Letarolta Magyarországot az ukrán gabona: elképesztő részletek láttak napvilágot

Letarolta Magyarországot az ukrán gabona: elképesztő részletek láttak napvilágot

agrarszektor.hu
Az ukrán gabona nem halad át Magyarországon, hanem itt ragad - ez pedig letörte az árakat és a belpiaci gabonakereskedelmet is leállította. Ráadásul megjelentek a nepperek is a piacon, amitől a magyar fogyasztókat meg kell védeni Nagy István agrárminiszter szerint.

Az agrárminiszter úgy véli, a szolidaritási folyosó létrejöttét a jó szándék vezérelte, de nem töltötte be a szerepét, hanem olyan csatornaként működik, amelyen keresztül Magyarországra és a környező országokba ömlik az olcsó ukrán gabona, amely nem megy tovább. Nagy István a Világgazdaságnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a rendszerben nagy az extraprofit, utalva arra, hogy féláron lehet hozzájutni a kétes eredetű gabonához. Hozzátette, hogy a magyar gazdákat a kormány fogja megvédeni.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ezért rendeltem el a múlt héten minden, Ukrajnából érkező mezőgazdasági termék szigorú vizsgálatát. Különbséget teszünk a gabonaszállítmányok között. Azok a tételek, amelyeket harmadik országba címeztek, soron kívül léphetnek be és hagyhatják el az országot - ahogyan azt egyébként a szolidaritási folyosó megnyitásakor eredetileg is terveztük. Természetesen ellenőrizzük azt is, hogy ezek a szállítmányok valóban átlépik-e kifelé is a határt. Viszont azokat a tételeket, amelyek magyarországi beszállításra érkeznek, nagyon szigorú növényegészségügyi és élelmiszer-biztonsági ellenőrzésnek vetjük alá

- fogalmazott Nagy István.

Szigor az ellenőrzésben

A miniszter kifejtette, hogy a szigorú ellenőrzésekre azért van szükség, mert Ukrajnában olyan növényvédő szerek alkalmazása is engedélyezett, amelyeket az unió már rég kivont a forgalomból. Mindezen kívül az esetleges GMO-tartalmat is nagyon fontos kiszűrni, hiszen a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a szomszéd országban is jelen lehet az aflatoxin méreganyag. Kiemelte, azért, hogy eloszlassák a kételyeket a lakosságot tekintve, nemcsak a most határon átjövő készleteket ellenőrzik, hanem azokat is, amelyeket már használnak a pékségek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?