Elképesztően olcsó ez a szuperzöldség a magyar piacokon: van bőven, de alig esszük

Elképesztően olcsó ez a szuperzöldség a magyar piacokon: van bőven, de alig esszük

agrarszektor.hu
Már javában benne vagyunk az őszbe, ami egyúttal azt is jelenti, hogy hamarosan itt a tél is. Ilyenkor még több vitaminra és ásványi anyagra van szükségünk, ami pedig örömmel tölthet el minket, hogy az ősz a kirándulások és a teázások mellett finom, egészséges zöldségekkel, gyümölcsökkel is eláraszt minket. A cékla például tökéletes választás lehet, hiszen igazi vitaminbomba, kellemes ízű, állagú, emellett gyönyörű színű, ami pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben az egyik legfontosabb: pénztárcabarát. Ráadásul számos módon felhasználhatjuk, és akár mi, magunk is megtermelhetjük a kertünkben. Lapunk most utánajárt az áraknak, valamint annak is, hogy miért lenne érdemes többet fogyasztanunk ebből az egyedülálló zöldségből.

A KSH adatai szerint Magyarországon 250 hektárról 5,4 ezer tonna céklát takarítottak be 2020-ban. A cékla (retekkel, más hasonló gyökérfélékkel) külkereskedelmi egyenlege negatív (KSH). A behozatal (elsősorban Németországból) 19 százalékkal 7 ezer tonnára csökkent, a kivitel (döntően Romániába) 32 százalékkal 1,1 ezer tonnára csökkent 2021-ben az előző évihez képest. A cékla, mint említettük, továbbra is megfizethető áron kapható, nem sokat drágult az elmúlt időkben. Az I. osztályú belföldi cékla leggyakoribb bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon az alábbiak szerint alakult:

  • 2020. 10. hetében 160 forint volt egy kilogramm cékla,
  • míg 2021-ben minimális csökkenés volt tapasztalható, hiszen a 10. héten 155 forint volt az ára,
  • tavaly októberben 220-250 forint között árulták kilóját,
  • jelenleg pedig 250 és 300 forint között kapható a Nagybanin.
EZ IS ÉRDEKELHET

Ha betértünk egy üzletbe, akkor viszont más a helyzet. A Tescoban és a Sparban 450 forint kilója a nyers céklának, míg az Auchanban 400 forintért is lehet kapni. Ha pedig savanyúságként szeretnénk fogyasztani, akkor ezekkel az árakkal találkozhatunk:

  • Lidl: 800 grammos kiszerelés 730 forint,
  • Tesco: 445 és 990 forint között kapható, kiszereléstől függően,
  • Spar: szintén kiszereléstől függően 350 és 940 forint között találhatunk ecetes céklákat.

Ebből is látszik, hogy valóban nem kell vagyonokat otthagynunk érte, ráadásul az egészségünknek is jót teszünk vele. A cékla elsősorban feldolgozva kerül forgalomba. A hagyományosan téli savanyúságként fogyasztott cékla táplálkozásban betöltött szerepe megváltozott ugyan az utóbbi években, és fogyasztása növekszik, de továbbra sem eszünk annyit belőle, mint más kedveltebb zöldségekből. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Ezért lenne érdemes beiktatni az étrendünkbe

Nem számít, hogy vegánok, vegetáriánusok vagy éppen húsevők vagyunk, a cékla minden étrendbe beleillik. Tele van ásványi anyagokkal, vassal és vitaminokkal, nem mellesleg sok jótékony hatással is bír. Többek között jót tesz a bőrnek, gyulladáscsökkentő hatása van, kiváló a vérszegénységre, valamint zsírégető és méregtelenítő hatása is van, segíthet a rák megelőzésében, jó a magas vérnyomásra, javítja az állóképességet.

Nem egy unalmas zöldségről van szó, ehetjük savanyúként, főzve, készíthetünk belőle pürét, levest, turmixot, salátát és még a chips is isteni belőle, így egészséges nassolnivalóként is ideális. Bármennyire is meglepő, remek sütemények is készíthetők belőle, arról nem beszélve, hogy szinte bármilyen ételt beszínezhetünk vele.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ne riadjunk vissza az otthoni termesztéstől

Még egy plusz érv a cékla mellett, hogy tulajdonképpen bárhol termeszthető és gyorsan fejlődő zöldség. Leginkább gyökerét fogyasztjuk, pedig valójában minden része ehető. A vörös a legelterjedtebb céklaszín, de arany és csíkos változatok is léteznek. Bár nem tűri túl jól a hideget, egy enyhe fagynak még képes ellenállni és általánosságban jól érzi magát alacsonyabb hőmérsékletekben is. Mivel gyökérnövény, jó vízelvezetésű, szellős talajra van szüksége. A köves, agyagos talaj akadályozhatja a gyökerek rendes fejlődését, ezért ne ültessük ilyen jellegű talajba.

Éppen ezért fontos az is, hogy mikor ültetjük: meg kell várni, míg tavasszal a talaj felmelegszik és szárazabbá válik. Az ideális talajhőmérséklet 10°C. Ha pedig ősszel ültetjük, akkor az első várható fagy előtt legkésőbb egy hónappal el kell ültetni az utolsó magokat az évben. Azt pedig tartsuk szem előtt, hogy a céklák nem alkalmasak átültetésre, és mindig közvetlenül magból érdemes termeszteni őket. Egy része a felszín felett fejlődik, ezért ne ültessük túl mélyre őket. A legideálisabb mélység a 1,5-2,5 centiméter, és figyeljünk arra is, hogy az ültetett céklák közötti távolság 5-8 centiméter legyen. A teljes kifejlettség elérése fajtától függően változik, de általában 55 nappal kell számolnunk az ültetés után.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?