A 40%-hoz közeli vetésterületi részarány (kb. 1,8 millió ha) legnagyobb részén őszi búza (1,1-1,2 millió hektár) díszlik, melyet az árpa követ megközelítően 400 ezer hektáros vetésterülettel - ebből az őszi árpa 203-221 ezer hektáron terem. Évente eltérő mértékben ugyan, de közel 60 ezer ha-on történik a tavaszi zab vetése. A rozs vetésterülete 50 ezer ha, a triticaléé 120-130 ezer ha. Az 1999/2000 évi eddigi maximumhoz (10 500 ha) képest kisebb területen folyik napjainkban tönköly búza termesztése (1500-2000 ha), s ugyancsak néhány ezer hektárt tesz ki az őszi- és tavaszi durum búzával, a közönséges tavaszi búzával és a rizzsel bevetett szántóterület nagysága.

A fajlagos terméseredmények – részben az utóbbi évek nemegyszer szélsőséges időjárási viszonyai hatására javarészt csökkentek. A legutóbbi másfél évtized alatt jelentős mértékben csökkent a közönséges búza, az őszi- és tavaszi árpa, valamint a zab hozama, stagnált a rozs hektáronkénti termésátlaga. Csak a triticale esetében tapasztalható az újonnan termesztésbe vont fajták nagyobb produktivitásának eredményeként termésnövekedés. A fajonkénti részletesebb adatokat az 1. táblázat tartalmazza.

1. táblázat

A főbb gabonafélék termésátlagai /kg/ha/ (KSH, 1998-2001. nyomán)

A termelés biológiai alapjait illetően is nagyfokú fajtaszám növekedés tapasztalható. A változás mértékére vonatkozóan példaként az 1997. és a 2003. évi Nemzeti Fajtajegyzékben szereplő fajok fajtáinak számát ismertetjük a 2. táblázatban. Ugyanez a táblázat arra is alkalmas, hogy a hazai és külföldi eredetû fajták számarányát is bemutassuk. A minősített fajták száma a vizsgált viszonylag rövid idő alatt több, mint 2,2 szeresére növekedett, s ezen belül a hazai nemesítésû fajták száma 1,8-szeresére, a honosítottaké közel 2,8-szeresére változott. Az EU-csatlakozást követően a külföldi eredetû fajták száma ennél jóval nagyobb mértékben fog emelkedni, ezért is lesz jelentősége a már készülő ajánlati fajtalistáknak, mely az egyes földrajzi térségekben legjobban használható fajták neveit fogja tartalmazni, tájékoztatva egyúttal a gazdálkodókat is a fajtaválasztás elősegítése érdekében.

A 2-4. táblázatok a fajtahasználat mikéntje szempontjából is csoportosítják az egyes fajokhoz tartozó fajtákat. A 3. és 4. táblázatokban csak a 2003. évi fajtajegyzékben szereplő fajtákat csoportosítottuk használat szerint. A táblázatok azt is jelzik, hogy a fajok számának növekedése (pl. tönköly búza) mellett az egyes fajokon belüli hasznosítási módok száma is nőtt (őszi vetésû sörárpa), s ugyancsak szélesebb körû lett a fajok termeszthetőségi lehetősége (tavaszi vetésû triticale). A fejlesztés további irányát jelentik az őszi zab, valamint a fehér szemszínû őszi búza fajtajelöltek megjelenése is.

2. táblázat

Az 1997 és 2003. évi fajtalistákon szereplő kalászos fajták fajtacsoportonkénti és eredet szerinti száma

A legnagyobb mértékû fajtaszám-növekedés a tönköly mellett a triticale fajtáknál következett be, s ugyancsak több, mint kétszeresére nőtt az őszi búza fajták száma is. Az OMMI az újabban minősített fajták esetén már a hasznosítási módok szerinti klasszifikációt is elvégzi, s ennek megfelelően a forgalomba lévő 126 fajta sütőipari tulajdonságok szerinti csoportosítását a 3. táblázatban foglaltuk össze. A fajták érési idő szerinti osztályozása a betakaríthatóság tervezésénél jelentős, de egyúttal arra is utal, hogy a különböző ökológiai kitettségû helyekre más és más éréscsoportba tartozó fajtaszortiment állítható össze. Az utóbbi években mutatkozó aszályos időjárás a főbb tendenciákat illetően az éréscsoportok közötti különbségeket mérsékelte, de még így is mintegy két hetes érési különbség mutatható ki a korai és középkései fajták biológiai érettsége között.

