Meglepő kijelentést tett Nagy István az újabb árstopról: ezt jobb, ha mindenki tudja

agrarszektor.hu
Nagy István agrárminiszter szerint azért indult meg a felvásárlási roham az árstopos élelmiszerekért, mert az emberek be akarnak spájzolni, és félnek, hogy hamar véget fog érni ez az "akció". Az agrártárca vezetője nem tart áruhiánytól az üzletekben, és úgy látja, attól sem kell félni, hogy a termelők az áruházláncok helyett majd a piacra viszik a termékeiket. 

Nem tart áruhiánytól az üzletekben Nagy István agrárminiszter, szerint a mostani felvásárlási láz csak az emberek lelkesedésének tudható be - monta az RTL Híradóban. Úgy látja, az emberek csak be akarnak spájzolni, mert azt gondolják, hogy „hamar véget fog érni ez az akció”, és elfogy a boltokból az adott termék.

Nagy István nem tart attól, hogy eltűnne a burgonya az üzletek polcairól, elmondta, a krumpli és a tojás esetében is olyan árat határoztak meg, ami senkinek sem fáj. A miniszter szerint az sem fog bekövetkezni, hogy a termelők az áruházláncok helyett majd a piacra viszik a termékeiket, ezeken a helyeken ugyanis nincsen érvényben a tojásra és krumplira kivetett árstop. 

Mindenkinek megvan a maga standja, és a vásárlók is azoktól veszik a terméket, akiket ismernek.

A GKI szerint azonban minden eddiginél drágábban árulhatják madj a tojást és akár a krumplit a magyarországi piacokon, a boltokban ugyanis hiány alakulhat ki ebből a két termékből az árstop miatt. Ráadásul úgy számoltak, hogy mindössze egy-két rántotta árát, legfeljebb havi 500 forintot spórolhat egy átlagos család a tojás és a krumpli árának befagyasztásával.

Címlapkép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?