2024. május 9. csütörtök Gergely
Teljesen átalakíthatja a magyar élelmiszerboltokat ez az okoseszköz

Teljesen átalakíthatja a magyar élelmiszerboltokat ez az okoseszköz

MTI
Magyar fejlesztéssel a hagyományos módszereknél gyorsabb és pontosabb adatokhoz juthatnak a üzletekben gyorsan fogyó termékek gyártói a Telenor partnere, a MOHAnet Zrt. okospolc-megoldásával. A valós idejű és mesterséges intelligencia-megoldásokkal előre jelezhető az áruházi hűtők, polcok fogyása, közölte a távközlési szolgáltató az MTI-vel kedden. A mobiltechnológiával összekapcsolt szenzorokra épülő megoldást már a boltokban tesztelik sörök, vákuumcsomagolt húskészítmények és dohányáruk esetében.

A magyar tulajdonú MOHAnet Zrt. rendszerével a gyártók bármikor, valós időben követhetik termékeik bolti fogyását. A pilot programban résztevő üzletekben elhelyezett okos áruadagolókból kapott adatok szerint például az italhűtők polcainak negyede mindig üres. Ez bevételkiesést okoz azoknak a gyártóknak, akik erről nem tudnak, így nem gondoskodhatnak a mielőbbi árufeltöltésről, mondta el Havasi Zoltán, a MOHAnet Zrt. vezérigazgatója.

Az áruadagoló és polcfigyelő rendszerrel a gyártók akár 20-25 százalékkal növelhetik éves forgalmukat anélkül, hogy akár csak egy forinttal többet kellene költeniük marketingre vagy újabb értékesítési csatornák kiépítésére

- tette hozzá Havasi Zoltán.

A rendszert először italhűtőkhöz fejlesztették ki, viszont a megoldás a néhány milliméter vastagságú termékekkel, például a csomagolt, szeletelt felvágottakkal is működik. A rugós áruadagolókhoz ipari szenzorokat és egy saját fejlesztésű kommunikációs eszközt helyeznek el, amely a Telenor mobilhálózatán keresztül továbbítja az adatokat a szerverekre. Olyan nagyvállalatok kapnak valós idejű információkat már, mint a Bonafarm-csoport, vagy a Dreher Sörgyárak. A MOHAnet Zrt. legutóbbi lezárt üzleti évében 293 millió forint árbevételt ért el, adózott eredménye pedig csaknem a duplájára, 12 millió forintra nőtt 2019-ben a nyilvános cégadatok szerint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?