Rekordösszegű támogatást kap a magyar vidék: erre költhető a pénz
Mintegy 3150 milliárd forint jut az agrár-vidékfejlesztési célokra Magyarországon.
Mintegy 3150 milliárd forint jut az agrár-vidékfejlesztési célokra Magyarországon.
Célzott nemzeti támogatás érkezik a tejpiaci válság miatt nehéz helyzetben lévő termelőknek.
Megkezdődött a termeléshez kötött tehéntartás támogatás kifizetésének második üteme.
A következő időszakban fel fog pörögni a pályázatok elbírálása, illetve a kifizetések is.
A Kincstár minden idők legnagyobb kifizetését fogja folyósítani idén a magyar gazdák számára.
Az amerikai szőlőkabóca elleni termelői védekezéshez az Agrárminisztérium 2025-ben is támogatást nyújt.
Már csaknem minden jogosult gazdálkodó megkapta a terület- és állatalapú támogatásokat.
A közeljövőben gyorsabban kifizetett támogatásokban és sikeres pályázati lehetőségekben bízhatnak a gazdák.
Nagy István agrárminiszter szerint a gazdák többsége már megkapta a neki járó támogatásokat, és mindenkinek meg kell felelnie a feltételeknek a folyósításhoz.
Továbbra is folytatódnak az Agro-ökológiai Program (AÖP) kifizetései Magyarországon.
Indul a dohánytámogatás kifizetési kérelmek beadása Magyarországon, nem árt odafigyelni.
Csaknem 26 ezer pályázat érkezett a környezeti szempontból fenntartható gazdálkodást ösztönző programokra
A jelenlegi rendszer szerint a közvetlen kifizetések mintegy 80 százaléka a gazdaságok körülbelül 20 százalékának jut.
Lezárult a Közös Agrárpolitika új időszakának második előlegfizetési időszaka, 317,8 milliárd forint támogatást osztottak szét.
Változások történtek az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetésekről szóló pályázati felhívásban.
Rendben zajlik az agrártámogatások előlegfizetési időszaka, az eddigi támogatottak több mint 70%-a 10 hektárt meg nem haladó birtokméretű.
Magyar gazdák szabálytalanságait is bemutatja az Európai Számvevőszék uniós források felhasználásáról szóló 2023. évi jelentése.

Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.
A nyári kapás növények a vetés óta alig vagy egyáltalán nem kaptak természetes öntözést, és az őszi vetésekre vonatkozóan is egyre többfelé tapasztalható aszály.
A külpiaci terjeszkedés ma már nem csupán lehetőség, hanem stratégiai irány a hazai agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára.
Lengyelországban a zöldség az idei szezonban komoly árnyomás alá került, amit egyrészt a vártnál nagyobb belföldi kínálat okozott.