Hirtelen gyengülni kezdett a forint az MNB-közlemény miatt

agrarszektor.hu
Kismértékű gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euró ellenében, nagyobb mozgást azonban csak az MNB kamatdöntő ülését követően kiadott közlemény idézett elő. A közlemény tartalma miatt az euró-forint jegyzés hirtelen 309 fölé ugrott - írja a Portfolio.

Minimális gyengüléssel kezdte a rövid hetet a forint, 308,27-nél járt az euró jegyzése, az MNB-közlemény hatására azonban hirtelen gyengülni kezdett a forint, és már 310-hez közelít a forint-euró árfolyam. A dollárral szemben 265,85-nál járunk, míg a svájci frank 266,1 forintba kerül. 

Az MNB lendítheti ki a holtpontról a forintot

A forint régiós versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona is stagnálással kezdte a napot, míg a feltörekvő piacokon az orosz rubel minimálisan erősödött a dollárral szemben, a török líra 0,2 százalékkal erősödött, míg a dél-afrikai rand 0,1 százalékos gyengüléssel kezdte a napot.

Az euró az elmúlt napok gyengülése után kicsit korrigált ma reggel, és 0,1 százalékkal erősödött a dollárral szemben, így 1,1761-nél járt az árfolyam. A japán jen eközben 0,1 százalékos gyengülést mutatott a dollár ellenében, míg az angol font 0,1 százalékkal erősödött.

Az MNB lendítheti ki a holtpontról a forintot

A ma megjelenő makroadatok közül a beszerzési menedzserindexek érdemelnek említést, de a nemzetközi színtéren is jórészt egy kamatdöntésre várnak a befektetők, ugyanis csütörtökön az EKB bejelentése megmozgathatja a piacot.

 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?