A spanyol hatóságok kiterjesztették a belső, II. fertőzött zónát, miután április közepén egy újabb településen, Castellbisbalban is kimutatták a vírust. A belső övezet kiterjedése így kelet-nyugati irányban 36, észak-déli irányban pedig 43 kilométerre nőtt. Ez a terjeszkedés a külső védőövezet, vagyis az I. fertőzött zóna megnövelését is szükségessé tette.
Az április 30-án közzétett jelentés szerint a vaddisznó-populációban regisztrált esetek száma 297-re emelkedett. Egyetlen hét alatt 13 új gócpontot fedeztek fel. A fertőzött állatokat összesen 12 településen, három járás területén azonosították. A spanyol mezőgazdasági minisztérium (MAPA) eddig 4181 negatív teszteredményt mutató állatot is megvizsgált. Ezek közül 3326 egyedet kilőttek vagy befogtak, 855 minta pedig korábban elhullott állatok teteméből származott.
A járvány a nyári Tour de France kerékpáros körversenyt is érintheti. Az idei viadal három spanyolországi szakasszal indul. Július 5-én Tarragonából Barcelonába vezet az egyik etap, amelynek útvonala néhány kilométeren keresztül áthalad a Collserola Természeti Parkon. Ez a terület jelenleg fertőzött zónának minősül. A katalán La Vanguardia napilap értesülései szerint a hatóságok felkérték a szervezőket az útvonal módosítására, hogy a mezőny elkerülje az érintett területet.
A kormányzat a kérés indoklásaként a 2025 óta Katalóniát sújtó járvány "felelős és szakszerű kezelésére" hivatkozott. Az érintett útszakasz mintegy 40 kilométerrel a célvonal előtt található, így a nézők kizárása önmagában nem jelentene elegendő megoldást. Tavaly egy hasonló helyzet már előállt: akkor a szarvasmarhákat érintő bőrcsomósodáskór megjelenése miatt kellett módosítani a Tour de France egyik szakaszát.








