segítségek közül kiemelte a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett telephelyfejlesztést célzó felhívásokat, amelyek az ágazat számára korábban soha rendelkezésre nem álló mértékű lehetőséget kínáltak hatékonyságukat, versenyképességüket segítő fejlesztéseikhez. Mint fogalmazott, az állattartók részére az elmúlt két évben állattartó telepek korszerűsítésére összesen több mint 400 milliárd forintról született támogatói döntés.

A gyepgazdálkodást, takarmánytermelést is folytató gazdaságok számára a 2024 végéig tartó, megnövelt keretösszegű agrár-környezetgazdálkodási program és az ökológiai gazdálkodás emelt szintű támogatása az idei esztendő tavaszán történt kifizetéseknek köszönhetően komoly segítséget nyújtottak a likviditás megőrzésében. A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzésében közreműködők számára pedig a költségek növekedését követve a korábbi kiíráshoz képest átlagosan körülbelül 50%-kal emelkedtek a támogatási összegek – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Tavaly az eddiginél jóval szélesebb körben – több ágazatot érintően is – új állatjóléti támogatásokat hirdetett meg az agrártárca, köszönhetően a vidékfejlesztési forrásokhoz adott kormányzati kiegészítő finanszírozásnak. A szarvasmarha ágazat részére eddig biztosított állatjóléti támogatáson túl immár a teljes kiskérődző ágazat, a baromfi ágazat és a méhészetek számára is elérhetővé váltak az állatjóléti többletvállalásokhoz kapcsolódó támogatási formák – sorolta az államtitkár.

A Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakára Magyarországnak járó uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatban Feldman Zsolt kedvezőnek értékelte az uniós megállapodást. Mint fogalmazott, a forrás kiemelkedő arányú nemzeti költségvetési hozzájárulással együtt minden eddiginél nagyobb segítséget jelentenek a vidékfejlesztés, a gazdálkodók és az élelmiszer-feldolgozók számára. Az elkövetkezendő agrártámogatási ciklus költségvetése, a felhasználható összegek nagysága összesen 14,7 milliárd euró.

Az államtitkár az új Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel kapcsolatban jelezte: továbbra is fennmarad az állattenyésztés kiemelt támogatása, a 2023–2027-es időszakban is megmarad a lehetőség valamennyi jelenleg is alkalmazott intézkedés fenntartására. Ennek megfelelően lesznek a fejlesztésekhez, az állatjóléti előírások teljesítéséhez vagy éppen a járványvédelemmel kapcsolatos támogatások.

A tavalyi esztendő évszázados aszálya rendkívüli lépéseket is kikényszerített, ezért például hitelmoratóriumot kaptak a magyar mezőgazdaságban dolgozó vállalkozások az idei év végéig, ez mintegy 300 milliárd forint hitelállomány utáni törlesztés kitolását jelenti. Most indultak újra a Magyar Fejlesztési Bank által működtetett azon forgóeszköz hitelprogramok, amelyek révén a jelenlegi finanszírozási környezetben is 8% körüli kamatszinten juthatnak hitelhez a mezőgazdasági termelők és az élelmiszer-feldolgozók egyaránt – fogalmazott Feldman Zsolt.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!