Több száz millióból épült termelői piac és hűtőház Zala megyében

Több száz millióból épült termelői piac és hűtőház Zala megyében

MTI
Termelői piacot és a piac igényeinek kiszolgálását szolgáló hűtőházat építettek Letenyén a Top (Terület- és településfejlesztési operatív program) keretében 236 millió forintból - mondta Farkas Szilárd, a város független polgármestere az MTI-nek csütörtökön. A termelői piacot a használatbavételi engedélyek megszerzése után, várhatóan ősszel nyitják meg.

A polgármester tájékoztatása szerint a beruházás költségéből 217 millió forint európai uniós támogatás, a többi önkormányzati forrás. A piac és hűtőház üzemeltetéséhez szükséges közmű-vezetékeket 5600 négyzetmétert meghaladó önkormányzati telken építették ki.

A termelői piacon a kézműves áruk mellett szezonális termékeket is árusíthatnak. A termelők számára előnyt jelent majd, hogy a hűtőházban tárolhatják a terményeiket, a zöldséget és a gyümölcsöt - ismertette Farkas Szilárd. A termelői piac épületében 40 pavilont alakítottak ki, de a kültéri, ponyvával fedett részben is lehet majd árusítani - tette hozzá a polgármester.   

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Kallos Bea

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?