Argentína szárazságért fohászkodik

agrarszektor.hu
Miközben az északi félteke kiszáradt, a déli esőktől szenved. Argentínában azért drukkolnak a termelők, hogy minél kevesebb csúszással kerülhessen sor a szója elvetésére. A kilátások biztatóak, amit fokoz, hogy az USA és Kína közötti kereskedelmi háború új távlatokat nyitott a dél-amerikai országok előtt.

Miközben Európát szárazság sújtotta, heves esőzések áztatták Argentína főbb mezőgazdasági területeit augusztus és szeptember folyamán. A nyomában érkező áradás 5-10 millió hektáron tarolta le vagy semmísítette meg részben a termést. A természeti csapásnak jelentősek a gazdasági következményei: 1,7 milliárd dolláros veszteséget könyvelhet el az ország, ami a GDP-jének 0,25 százalékát teszi ki. 

Mivel ott még csak most készülődnek a tavaszi kultúrák elvetésére, van némi remény arra, hogy ha megkésve is, de földbe kerülhet a szója, földimogyoró és napraforgó. Ha a körülmények nem romlanak, akkor nem változik lényegesen a szója termőterülete az országban, sőt, elemzők azt sem zárják ki, hogy növekedni fog. Argentínában ugyanis a szója egy kis költséggel és kockázattal vethető kultúrának számít, ezért sokak számára vonzóbb lehet, mint egy megkésve elvetett földimogyoró. Azonkívül számítani kell rá, hogy azok a gazdák is szójára váltanak, akiknél a heves esőzések gyakorlatilag megsemmisítették az őszi vetéseket.

Mindez annak tükrében is érdekes, hogy Kína - két év szünet után - ismét megnyitotta piacát az argentin szójaolaj előtt. 2015-ben a dél-amerikai ország még 539 ezer tonna szójaolajat exportált az ázsiai óriásnak 365 millió dollár értékben. Az argentin feldolgozóipar örömmel vette a hírt, amit minden bizonnyal az USA és Kína közötti kereskedelmi feszültségnek köszönhet.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?