A fajok termeszthetőségi feltételei eltérőek. Ha mégis választani kell, hogy egy adott körzetben, vagy gazdaságban hogy milyen kalászos gabonát vessünk, akkor elsődlegesen a termelési, hasznosítási célt, az adott fajra vonatkozó minőségi szabványt, majd ezt követően az adott terület talaj- és klimatikus viszonyait szükséges figyelembe venni. A talaj- és klimatikus viszonyok adta lehetőségek kihasználása érdekében figyelembe kell venni, hogy a legjobb minőségû és intenzíven kezelt területekre elsődlegesen a legjobb „minőségû” búza fajtákat vessük. Ahol a fehérjetermelés a döntő, ott inkább triticalét vessünk, ha az egyéb feltételek megfelelnek. A tönköly búza a nagyon jó minőségû talajokra nem való, ott a túlzott nitrogénbőség hatására megdől. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor e növényfajt a lehető legrosszabb helyre tegyük, mert ez esetben viszont nem fogunk vele elérni megfelelő mértékû (4-5 t/ha) és jó minőségû (40-45% sikér- és 18-20% fehérjetartalmú) termést. Az őszi árpa optimális termőterületei inkább az ország nyugati csapadékosabb részein helyezkednek el. A bevezetésre kerülő őszi sörárpa fajták azonban már a tápanyagellátás terén finomítást igényelnek, csakúgy, mint a sörárpának termesztett tavaszi árpa fajták esetében. E fajták minőségi tulajdonságait a magas nitrogén-ellátottsági szint csökkenti, szemben a takarmányárpának termesztett fajták magas nitrogén igényéhez. A korábbiakban már volt róla szó, hogy a triticale a fehérje-önellátásra törekvő gazdaságok egyik legfontosabb növényfaja lehet. E növényfaj legjobb termőtájai azok lesznek, melyek már az őszi minőségi búzatermesztés számára másodlagosan vehetők csak figyelembe, illetve a talajadottságaik még közepesek-jók. A rozs legjobb termőtájai a klasszikus felfogásnak megfelelően a homokos talajokon helyezkednek el.

A fajtakiválasztást jól segíti az OMMI által évente kiadásra kerülő Leíró Fajtajegyzék. Ebben a füzetben részletesen felsorolásra kerül fajonként a hasznosíthatósági csoportok szerinti fajtanév, a fajtajogosult-, illetve a fajtát képviselő neve, a származási ország és az állami minősítés évszáma. Az egyes növényfajokon belül a tárgyévi fajtakísérleti eredmények mellett a termésmutatók ismertetésénél hosszabb időszakot magában foglaló adatsorok is bemutatásra kerülnek. A faji sajátosságoknak megfelelően az OMMI rendszeresen tájékoztat a fajták legfontosabb értékmérő tulajdonságairól, így a kísérleti helyenkénti hozamokról, a növényállomány magasságáról, az állóképességről, a tenyészidő kalászolásig és kalászolástól érésig terjedő hosszáról, az őszi vetésû kalászosok télállóságáról, valamint a legfontosabb kórokozókkal szembeni érzékenységről és a beltartalmi mutatókról. Az őszi búza fajta megválasztásakor a fentieken túlmenően az alábbi értékmérő-, illetve beltartarmi mutatók számításba vétele szükséges:

-         hektolitertömeg;

-         ezerszemtömeg;

-         vetendő csíraszám;

-         fehérje-tartalom;

-         esésszám;

-         sütőipari (minőségi) értékszám;

-         sikértartalom.

3. táblázat

A 2003. évi fajtalistán szereplő őszi búza fajták használati cél szerinti csoportosítása

Különösen az őszi búza fajták esetén nagyon lényeges már a fajtakiválasztáskor annak tisztázása, hogy milyen irányú felhasználásra kerül az adott termény. A fajtakiválasztás céltudatosságának elősegítése érdekében az 5. táblázatban a különféle hasznosítási lehetőségek esetén leginkább figyelembe veendő tulajdonságokról nyújtunk tájékoztatást. E paraméterek és a termesztéstechnológia során alkalmazott, vagy használt eljárások, vagy készítmények között nagyon összetett kapcsolatrendszer létezik. Elöljáróban csak annyit célszerû javasolni, hogy a termelő törekedjen arra, hogy az általa végrehajtott technológiai elemek következtében learatott terményének a mennyiségi és a minőségi mutatóiról minél több információt szerezzen meg. Ezeket az adatokat az egyes évjáratok legfontosabb időjárási adataival célszerû hosszabb távon egybevetni, majd értékelni, s a kapott eredmények lehetővé teszik azt, hogy a gazda egyre tudatosabban tud felkészülni egy-egy újabb termelési ciklusra.

Nagy segítséget jelenthet a tájékozódásban az is, ha a fajta kiválasztása előtt a termelők információt gyûjtenek az adott régióhoz, termőtájhoz legközelebb eső fajtakísérleti állomások kísérleti eredményeiről. E tekintetben célszerû az évente megrendezett regionális fajtabemutatókat látogatni, ahol arra is mód nyílik, hogy a jövő fajtáiról is kellő szintû ismeretanyagot lehet összegyûjteni.

4. táblázat

A 2003. évi fajtalistán szereplő rozs és őszi árpa fajták használati cél szerinti csoportosítása

5. táblázat

(Pollhamer E-né 1988 nyomán)

A cikk szerzője: Győri Tibor tudományos munkatárs