Kemény árat fizethetünk a korai tavaszért: váratlan csavar jön az időjárásban

Kemény árat fizethetünk a korai tavaszért: váratlan csavar jön az időjárásban

agrarszektor.hu
Hazánk egyre nagyobb területein kezd virágozni a kajszi, amelynek ebben az időszakban a tavaszi fagy és a monília jelenti a legnagyobb veszélyt. Bár a következő napokban kissé hűvösebb levegő érkezik térségünk fölé, a legfrissebb számítások alapján a jövő hét közepéig nem várható károkozó mértékű fagy. Az őszi vetések a megszokottnál korábban indultak fejlődésnek, ugyanakkor egyre nagyobb szükség lenne csapadékra, hiszen már három hete nem esett számottevő mennyiség.

A mögöttünk álló egy hét során szinte egyáltalán nem hullott csapadék hazánkban, csupán néhol fordult elő egy-egy gyenge zápor, amely minimális mennyiséget adott. Utoljára három hete volt olyan csapadék, amely nagyobb területet érintett. Az elmúlt harminc nap csapadékösszege 5-30 milliméterrel marad el a sokéves átlagtól. A kilencven napos összeg esetében is hasonló a helyzet: csak a déli országrészben tapasztalható pozitív eltérés, míg az ország nagy részén 20-50 milliméteres hiány mutatkozik - derült ki a HungaroMet friss agrometeorológiai előrejelzéséből. 

A talaj felszín közeli rétege az elmúlt hetekben jelentősen kiszáradt. Az Alföld és a Mezőföld nagy részén a tél folyamán sem töltődött fel megfelelően a talaj felső egy méteres rétege, így ott továbbra is 40-80 milliméter nedvesség hiányzik a telítettséghez képest. A hőmérséklet alakulása is eltér a megszokottól: az átlaghőmérséklet hetek óta 3-5 fokkal meghaladja a sokéves átlagot. Éjszakánként több alkalommal fagypont közelébe csökkent a hőmérséklet, helyenként gyenge fagyok is előfordultak. A nappali maximumok jellemzően 15 és 20 fok között alakultak, kedden azonban északkelet felől néhány fokkal hűvösebb levegő érkezett.

A főbb növényi kultúrák közül a repce és az őszi kalászosok már fejlődésnek indultak, zöld tömegük folyamatosan növekszik. A napos, száraz idő hatására a talaj felső rétege kiszáradt, ugyanakkor a növények egyelőre a mélyebb rétegekből még elegendő nedvességet tudnak felvenni. Az ideális fejlődéshez azonban mielőbbi, kiadós csapadékra lenne szükség.

A gyümölcsösökben is előrehaladtak a fenológiai folyamatok: a déli országrészben a korai csonthéjasok már virágoznak, míg északon a kajszi most kezd virágzásba. Emellett a legtöbb gyümölcsfa rügye is megpattant. A következő napokban a gyenge fagyok jelenthetnek veszélyt a termésre. A kajszi virágzás idején már -2, -3 Celsius-fokos hőmérséklet esetén is károsodhat, az őszibarack pedig hasonló értékeknél érzékeny, bár jelenleg még nem virágzik, így kevésbé veszélyeztetett. A műholdas megfigyeléseken alapuló NDVI vegetációs index térképek a február végi, március eleji állapotot mutatják. Az index értéke a korán érkező tavasz hatására már emelkedésnek indult, az anomália térképek pedig az átlagosnál fejlettebb vegetációt jeleznek.

Nem várható sok eső mostanában

A folytatásban kissé hűvösebbre fordul az időjárás, ugyanakkor számottevő csapadék a jövő hét közepéig továbbra sem várható. Bár több napon is előfordulhat kisebb eső vagy zápor, ezek mennyisége jellemzően 2 milliméter alatt marad, így a talajok további száradása valószínű. A nappali csúcshőmérséklet 15 fok körül alakul, míg éjszakánként ismét előfordulhatnak gyenge fagyok. A gyümölcsfák szempontjából kritikus, -2 foknál erősebb lehűlés elsősorban a fagyzugos területeken alakulhat ki. Jelentősebb változásra és nagyobb mennyiségű csapadékra legkorábban a jövő hét második felében van kilátás.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?