Magyar cégek léphetnek be a brazil piacra

agrarszektor.hu
Hamarosan Brazíliába is szállíthatnak termékeket az exportra jelentkezett magyar élelmiszer-vállalkozások, mivel több húsfeldolgozó cég és tejüzem is exportengedélyt kapott. A korábban nehezen megközelíthető brazil piacon több más, eddig is jelenlévő vállalat bővíthette termékválasztékát.

Huszonegy magyar, marha- és sertéshús feldolgozásával foglalkozó cég, illetve tejüzem szerzett exportengedélyt Brazíliába - írja közleményében Földművelésügyi Minisztérium. Emellett hat olyan vállalat bővíthette termékválasztékát, amely eddig is jelen volt a dél-amerikai ország piacán.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2016 óta egyeztetett a brazil szaktárca (MAPA) képviselőivel az exportra jelentkezett magyar cégek elfogadásáról. Kezdetben a tárgyalások lassan haladtak, de az Európai Unió és Brazília közötti kapcsolatok kedvező alakulása miatt tavaly májusban a dél-amerikai állam enyhített korábbi szemléletén - áll a tárca közleményében.

A kibővített üzemlista benyújtásával egy időben a nagykövetség átadta a MAPA részére a magyar állategészségügyi hatóság által összeállított, a kiszállításokhoz szükséges exportbizonyítvány-tervezeteket is. Azok elfogadásával, valamint a kiszállítandó termékek brazil partneren keresztül kezdeményezett regisztrációja után megindulhatnak a hazai marha- és sertéshús, illetve a tej- és tejtermékszállítmányok a dél- amerikai országba.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02