Mostanában senki ne akarjon új igazolványokat, ha nem muszáj

agrarszektor.hu
Lehetőség szerint ne forduljanak a következő napokban őstermelői igazolványaik miatt a kamarai falugazdászokhoz azok a gazdálkodók, akiknek dokumentuma még hatályos. Torlódások alakulhatnak ki ugyanis amiatt, hogy március 20-ig lehet kérelmezni új igazolványok kiváltását a korábban már lejártak helyett. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 40 ezer olyan őstermelőként nyilvántartott gazdálkodóról tud, akinek most nincs érvényes igazolványa. A falugazdász-irodák többsége két szombati napon, március 12-én és 19-én is nyitva tart.

Március 20-ig kérelmezhetik a gazdálkodók, hogy 2016. január elsejétől hatályos, új őstermelői igazolványokat kaphassanak a korábban lejártak helyett, illetve eddig az időpontig érvényesíthetik hatályos igazolványukat is. Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászainál, illetve a falugazdász-körzetközpontokban lehet intézni.

Azok az őstermelők, akik 2014-ben vagy 2015-ben váltották ki igazolványukat, így az még hatályos, és rendelkeznek idénre érvényes értékesítési betétlappal is, igazolványaikat most nem kell kicserélniük - közölte a NAK. Számukra az új őstermelői szabályozás tartalmazó kormányrendelet lehetővé teszi, hogy meglévő igazolványukat 2016. október 1. és december 31. között cseréljék le. Ezért azok, akikre a március 20-i jogvesztő határidő nem vonatkozik, lehetőség szerint később intézzék őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket - hívja fel a figyelmet a NAK.

MTI-fotó: Máthé Zoltán

Eddig 160 ezren keresték fel a kamarai falugazdászokat az őstermelői igazolványokkal összefüggő ügyintézés miatt. Ugyanakkor 40 ezer vannak még olyanok, akiket korábban őstermelőként tartottak nyilvántartott, de érvényes igazolványuk még nincs. Számukra az is nehezítheti a gyors ügyintézést, ha mostani valós adataik nem egyeznek meg a hivatalos hatósági nyilvántartásokkal.

A torlódások elkerülése érdekébe a falugazdász-irodák többsége a következő két szombati napon, március 12-én és 19-én is nyitva tart. A falugazdászok elérhetőségei a NAK honlapján is megtalálhatók.

A kamara az ügyintézés gyorsítása érdekében honlapján közzétett egy előre kitölthető táblázatot, amelyben az őstermelők rögzíthetik saját, illetve használatukban lévő földterületeik adatait. A táblázat kitöltése valamennyi őstermelő számára javasolt, de kifejezetten azoknak, akik több földterületen, illetve helyrajzi számon folytatnak őstermelői tevékenységet - hangsúlyozza a NAK.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!