A programban jellemzően 5 ezer lakosúnál nem népesebb települések vesznek részt. Ez azt jelenti, hogy 2300-2400 településen mintegy 200 ezer háztartáshoz jut el a tűzifa 2024. február 15-ig - tette hozzá. Közlése szerint újdonság, hogy előrehozták a pályázat kiírását a nyár végéről tavaszra, hogy az önkormányzatok minél hamarabb megkaphassák a támogatást. Arról is szólt, hogy az energiaárak növekedése miatt a központi költségvetés mintegy 76 milliárd forintnyi rezsitámogatást nyújt az önkormányzatoknak. A 10 ezer lakosúnál népesebb 155 település 44 milliárd forint, a többi pedig összesen 32,1 milliárd forint támogatásban részesül - ismertette Dukai Miklós.
Jönnek az új pályázatok: százmilliókat osztanak szét, sok magyar örülhet
Az idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat az agrártárca, hazai és külhoni pályázók is jelentkezhetnek a felhívásokra.