2024. május 13. hétfő Szervác, Imola

Így tolnak ki az oroszok a magyar húsos cégekkel

agrarszektor.hu
Felére esett vissza az orosz import értéke 2015 első nyolc hónapjában. Eddig 39 százalékkal zuhant a volt Szovjetunión kívüli országokból érkező termékek mennyisége, miközben az országban mélyülő válság csökkentette az orosz fogyasztók vásárlóerejét. Eközben Magyarországot és a magyar húsipari cégeket is több millió eurós veszteségek érték a tavaly augusztus óta hatályos korlátozás miatt.

Idén megközelítőleg 39 százalékkal zuhant az Oroszországba érkező import mennyisége, miközben az ország vásárlóereje is jelentősen csökkent - írja a napi.hu a moszkvai szövetségi vámszolgálat adataira hivatkozva. A szervezet szerint 2015 első nyolc hónapjában az orosz árubehozatal 103,9 milliárd dollárt ért el, a tavalyi 170,3 milliárd dollárral szemben. A jelentős importvisszaesést elsősorban az idézte elő, hogy zuhant a kőolaj ára és a rubel is gyengült a dollárral szemben, így a termékek behozatala összességében drágult.

Már több mint egy éve tart az embargó
Az ukrán válság miatt kivetett nyugati büntetőintézkedések miatt Oroszország tavaly augusztus 7-ével vezetett be teljes embargót a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékek, valamint a baromfi, a hal, a sajt, a tej- és a tejtermékek behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és Norvégiából. Augusztus 20-ával a listáról lekerültek a burgonya- és hagymavetőmagok, a hibrid csemegekukorica és a zöldborsó, a laktózmentes tejtermékek, bizonyos vitaminok és íz-adalékanyagok, továbbá protein koncentrátumok is. Idén augusztustól az oroszok meghosszabbították az embargót és további szigorításokat terveznek.

Eközben Magyarország már több mint 80 millió eurós veszteséget könyvelhetett el az orosz embargó miatt - jelentette ki Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa. Úgy véli, hogy különösen azok a húsipari cégek sínylették meg az embargót, amelyek piaci helyzetét a kormány az előző években stabilizálta. Így a Gyulahús Kft., a Pápai Hús Kft. és a Kométa is komoly veszteségeket könyvelhetett el. Budai Gyula szerint viszont a kormány alternatív piacokat keresett az érintett húsipari cégeknek és megszilárdította a belső piacokat, ez pedig mérsékelte az orosz embargó hatásait.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?