Egyetlen térképen, mekkora bajban van Kína - és milyen jó ez nekünk

agrarszektor.hu
Az USDA készített egy térképet, amin az afrikai sertéspestis kitörési pontjai és a sertésállomány négyzetkilométerre vetített sűrűsége látható. Egyetlen pillanat alatt érthetővé válik, miért nem lehet Kína egyhamar úrrá a helyzeten. Mindennek óriási jelentősége van az európai sertéshúsárakra.

Januárban és februárban csökkent a bejelentett afrikai sertéspestis (ASP) kitörések száma  - legalábbis amennyiről az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) tud -,  de az eddig detektált 115 gócpont csöppet sem biztató az idei kínai sertéshústermelésre nézve. A járvány nyilvánvalóan a legsűrűbb állománnyal rendelkező régiókban képes gyorsan állatról álltra terjedni, ami egyben azt is jelenti, hogy az ország legfontosabb sertéselőállító tartományait érinti a leginkább.

Eddig legalább egymillió állatot öltek le az ASP miatt Kínában. A becslések szerint 2019 végére a teljes sertésállomány 13 százalékkal 374 millióra csökken, a sertéshús kibocsátása pedig 5 százalékkal 51,4 millió tonnára esik. Bár a fogyasztói bizalom is megrendült, és egyre többen a baromfi-, illetve marhahús felé fordulnak, a sertésből így is hiány keletkezik a belső piacon, amit Peking az import mintegy 33 százalékos emelésével lesz kénytelen csökkenteni. Ez mintegy 2 millió tonna sertéshús behozatalát jelentheti 2019-ben. Ez jó piaci lehetőséget kínál Németországnak és Spanyolországnak, ha meg tudják őrizni mentességüket a járványtól. Ebben az esetben egész Európában remek ára lesz a sertéshúsnak, várhatóan egészen 2019 utolsó negyedévégig. Drukkoljunk a sikeres a járványvédelemért!

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?