Jelentősen nőtt a termelői piacok száma

Agro Napló
Jelentősen, két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett a helyi termelői piacok száma 2012-2019 között a kormány támogatásainak köszönhetően – mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön.

Nagy István elmondta – közölte az Agrárminisztérium (AM) a kormányzati hírportálon –, hogy a kormány még 2012-ben határozta meg jogszabályi keretekkel a termelői piac fogalmát. Erre azért volt szükség, hogy a vidék saját erőforrásaira támaszkodva erősítse önállóságát, növekedjen a munkaerő- és népességmegtartó ereje – fejtette ki.

Hozzátette: a vidékfejlesztési programban 279 pályázónak több mint 6 milliárd forint forrást biztosított a kormányzat helyi termelői piacok kialakítására. A helyben történő értékesítés ugyanis hozzájárul a termelői jövedelmezőség növeléséhez és a közösségek megerősítéséhez – hangsúlyozta.

Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a jogszabályi rendelkezés szerint a termelői piacok – a kereskedői piacokhoz képest – könnyített feltételek mellett üzemeltethetők, de csak kistermelők értékesíthetik ott a saját gazdaságukból származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeiket.

Nagy István kitért rá: Nagykőrös a termelői piacok fejlesztését érintő pályázatból ötvenmillió forint támogatásban részesült, emellett hatszázmillió forint támogatást kapott a piaccsarnok újjáépítésére, a terület környezetrendezésére és a hozzá kapcsolódó útépítésekre.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig arról szólt: a termelői piacokat azért hívták életre 2012-ben, mert szeretett volna a kormány lehetőséget biztosítani a helyi kistermelőknek, hogy a saját termékeiket tudják árusítani. Mivel legfeljebb negyven kilométeres távolságból érkezhetnek csak az áruk a termelői piacokra, kisebb a szállításból fakadó környezeti terhelés is – fűzte hozzá.

Fotók: Pelsőczy Csaba/AM
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?