Indulnak a kifizetések: rengeteg magyar kaphat most a milliárdokból

Indulnak a kifizetések: rengeteg magyar kaphat most a milliárdokból

agrarszektor.hu
Első körben 7,5 milliárd forintot meghaladó értékű támogatáshoz jut közel 7000 gazdálkodó a „VP4-12.1.1-16 „Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” elnevezésű pályázati felhívás által.

A magyar kormány elkötelezett a biológiai sokféleség helyreállításának, megőrzésének és javításának előmozdításában, amit az aktív mezőgazdasági termelők együttműködésével kíván megvalósítani - írja közleményében az Agrárminisztérium. Hazánkban a Natura hálózat gyep hasznosítású területeire speciális földhasználati előírások vonatkoznak, amelyek betartása többletköltséget, illetve adott esetben bevételkiesést jelent a gazdálkodóknak. Ennek ellentételezésére az érintettek normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek.

A kompenzációs pályázatra tavaly mintegy 11 ezer kérelmet nyújtottak be, ebből első körben 7000 kérelmező kap most támogatást, ugyanakkor a kifizetések folytatódni fognak. A KAP Stratégiai Tervben foglaltak szerint az egységes kérelmeknél idén is lesz lehetőség támogatási, egyúttal kifizetési kérelmet benyújtani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?